Barátságos négerek és a bulitanfolyam

Nagy lendülettel lépünk be a Pecsába, szétvetjük a lábunkat, majd megdöbbenünk. Terepruhás városi gerillák, bő nadrágos gengszterfiókák és belassult utcai harcosok tolongása helyett ugyanis egy műszaki egyetemisták által látogatott borozóba toppanunk. A Wu-Tang-klán Killa Beez nevezetű családja úgy tűnik, nálunk a szimpatikus, békés fiatalokra van mágikus hatással. Ennél a rétegnél pedig nem könnyű áttörni a megszokásokat, úgyhogy az előtér szinte üres, néhányan ülnek a sörpadokon, és otthon csomagolt szendvicseket majszolnak.

Mivel a teremből kiszűrődő zajok mégsem táncházra utalnak, intek Hajninak, lazán bevonulunk a terembe, majd rögtön feladjuk gettóharcos imidzsünket. Odabenn alig lézengenek, nincs értelme, hogy valami nagy kaliberű pisztoly elnevezéséből képzett gengszterneveken szólítsuk egymást, majd furcsa jeleket mutogassunk a kezünkkel. És szerencsére nem kellett szembesülnünk a kínzó kérdéssel sem, hogy míg ők Amerikában a gettólét miatt dühösek, mi milyen alapon lengessük a karunkat.

Családi rap

Vastagláncos, öntudatos harci sejt helyett a színpadon éppen két pólós néger kiabál a mikrofonba, a ritmust azonban nehéz felvenni, mert a biztonsági őrök számát nem a gyér közönséghez igazították. Négy inkalos közt állva Hajni furcsa tüneteket produkál: sokáig bizonygatja, hogy az egyik néger (pólós), németül énekel.

Hamarosan átveszi a mikrofont két szőrme kapucnis néger, majd egy fejkendős néger következik, és mire a réteges öltözködésű, bőrkabátos négerhez kerül a szó, bemelegeszik a hangulat. A közönség - amely egyébként egyöntetűen kapucnis pulcsis négernek öltözött - váratlanul négyszáz fősre dagad. Előre sétálva pedig nem csak koncertszerűvé válik a helyzetünk, de ráadásul testközelből figyelhetjük a csapatot.

A közönség nincs eksztázisban, a rapperek azonban - talán mert január 20-a óta folyamatosan koncerteznek, és hiphop-forradalom helyett már csak egy forró dzsakuzzira vágynak, vagy mert alapvetően barátságos fickók ők - nem elégedetlenkednek. A hangulat inkább családias.

Hogyan bulizzunk?

Óbégatós rapszámok után játszanak néhány kézlengetős hiphopot, egy ismert RZA-számot és néhány Wu-Tang-klasszikust. A srácok a színpadon közvetlenek, Hajni szerint egy "hogyan bulizzunk" tanfolyam első előadását tartják: énekeltetnek, kezet lengettetnek, öngyújtóztatnak. Mindennek mégsincs hakniíze. Pontosabban hakniíze van, de a Killa Beez-tagok fesztelenek, járkálnak a színpadon, dumálnak a mikrofonba, jól érzik magukat, és ettől az egész megbocsátható. .

A bőrkabátos néger és az arab néger közvetlenségük újabb bizonyítékaként váratlanul átmásznak a kordonon, és a következő pillanatban már mellettem énekelnek. A közönség felpezsdül, örömmel táncolják körül a rappereket.

A beatboxot már ismét a színpadról nyomják, fűszag terjeng, egy kapucnis lány és a pasija önfeledten éneklik, hogy héééj-hóóóó, héééj-hóóóó, a bőrkabátos pedig egy füzetet lenget, a novemberben elhunyt tagot, Old Dirty Bastardot emlegetve. Nem látszik, mi van a lapon, az azonban kivehető, hogy a füzetet mintha kutya rágta volna meg. Lassú, csilingelős hiphop szól, miközben távozunk, azzal a megnyugtató érzéssel, hogy ha szét is rágta a kutya, legfeljebb dorgálást kap ezektől a barátságos, kis növésű srácoktól.