Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEnnyire súlyos ötletből filmet csinálni Jack Smight rendezőnek már csak azért sem sikerülhetett, amiért a Disney-féle mélypszichológiai Andersen adaptációk buknak el sorra a képi fantáziátlanság híján. A képzeletet, főleg a vén perverz Bradbury-ét, felülmúlni csak a valóság tudja, a film nagyon ritkán.
Mégis érdekes megnézni egy 1969-ben készült tudományos fantasztikus művet, mert gyöngyszem a rossz filmek között és minden suta bája a stoppos korszak nagy, összemberi igazságokat kutató igyekezetét idézi, csillámokkal. Főleg, ha ez a film a mai napig megtalálható a videotékákban, mint matuzsálem.
A novella egy fiatal csavargóról (Robert Drivas) szól, aki találkozik egy morózus bunkóval (akit végülis Rod Steiger nagyon valósághűen alakít). Nem elég, hogy ez a pokrócjellem a kutyáját zsákban hordja, de kiderül, hogy felhámja tele van tetoválva a nyakától a talpáig, szebbnél szebb (a filmben inkább újnaív) ábrákkal.
Azt a nőt keresi megölés céljából, aki koránt sem üdvözítő tetoválásait készítette. A tetkó televény részletei ugyanis megelevenednek, ha valaki merőn beléjük néz és megmutatják a reménytelen jövőt megannyi további történetet hozva be ezzel a film folyamába.
Nos, a baj igazából nem is az alapsztorival, hanem a tetoválások esztétikumán kívül a mellékszál fesztivállal van. A távoli jövőt ugyanis fehér gézsátrak vagy nem kevésbé fehér műbőrfotelek idézik. Ez pedig inkább egy lepattant tábori kórházra emlékeztet, mint egy hipermodern űrbázisra.