CímlaponA rovat híreiA rovat cikkei |
A metál tündöklése és bukása2002. 08. 06., 18:11 | Frissítve: 2002. augusztus 06., kedd 18:21
Rövid utazás a progresszív rockzene vérprofi zenekaraitól a színtiszta divatmetált játszó amatőr együttesekig és vissza, avagy nu metál a gimiben, és doom a bevásárlóközpont liftjében.
Reggel 16 órakor lassan szivárog a nép a Nagyszínpad előtti térre. A fél óra múlva pár ezer fősre duzzadó tömeg még tanácstalanul ténfereg a poros téren, olyan a hangulat, mint egy rosszul szervezett tüntetésen, vagy az árzuhanás előtti éjjel egy bizonyos szupermarket parkolójában. Nemsokára azonban megjelennek az első Gathering és Nigtwish pólóba bújtatott, szomorú szemű doom-lovagok, és így végre megnyugodhatok: mégsem marad el a progresszív metál délutáni seregszemléje.
Liftzene Elsőként a Gathering lép a színpadra, és ennek hatására nemsokára úgy érzem magam, mintha egy death metal-rajongók által megszállt bioteázóba tévedtem volna. A holland zenekar a progresszív rockot ötvözi a doommal, a goth, sőt a death metallal és mindezt némi dzsesszel és modern elektronikus tánczenével fűszerezi, ez pedig ugyan elsőre nagyon durván hangzik, de a végeredmény csak egy kellemes délutáni beájulás. A Gathering zenéje ugyanis nagyon könnyen magával ragad, de amikor már ott lubickolsz a dallamokban, hamar rádöbbensz, hogy tulajdonképpen borzasztóan unatkozol. Sajnos a koncert első félórája után meg kellett állapítanom, hogy eddigi találkozásaink alkalmával kialakított előítéleteim teljesen helytállóak, a Gatheringnek ott a helye az Elevator Music Top10 örökranglistáján, közvetlenül olyan nagy formátumú háttérzene-művészek mögött, mint Vangelis vagy Jean-Michel Jarre. Divatdepresszió A Nagyszínpad átalakítási munkálatai alatt átballagok a Viva+ Talentum Színpadhoz, hogy meghallgassam, mi is a helyzet a new school metál legeslegújabb hazai áramlataival. Éppen az Enrage nevű formáció próbálja tűzbe hozni a közönséget, első ránézésre belső-budai gimnazista srácok, akik több tízezer forintért mesterfodrászok segítségével rasztásították a fejüket. Egy kicsit szokatlan, hogy minden számuk angolul szól, de biztos már most a nagy kiugrásra készülnek, és egyébként is az angoltanár néni biztos örül az állandó nyelvgyakorlásnak. A közepesen borzasztó erősítés miatt nem nagyon értem a számok szövegét, de a színpadkép elemzése után az az érzésem, hogy valami olyasmiről énekelhetnek, mint hogy "Anyu baszd meg, adj még pénzt, mert Converset akarok venni húszért, hogy én lehessek az arc!" A pubertáskori életérzés eszenciája tehát a zene, persze szigorúan a Korn, a Deftones, és a populárisabb Linkin Park nyomvonalain haladva, de igazságtalanság lenne, ha nem tenném hozzá, hogy mindennek ellenére régen láttam ennyire profi középiskolai zenekart. Operametál Visszamegyek a Nagyszínpadhoz, ahol ekkor már javában dübörögnek a Nightwish operametal számai. Klasszikus alapok, népzene, death metal és samplerhangzás csavarodik egymásba, tehát teljesen perverz az egész, de éppen ezért roppant kellemes is. Minden egyes szám egy-egy fantasy-óda, vagy apokalipszis utáni Wagner-muzsika, amire ugyan nem lehet egymás gyomrába taposva pogózni, de legalább szép. Az együttes ráadásul egy szimfonikus zenekart megszégyenítő pontossággal játszik, és az énekesnő, Tarja is sokkal szebb, mint a Gathering mostanában kissé elpocakosodott dívája, tehát meg kell állapítanom, hogy az audiovizuális összhatást értékelve a Nigthwish volt a délután csúcsa. |
hirdetés
|
