Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Nincsen nekem vágyam semmi

2000.09.26. 11:01
Mielőtt még ékes szólamokba kezdenék az idei filmszemlén tüstént kultuszfilmnek kikiáltott, az én gyomromnak nagyon is magyar pacal, és herepörkölt szagú filmről és megpróbálnám esztétikai vonatkozásait az Atya, Fiú, Szentlélek, Pumpásbuzi, valamint Szűz Mária édes ötös egységébe beleerőszakolni, el kell mesélnem valami igazán fontos dolgot.
Nincsen nekik vágyuk semmi
Mundruczó Kornél, Nincsen nekem vágyam semmi című első főműve előtt, az idei melegfesztiválon a Trafóban, vetítettek egy rövid dokumentumfilmet, amelynek sajnos sem az alkotóját, sem a címét nem sikerült megjegyeznem nagy megdöbbenésemben. Román fiúk szólaltak meg benne a budai Rácfürdő előtt, kínai piacon vett sportszerelésekben. Ezek az igen fiatal srácok egyeltalán nem melegek, rá sem szoknak az, úgymond ízére, egyszerűen kurvák, a szó legvallásosabb értelmében. Bár egy transzvesztita barátom szerint, aki csak kicsit is bizonytalan, az ilyen hatásokra simán átprogramozza a szexuális orientációját, legalábbis nem tud többé felejteni.

Szóval a fiúk a fürdőből erősen csöveznek, és abból a pénzből vesznek maguknak párizsit, esetleg abból terveznek esküvőt az otthonhagyott, mit sem sejtő barátnőikkel, amit az idősebb homoszexuális uraktól kapnak a full extrásnak sem mondható szolgáltatásaikért. A megindító az volt az egészben, hogy igazi humánusok módjára vallottak arról, mennyire meg tudják szeretni és sajnálni ezeket a magányosan ázó, termálfürdős férfiakat, akik kénytelenek így kapcsolatot teremteni. Kvázi nem vetik meg a munkaadóikat.

Na, gondoltam a végén, derék volt ez a Mundruczó, meg fogom emészteni, de akkor világosodott meg, hogy csak most kezdődik még a játékfilm futam, ami ráadásul fikció variáció erre a témára. A kezdő képsoroktól kezdve biztos voltam benne, hogy legalább olyan nehezen tudom majd végignézni, mint a Grünwalsky nekem nagyon durva filmjeit. Bele is lett tuszkolva minden rendesen, a perverzektől, a farbakúráson és a nyúzáson át a késelésig. Épp az élvetemetés hiányzott csak belőle.

Én pedig nem tudok ebből kinyerni semmit egyébként sem szorongásmentes álmaim rémálomba fordulásán kívül. Nem hagyja tovább burjánzani a fantáziámat és meggyőz a lét teljes hiábavalóságáról. A magyar filmművészet, meg annak a kultuszhiánya és persze a kritikusok klubja nagyot szólt ezzel a "nyers" anyaggal. Egy év múlva újranézem és eldöntöm, hogy maradt-e valami a kultuszából. Ennyi várakozást megérdemel.

Nincsen nekem vágyam semmi, játékfilm, 80'
forgatókönyv: Mundruczó Kornél
Zsótér Sándor
Petrányi Viktória
rendező: Mundruczó Kornél
producer: Petrányi Viktória
társproducerek: Kende Zsófia
Peták Nóra
Durst György
operatőr: Makkos Szilárd
zeneszerző: Bruzsa Gábor
Faltay Csaba
Tallér Zsófia
vágó: Barsi Béla
hangmérnök: Bodza Ottó
látványtervező: Tóth Emese
jelmeztervező: Khoór Lilla