Elnézést, hogy mégsem az ígért periférikus filmekkel folytatom, hanem inkább a nem kevésbé szűk közönséget érdeklő fizikai színházzal. Ugyanis friss élményem van a kedves British Council jóvoltából, egyenesen Londonból, többek között a SpyMonkey nevű mozgás- és beszéd társulat, akiknek a visszafogott férjről, annak hullamerev feleségéről és egy egészen idióta, görcsös temetkezési vállalatról szóló darabja februártól vendégszerepel a Merlin Színházban is.
London calling. Akinek tehát kedve támad és egy kevéssé angolul is ért, az Budapesten is könnyezhet, de csak a röhögéstől, az Edinburgh-i Fringe Fesztivál sikerdarabján. Temetési előkészületeken még soha nem mulattam ennyit, bár a valóságban is volt részem a Karnevál népi törvényei szerint mulatságba forduló gyászszertartáson. Míg a színpadon kívül az ilyesmi nem lendülhet át féktelen vigyorgásba, a fél világot jelentő deszkákon az is megengedett, hogy egy viszonylag egyszerű szituációt addig fokozzanak, akár csak motorikusan, néha már Monty Pithonosan ízléstelenül, hogy a közönség egy része a széksorok között fetrengve fuldokoljon saját levegővételének furcsa ritmusától.
|
| Gravis - Funerals
|
Forbes M. az ígéretes drámaíró írói válsága ért véget azzal, hogy meghalt a felesége és ebből a tragédiából ihletet meríthetett. Drága szerelmének úgy állít emléket, hogy egy nemzetközi társulat karmai közé dobja a személyes fájdalmát. Keller úr a temetkezési önkifejezés extázisában időnként németül beszélő balzsamozó, Alfredo Graves a nagyjából az angolul nagyjából egy mondatot tudó spanyol gyászhuszár és Mandy Bandy a libidófixált hullasminkelő nő gondoskodnak a szerencsétlen testről, néha a jó ízlés határán csúszkálva, de egy nem könnyen felejthető estét szerezve a nézőknek.
Frissen gyászolóknak nem ajánlott, mert akkor udvariatlanság volna kacagni, de akik begyógyulva érzik már a sebeket, azok egészen átértékelhetik a mások halálával kapcsolatos élményeiket. Közben pedig a nálunk megszokottól eltérő színészi produkciót, meghökkentő szólókat és díszleteket láthatnak, jó zenéket hallgathatnak. Ráadásul megvilágosodik nekik az a Weöres Sándor gyermekvers, amelynek egyik sora így hangzik: Jobbra át, balra át, én masírozom legelől, temetjük a nagymamát.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
