- Milyen érzés az, ha költőnőnek szólítanak, mondjuk a Szigeten szembejövő részeg barátok?
- Nagyon szar.
- Miért, nem érzed költőnek magad?
- Nem vagyok költőnő, novellista nő, sem irodalmi szervező. Nagy Gabi vagyok.
- Jó, akkor mesélj az álmaidról. Ilyen névvel, biztos vágysz valamire.
- Következő életemben egy babagyárat fogok csinálni. Kézműveset persze, ahol történelmi babákat csinálunk, mint az Atosz, Portoss, Aramisz. Mert a verbális kifejezésmódok nem töltik el az embert teljesen. Most is csinálok babákat, csak senki nem tud róla. Azért kellenének ilyenek, mert a gyermekek sohasem játszanak VIII. Henrikkel, meg Rőt Szakállú Frigyessel, meg Stuart Máriával.
- Tehát, mégiscsak volna közöd az irodalomhoz, akkor is, ha kézműves volnál.
- Boldog élet szerintem akkor lehetséges, ha az ember zenével, vagy tánccal is foglalkozik. Az irodalom kevés, akkor is, ha a fantáziád elszáll és akkor is, ha azt mondják, hogy a verbális kifejezés a fantázián múlik, de az úgy az igazi, ha valamit nem kell szavakba önteni, hanem úgy ott van a szívedben.
- Ez tulajdonképpen irodalomellenes duma, nem érzed úgy, hogy áruló vagy? Számkivetett?
- Nem kell tartozni sehová, hanem élni kell úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Nem egóból. Nekem az írás az egy terápia. Nem antidepresszánst szedek, hanem írok.
- Végülis a költészet az, ami az irodalom műfajaiból legközelebb áll az általad vágyott művészetekhez. Ezért van az, hogy verset írsz inkább? Pedig azok kicsit paródiák, a mély tartalmuk ellenére. Olyan, mintha kénytelen lennél falakat építeni.
- Kénytelen vagyok. Ma már nehéz egyenesben beszélni és érteni. A verselés az úgy kezdődött, hogy, amikor írtam a szakdolimat, akkor nagyon el kellett mélyedni a szakirodalomban. Az a beszédmód kizár minden más beszédet, így kibukott, hogy azok a gondolatok, amik bennem voltak, azok a tapasztalatok, amiket évmilliók alatt sikerült összegyűjtenem, azok kifejezésére nem volt más mód, minthogy egy furcsa színpadi szituációban elkezdjen egy alteregó beszélni helyettem.
- Innen a cím, hogy Vállalok bérbe sírni?
- Örültem, hogy végül ez lett a címe a szerkesztőm segítségével. Ez az egyik versnek a címe. Ez úgy baromi őszinte és úgy lehet belátni a vérző mellkasomba, hogy azt mondhatom, nem én vagyok.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
