(c) 2003 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.
VISSZA
Szubj. gájd: az első nap

Abszolváljunk laza, ultralájtos nyitónapot, drága olvasók, akármi akármit is jelentsen.

()
2003. július 29., kedd 14:24



Szerda délután háromkor én még ezerrel címlapügyelek majd itten, amikor máris nagyszerű iszapbirkózás program kerül sorra az úgynevezett Divathelyszínen. Én a Divathelyszínt már neve miatt is szívembe zártam, meg aztán a Sziget is megérteni látszik az idők szavát, és az idei programban jelentős mennyiségű erotikus porgramot fedezhetünk föl, Kömlődi Ferenc legnagyobb örömére. Csak az első napon találtam NÉGY figyelemre méltót: a már említett hajnali iszapbírkózást, aztán krómrudas (!) gogogirlbemutató este kilenckor a kedvenc Divathelyszínünkön, Durex (a dancehall-klasszikus Lexxust idézzük itten: "Hey Lexx, don't forget a Durex!") vizespólóverseny este tizenegy körül a Durex Táncdalfesztivál Sátorban (ez ráadásul lesz minden nap), végül éjfél után egy habkönnyű Intissimi fehérneműshow, na hol? - hát a Divathelyszínen.

Délután négykor már megint nem látom majd a Faith No More Tribute együttest a Pesti Est színpadán, pedig már annyiszor meg akartam, mert én egy Faith No More-rajongó vagyok, vagy inkább Mike Patton-rajongó, de most az mindegy.

Aki viszont már az első napon eszeveszett rakendrollra vágyik, fülletépős pogóra, végtagzúzó stage divingra, az 17.00-kor fölkeresi a Civil Faluban az Országgyűlési Biztosok Hivatalát (baze, ez vajon kinek jutott eszébe?, mikor lesz már Kaltenbach Jenő nagyszínpados?), és meghallgatja Az ombudsmanok szerepe az előítélet és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben, a társadalmi szolidaritás erősítésében című pódiumbeszélgetést, majd zúgó fejjel távozik. (Résztvevők: Kaltenbach Jenő, Lenkovics Barnabás, Takács Albert - országgyűlési biztosok. A beszélgetést vezeti: Szombathy Pál, a Magyar Hírlap főszerkesztője.)

Úgy tervezem, hogy hat óra körül érnék ki, akkor rögtön tábort is vernék a Pesti Est színpadnál, egyrészt, mert biztosan lesz Pilsner Urquell, másrészt meg lesz Marlboro Man, Gerdesits és a parasztok (Mezei, az ünnepelt buzi, Szántó Faszi meg a többi). A politikai korrektság elkötelezett hívei és a György Péter-rajongók kerüljék el a koncertet! Utána rögtön (19.00-20.00) Timur Lenk, a szegedi JATE történetének legszégyenteljesebb epizódja, az alföldi jobbágy-Bizottság, a "Szükségem van rád, mutasd a pinád" kezdetű szintipopsláger megalkotója. (Sajnos konkurens program a Rádió C Roma sátorban Járóka Sándor és zenekara, pedig.)

Utána át lehet még érni, egy kis kocogással (sörre vigyázni!) a már elnevezésében is nagyon zenei Pannon Praktikum Világzenei Nagyszínpadhoz, ahol háromnegyed nyolctól bizonyos Nitin Sawhney vezeti elő drum and bassbe ojtott távolkeleti izéjét.

Este nyolctól tíz óráig húzódik egy nagyon kis amatőr kis program a Zöld Udvarban. És az ilyen nagyon kis amatőr kis programok tudnak ütni nagyokat néha. Mostan skanap, de inkább punk lesz az: Meskalin, Columbo Kutyája (az őspunk Barangó és a hasonszőrűek), The Taktika.

Fél tízkor azért muszáj lesz Shaggy. Nagyszínpad. És akkor vezessünk is le reggae-ben, dubban - kikapcsolódásként közben a fent emlegetett vizespóló és fehérnemű jöhet szóba éjjel -: éjjel tizenegytől a Tilosnál Raggaplaza, a Wan2 Színpadon szintén tizenegytől a Dubcity Fanatikz (a fél Anima), utána rögtön ugyanott Dub Pistols, aminek ugyan semmi köze a dubhoz, mert bigbeat, de így jól ide lehet kötni, a Tiloson meg Bosi, Skunk és Dermot nyomja a dancehallt, a socát, a rootsot, a rock steadyt meg a skát.

Elájulkás előtti utolsó elsőnapi élménynek a magyar Aphex Twint javasolom: Bahia Színpad, hajnali három, Plain9/Tigrics Live Band.

A viszont látásra, a viszont hallásra!

Első nap
15:00 Divathelyszín Iszapbírkózás
16:00 - 17:00 Pesti Est Színpad Faith No More Tribute
17:00 - 18:30 Országgyűlési Biztosok Hivatala Pódiumbeszélgetés
18:00 - 19:00 Pesti Est Színpad Marlboro Man
19:00 - 20:00 Pesti Est Színpad Timur Lenk
19:00 - 20:00 Rádió C Roma Sátor Járóka Sándor és zenekara Vendég: Páva János nótaénekes
19:45 - 21:00 Pannon Praktikum Világzenei Nagyszínpad Nitin Sawhney
20:00 - 22:00 Zöld Udvar Ska-nap: Meszkalin, Columbo Kutyája, The Taktika
21:00 Divathelyszín Krómrudas go-go görl bemutató
21:30 - 23:00 Nagyszínpad Shaggy (USA)
23:00 - 23:30 Durex Táncdalfesztivál Sátor DUREX vizespóló verseny
23:00 Tilos Rádió Sátor Raggaplaza
23:00 - 00:30 Wan2 Színpad Dubcity Fanatikz
00:00 - 01:00 Divathelyszín Intimissimi fehérneműbemutató
00:00 - 03:00 Tilos Rádió Sátor Bosi, Skunk, Dermot
00:30 - 02:00 Wan2 Színpad Dub Pistols
01:00 - 02:00 Divathelyszín Herczeg Zoltán
03:00 - 04:00 Bahia Színpad Plain 9/Tigrics live Band
Vége

az oldal tetejére