Csak egy tégla

2000.11.13. 11:16
Csakis egy elmeháborodott németnek jut eszébe filmet csinálni az NDK ötvenedik születésnapja alkalmából. Leander Haussmann elsőfilmes színházi ember viszont nem hülye, inkább van humorérzéke és elege a Fal leomlásának ünnepléséből.

A nyugat - berlini fiatalok testközelsége
Na nem, mintha visszasírná Kelet-Berlint, mert az kiderül a filmből, hogy utált ott kamasznak lenni, és nem csak a rendszert, de az őt körülvevő embereket sem állhatta különösebben. Ezért van az, hogy a szerelem, mint egyetlen felmentő körülmény szemszögéből csinált filmet, annak az utcának az életéről, amely egykor arról volt híres, hogy csupán egy hangyafaroknyi része nyúlt át az NDK-ba.

A politikai sikátor izgalmas hétköznapjai ugyanúgy Stázi ügynökökből, harisnyacsempész rokonokról, disszidálni vágyókról és Rolling Stones lemez beszerzésről szóltak, mint máshol a szocialista érában, de a szögesdrót és a falon átgúnyolódó nyugat-berlini fiatalok testközelsége intenzívebbé tette mindezt. A B-kategóriás mobilbútorokat, a szar minőségű hangfalakat, a degenerált családot és a sunyi szomszédokat csak az tudta elviselni sírás nélkül, aki kellő humorérzékkel közelített a saját életéhez.

A főszereplő, aki - nem nehéz kitalálni - egyben a rendező alteregója, képes volt arra, hogy rockzenével, hand made ruhadarabokkal, házi drogokkal, lakás- és lépcsőházzúzó házibulikkal és egy szerelemmel enyhítsen a kor romlott levegőjén.
A musicallel fűszerezett komédiába hajló, utcai díszletek között játszódó film felidézheti a Saci elemes bútorcsaládtól, a Tiszai Vegyi Kombinát termékeitől és csavarlazítótól hangulatos Budapest retro - érzést a rendező kortársainak, valamint remek kikapcsolódás azoknak is, akik azt hiszik, hogy mindez egy kagylófotelből kitalált fikció.