Háromnegyed tizenegykor még egy U2 Emlékzenekar (Inka-H, muhaha) játszik a Táncdalfesztivál sátorban, az eseményhez képest szokatlanul sok a fotós, sőt, mondhatni: gyűlnek. Tizenegy közelében egyre gyakrabban hangzik el a félmosollyal feltett kérdés: Szintén vizespóló, kolléga?

()
2003. augusztus 1., péntek 14:23


Persze hogy vizespóló. Nagy ciciket fogunk látni, szeresd a kamerát, imádod ha ezer vaku gyengéden a húsodba mar. A konkurencia fotósával trécselek, sajnos nem tudjuk befejezni érdekesen alakuló eszmecserénket az online reklámértékesítés furcsaságairól (Miért nem hirdetnek mosóport az interneten, pl?), mert elhallgat a U2, a tömeg pedig megindul befelé.

Nem becsülöm meg hány férfi tömörült a színpad elé, nem vagyok jó ebben, de félház összejött. És félháznyi szempár lesi a fehér pólóban álldogáló hat lányt és a vidám konferansziét. Megtudjuk, hogy a versenyzőket öt perccel ezelőtt fogdosták össze a sátor körül, majdnem elmaradt a verseny, piszok szerencsénk van azt hiszem. A nevezőknek "ez lesz az első", ez nem tudom jót jelent-e, vannak vajon profi vizespólósok?, ki lehet-e égni ezen a pályán szellemileg? - ilyesmik jutnak eszembe, ám egy váratlan esemény megzavar. A tréfás konferanszié felkéri a közönséget, hogy kérjen előre elnézést a lányoktól azért, amit most tenni fognak velük, és hogy nem szép dolog ez, tudják ők, de azért mégis. Vezényszóra harsan a hatalmas E L N É Z É S T, fogom a fejem és meglepetten figyelem, hogy a főszereplők ezen csak mosolyognak. Talán a sport furcsasága ez is, mint curlingben a partvis.

Röviden leírom a szabályokat: leöntik a lány pólóját vízzel, hogy a pamut rátapadjon a cicijére, aztán mindenki ordít és tapsol, ezután kézfelmutatással szavaznak, hogy kiesik vagy marad a következő körben. Ha balra mutat az ember a kezével, akkor azt szeretné, hogy menjen, ha jobbra, akkor azt, hogy maradjon. Egyszerű.

Az első nevező. A konferanszié kollégája érkezik egy nagy pohár vízzel, hátranyomja a lány fejét a nyakánál fogva (komoly) és ráönti a vizet. A közönség ordít és tapsol, a versenyző pedig egy kicsit zavartan bár, de boldogan mosolyog. "Menjen vagy maradjon?" Szavaznak, marad. Elmehetsz, következő, kéz, nyak, víz, cici, ordítás, szavazás. Még nem merem elkezdeni mindennek az értelmét keresni, szerencsére a showman segít, az utolsó lány után rövid manifesztóba hergeli magát: "Nem vettétek észre, hogy ez nem arról szól, hogy vizespóló??? Egy fehér póló és egy pohár víz, a végeredmény pedig egy pár mell." Erre mondják azt, hogy egyenes jellem, azt hiszem.

Sportújságírói szemmel nézve a küzdelem nagyon szoros maradt az első kör után, ugyanis mindössze egy lány esett ki. Miért nehezíti meg a közönség a saját dolgát? Aztán persze lelepleződik a taktika, a második körben az marad bent, aki fellibbenti a pólót, jóhogy nem verik szét a mezőnyt a legelején. Ennél a pontnál már feszülten figyelem a lányok reakcióit, nem is tudom mit várok valójában, a CKM-es kisördögre vagy az aranyemberesre hallgassak? És az első lány bizony libbent! Igaz csak félig, de ott volt, mindenki látta! A közönség őrjöng, gerjedt ordítások (Mégegyszer! Pop them out!), sajnos a pionír már hátrament a finalisták gyülekezőhelyére.

A második lány sokáig hezitál, a műsorvezető egy olyan verbális trükkre készül ami saját bevallása szerint eddig mindig bevált. "Ez egy olyan pillanat az életedben, amit sohasem fogsz elfelejteni. Kétezer férfi akarja látni a melleidet. Még nagymamakorodban is büszkén meséled majd ezt." Súlyos érvek, nézem sikerült-e megingatnia a versenyzőt, de nem. Nem libbent. Elindul lépcső felé, nem látszik csalódottnak a kiesés miatt. "...benned legalább van tartás." - kapom el a konferanszié búcsúszavait, rögtön ezután felhívja a figyelmet a katolikus sátorra, ami itt van valahol a közelben. Nyelek egyet és megigazítom a mandzsettákat. Ez a hímsovinizmusnak az a fajtája, amit egy hét sátorozással büntetnék Noszvajon Madonna és Missy Elliot társaságában.

A többi nevező sem igazán emelgeti a pólót, egyetlen kihívója akad az első lánynak, mondjuk ő többet belead. Lehet, hogy ők ketten a vizespóló Armstrongja és Ullrichja, milyen kamaradarabot lehetne ebből írni, megfogadom, hogy a műsor után elküldöm az ügyvédem a lányokhoz és lifetime jogokat szerzek a sztorira.

Rövid produceri karrieremnek a műsorvezető adja meg a kegyelemdöfést és kizökkent egy újabb vallomással: "Tudjátok lányok, a víz csak azért van, hogy kibasszunk veletek." Nem vagyok rendszeres férfimagazin olvasó, így fogalmam sincs, hogy azok a lapok milyen idológiát állítanak a tevékenységük mögé. Abban azonban biztos vagyok, hogy ennyire nem mondják meg a frankót. Lassan feladom eddigi semleges hídfőállásomat és radikalizálódni kezdek. Velem van a baj, amiért nem találom élvezetesnek a showt? Nőket próbálok keresni magam körül, hogy segítsenek a megfejtésben, de egy sincs.

Csak színpadon a két finalista, a győztes pedig az lesz, aki leveszi a pólóját. A végeredmény igazából nem is fontos, az egyik persze leveszi és tíz másodpercre ő lesz a legnépszerűbb fellépő a Szigeten. Aztán lemegy a színpadról, az autogrammosztást már nem várjuk meg, mert a színpadon Mary Zsuzsi, akit valószínűleg speciálisan tréningeztek, hogy egy pillanat alatt elterelje a gondolataimat az ember természet és törvény adta jogairól. Talán küldetek egy kőbunkót a szervezőknek, többet tényleg nem ér meg, hiszen valószínűleg van létjogosultsága a szórakozás ezen formájának is, ha minden napra összejön a kellő számú versenyző. Ez lenne a kulcsmondat, köszönöm.

az oldal tetejére