A trampli rejtély és más svájci jelenségek

A hegylakók semmiben nem különböznek tőlünk, ugyanúgy laknak ott is elveszett gyerekek, lázadó süketnémák vagy városlakó melankolikusok

Valószínűleg ebből eredeztethető a trampli szavunk, amely eredetileg arra utalhatott, hogy úgy néz ki valaki, mint egy doromboló svájci menyecske. A trampli szó jelentése tehát nem rendelkezett mindig pejoratív töltéssel. A film azonban nem is erről szól, hanem sokkal inkább arról, hogy van ennek a népnek egy létező rocksztárja, aki dorombbal tört be a zenei piacra. Alpesi-magyar hangszere eljuttatta már Jakutföldre és Tokióba is. Anton Buharin a dorombvirtuóz ebben a dokumentumfilmben lemond minden más nyelvi eszközről, csak szájürege méretének változtatásával kommunikál. Húros bigyójával ledönti a nemzetek közötti kényelmetlen nyelvi korlátokat és a ritmus, a mimika, a humor, valamint a dorombérzékenység eszközeivel, lenyűgöző, egzotikus road-movie-ban részesít minket. Ám erről sajnos nem lehet órákig mesélni.

Hogy elbúcsúzhassunk egy időre a svájci filmek vonzó világától, és délebbre utazhassunk, meg kell említenem még két igen fontos darabot, amelyek nélkül Svájc múlt századi filmtermése nem ért volna igazi véget. Az alpentransz-avantgarde jeles darabjáról, Romed Wyder: Sem kávé, sem tévé, sem szex (Pas de café...) című filmjéről van szó egyrészt, amelynek segítségével végigkövethetjük egy francia barátnő és egy házfoglaló svájci fiú szerelmét, amelynek a házassági adminisztrációval való vesződés más irányt szab. Másrészt kikerülhetetlennek bizonyult Clemens Klopfenstein: Macao, avagy a tenger túloldala című, edelweis-realista alkotása is, amely egy nyelvészprofesszor utazásáról szól, aki Stockholm felé repültében egy kifejezetten délies éghajlatú szigetre zuhan. Hogy ez álom, valóság, vagy már a túlvilág, az nehezen bár, de kiderül a filmből. Mindenesetre télre utazzunk délre!