Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Fesztiválgate Kecskeméten

2002.06.28. 15:26
A ZED fesztivál megrendezésének napján módosította a rendezvény engedélyeit a kecskeméti önkormányzat. A városvezetés csak 22 óráig engedélyezte a bulizást, holott egy kilométerre található a legközelebbi lakóház.
Csendrendelettel korlátozta a június 28-i kecskeméti ZED fesztivál időtartamát a helyi önkormányzat. A korábbi engedélyeket visszavonva éjfél helyett csak 22 óráig léphetnek fel az előadók a Nagyszínpadon, a parti-helyszíneknek helyt adó sátrak pedig éjfélig üzemelhetnek. A programok emiatt másfél-két órával korábban kezdődnek az előzetes tervekhez képest.

Bukovonszky Béla, a ZED főszervezője az Indexnek elmondta, hogy a változásról csak péntek délelőtt 11 óra körül értesítették őket. Erről azonnal tájékoztatták a résztvevőket, akik közül eddig senki sem mondta le a szereplést. Kovács Ákos előadóművész is felháborodásának adott hangot, hogy az önkormányzat nem értesítette őket előbb.

Bukovonszky úgy tudja, hogy a döntést Szécsi Gábor polgármester, Peredi Katalin jegyző egyetértésével hozta a városvezetés. Szerettük volna erről megkérdezni a város vezetőit is, ők azonban pénteken csak fél kettőig tartózkodnak hivatalukban. Lekéstük őket.

A ZED főszervezője hozzátette, hogy nem érti a városvezetés határozatát, mivel a legközelebbi lakóház egy kilométerre fekszik a fesztivál helyszínétől. Egy kórház 950 méterre található, ám saját méréseik szerint itt az üzemi zaj hangosabb, mint a hangkorlátozás mellett a sátrakból kiszűrődő zene hangja.