sziget2004

Címlapon

A rovat hírei

A rovat cikkei

A metál Szép Ernője és a nyomorult zöldség

2004. 08. 05., 11:30 | Frissítve: 2004. augusztus 05., csütörtök 12:36

„Vajon mit énekelhet?” – néztünk fel a bikanyakú, tengerészbicepszű, ördöghangon hörgő énekesre Etelével. A Cannibal Corpse, azaz a Kannibál Holttest olyan energiával és sebességgel játszott, hogy az adekvát légkalapács mellé turbina is nőtt a mellünkbe, az ujjaink pedig önkéntelenül is ördögvilla alakba rendeződtek. Olvassa el beszámolónkat két pokoli és egy öreguras produkcióról.

„Hosszú távon unalmas lehet az ördögös tematika, és amúgy sem érteni belőle semmit. Talán emberi dolgokról beszél. Elhagyott az a büdös kurva? Nagyanyám túrós csuszája? A te szüleid gazdagok / az enyémek meg nem / a társadalmi különbségek közénk állnak / és ez szomorú?” – találgatta Etele, metálos kalauzom, a fémzene Szép Ernője. Mókás volt elképzelni a hajpörgetés-fetisiszta frontember szavait, merthogy annyit sejteni lehetett, hogy a három oktávon támadó sátánilény-hangok ilyesmiket is formáztak. Egyszer megértettük azt, hogy vérszomjas, két számmal később pedig azt, hogy megértünk a halálraöööhrrr. Még mókásabb volt megismerkedni a Rohadó fej című szám valódi szövegével, miszerint „Egy halom haszontalan, remegő hús a párnázott cellába zárva / Elrejtve a kíváncsi tekintetek elől / A kísérleti sebészet tette azzá, ami / A feje rothad, de a teste tovább él, mint egy nyomorult zöldség”. Ez a szám Németországban be van tiltva, ami szomorú dolog a modern kannibálok országára nézve.

A Cannibal Corpse amúgy kiváló, a rettenetes sebességet a még gyorsabbal virtuózan váltogató, loncsos hajú, fekete pólós együttes, a sátáni-hajforgatós iskolából, világszínvonalú énekessel, aki a fémzenészek négytusájában olimpiaiarany-várományos, mivel egyformán jól hörög, dühöng, sikít, és bónuszként hörgés közben reppelésszerű hangokat is képes kiadni. Etele azt mondta, hogy ez grindcore, én félsüketen bólintottam, és kitámolyogtunk, hogy az árokbetemetés jegyében elkapjuk a Pet Shop Boys végét.

(Az egymás húsából falatozó holttestekre a Christian Epidemic néhány számával hangoltunk. A lendületes, egyből letaglózó, valahogy mégsem eléggé magával ragadó együttes arról a magyar településről származik, amelynek neve szinte kiköveteli, hogy ott olyan csapatok alakuljanak, amelyek a számaiknak olyan címet adnak, hogy A fájdalom koronája és Lángok ölén. Ez a település Lábatlan. A Szeged mellől származó Etelének tehát nem volt igaza, amikor igazi beleéléssel azt mondta, hogy ennyi düh csak egy alföldi emberben van.)

Mulatós koncepterek

Én mindig úgy gondoltam a Pet Shop Boysra, mint a szintis diszkó konceptuális művészeire. Úton a koncert utolsó húsz percére gyors közvélemény-kutatást tartottam a kollégák körében, és kiderült, hogy egyedül vagyok ezzel. Régen sem volt másként. Egy csendes-kedves Pink Floyd-os osztálytársam ezért fojtott meg egyszer majdnem a gimnázium folyosóján.

Ehhez képest az utolsó négy-öt szám, amire odaértünk, zavarba ejtő volt. Két középkorú, a nagy tömegtől talán meghatódott úr furcsa mulatós-szintis előadást tartott, váratlan trance-es elemekkel és mókásan pipiskedő gesztusokkal. Utóbbiak persze csakis az énekes, Neil Tennant részéről, mert Chris Lowe a klasszikus felállásnak megfelelően zord mozdulatlanságban gubbasztott a billentyűzetek mögött. Fel is háborodtam, hogy a végén, a bemutatáskor kicsit elmosolyodott a tokája fölött.

Tennant csillogó lapocskákkal fedett házi köntöse egy kevésbé kopaszodó embert is bácsikássá varázsolt volna, de lehet, hogy ez volt a legendás Pet Shop Boys-os irónia. Imola szerint kicsit szomorú volt az egész, én a túl sok emlék és a megfelelő hangosítás miatt inkább ütemesen mozogtam jobbra-balra, majd le-föl, amíg vége nem lett. Bár határozottan hiányérzetem volt, mégsem voltam szomorú, de ez sem mentett meg attól, hogy egy tucat csokiöntetes minifánk elfogyasztása után ne térjek haza gyakorolni az ördöghangot.

hirdetés