Múzsa

Azután lettem először igazán szerelmes, hogy elegem lett a testekből. Már a nejem mellett is elég sokat néztem pornót, na, vajon miért, de pár hónappal a válás után teljesen rákattantam. Egyre durvább cuccot toltam belőle, még az irodában is, betettem a lenémított telót egy kupac könyv közé, mert a képernyőmet látni lehetett a folyosóról. Közben, legtöbbször, vadul gépeltem, legalább foglalt volt a kezem, önfegyelmi gyakorlat. Hamar rájöttem, hogy ha unalmas a műsor, akkor szárnyal a kreativitásom, az egyik legjobb sörreklámomat köszönhetem egy szilikoncsajnak, aki egy medencében vonaglott, erről majd máskor; ha viszont vad és magával ragadó volt a jelenet, akkor teljes értelmetlenségeket írtam. Ezeket a halandzsákat, poénból, kezdettől fogva elmentettem magamnak, és otthon kinyomtattam, még mindig megvan a dosszié, függőségem emlékkönyve. Egyszer ebből az anyagból is összehozok valami kreatívat, egy kiállítást, vagy ilyesmit. Mellesleg Test-kép a munkacíme, jó, jó, tudom, hogy nem jó.

Nem akkor hagytam abba az irodai kukkolást, ahogy neveztem magamban, amikor majdnem rajtakapott a főnöknőm, hanem akkor, amikor rájöttem, hogy teljes százötven oldal halandzsám gyűlt már össze. Egy film az egy oldal, kábé, na így. És nem is az a baj, hogy munkaidőben, hanem azért

Kimondom, hogy ne te mondd ki. Na, akkor határoztam el, hogy valami szoftabbra váltok, mert ahogy telt az idő, és egyre többfélét láttam, kezdtem kicsit túltolni az extrémet, és már rémálmaim lettek. Úgyhogy leszokásként áttértem a retróra. Még most is fejből el tudnám sorolni a kilencvenes évek sztárjainak a mellméretét és a combharisnyájuk színét. Sajnos ez se tett jót, mert nagyon szép teste volt mindnek, és két új kapcsolatot is durván elszúrtam miattuk már az első közös estén, ha érted, mire gondolok. Ezután jöttek a nyolcvanas évek, a hetvenes évek vége, mert módszeres ember vagyok, de a tiroli nadrágos jódlizás már nekem is kicsit extrém volt, mit vigyorogsz, és már az Emanuelle-nél tartottam éppen, amikor megjelent ő, és megváltoztatta az életemet.

Persze lehet, hogy pont az ilyen érzékire fazonírozott, romantikus zenés filmek, meg a premier plánban mutatott rúzsos szájak miatt történt, ami történt – sőt, várjál, most, hogy belegondolok, biztosan ezért került elém az első sminkvideó. Tuti, hogy a sok romantikázás miatt az algoritmus azt hitte rólam, hogy nő vagyok. Na, mindegy, a lényeg, hogy nézni kezdtem zsinórban a sminkelő csajokat, eleinte csak a fiatalabbakat, mert azok máz nélkül is szépek voltak, aztán kíváncsiságból a korombelieket is, hát, ne tudd meg. Én se tudtam volna elképzelni, ha nem keresek rá direkt, de hidd el, a legszebb nők a vakolat alatt határozottan ijesztőek. És tudod, érdekes, hogy pont ez kezdett el izgatni, azért, mert én művésznek készülök, igazából nem is reklámos vagyok. 

Ott és akkor megragadott a smink filozófiája. Hogy értsed te is:

A csupasz arcok közeliben még az amatőrfilmekben látott kitárt testeknél is kiszolgáltatottabbak. Láttál már ilyet? Próbáld ki egyszer. Van ebben valami igazi kukkolás-feeling, valami csábító perverzitás, a test nélkül a kamerába hajoló arcok valóságában. Egyenesen belebeszélnek a képedbe, illegetik és kelletik magukat, aztán az arcukhoz nyúlnak és búgó hangon utasításokat mondanak közben, de annyira közvetlenül, mintha a barátnőjüknek súgnának meg egy titkot, van ebben valami abból, amilyennek a lányöltözők fülledt forróságát képzelem. Ami még ennél is izgalmasabb, hogy ilyenkor egyedül vannak a tükörrel, mert maguknak beszélnek tulajdonképpen, és önmagukba, a saját ikertestvérükbe, a saját szépségükbe szerelmesek, a saját bőrüket becézik, és éppen azzal ébresztik fel a vágyat, hogy nem a csábítás a céljuk. Erről is készítettem jegyzeteket, talán írok belőle egyszer egy regényt, már pár oldal megvan, csak a sztorit kell még kitalálni hozzá. Nem, nem, ne segíts benne, kösz.

Ja, de voltaképp meg is volna a sztori, arról szólna, hogy faszi találkozna végül a szerelmével, a sminkvideós nővel, aki a regényben nem osztrák lenne, hanem ausztrál, mert az egzotikusabb, és messzebb kell utazni a nagy találkozásért. Igen, igen. Ja. Osztrák. És beleszerettem. A kiejtése alapján bécsi, de nem tudom a címét, nem tudtam megtalálni, mert a nevét se írta ki. Te vagy az első és az utolsó, akinek ezt elmondom nyíltan: ebbe a nőbe én teljesen beleestem. Nem mutatom meg a videóját, de a rajzaimat, amiket készítettem róla, muszáj most megmutatnom, tessék. Tizenkét éve nem rajzoltam, és színesben főleg, de ezek tényleg jók lettek, igaz? Ja, telefonon kicsit mások a színek. Látod ezt az arcot? Látod, amit én? Hogy milyen különleges? Ez itt ő, mielőtt feltenné a sminket.

A mosolyát sajnos eddig még nem bírtam elkapni egy rajzon sem, pedig kimerevítettem a képet, de az arca olyan mozgékony és eleven, olyan… vibráló és vicces és játékos… Nehéz erről beszélni.

Egy kacsintással szokta kezdeni az összes filmjét és egy puszival fejezi be, ez a védjegye. Én ezektől elolvadok, szó szerint, de ezt már nem is kéne elmeséljem. Ez itt a szeme közelről, amikor még csak az egyiket festette ki: félig kislány, és félig Kleopátra. Őrjítő ellentét. És pont ebben a videóban van, hogy amikor még csak az egyik szeme van készen, váratlanul kifesteti vörösre a száját. Vamp és bohóc, vad és éhes és édes... Bocs, hogy így belelendülök, látom, hogy nem érted. Ne is értsd. Ahhoz az igazi nőt kéne látnod, de akkor féltékeny lennék, az a helyzet. Férfiak nem néznek sminkvideót, láttam, hogy csupa nő lájkolja, tehát ő csak az enyém, legyen az én titkom. Figyeld csak, itt odarajzoltam a pici ráncocskáit is, azt hittem, harminc után vége a szépségnek, de neki még ez is jól áll, a ráncait is imádom. Egyszer el is mondta, hogy minden ránc egy szerelem emléke, a nevetőráncok is, és sokat nevet mindig, úgyhogy biztos boldog, amikor szerelmes… Ha szerelmes… De kibe? Nincs fészbukoldala, csak instán van, nem ír magáról semmit, nem, sajnos, fogalmam sincs. 

Hogy gyereke is lehet? Na és, kit érdekel? Felőlem lehet öt is. Engem csak ő izgat. A szemtelensége, ahogy az arcomba hajol, olyan közel, hogy a bőrömön érzem a leheletét. Még azt is hallom, ahogy a fülembe suttog, bizsereg tőle a fülcimpám mindig, amikor a szájára nézek. A védelmezésre vágyó törékenysége. A bátorsága, ahogyan megmutatja és felkínálja magát. A lélegzésének a hangja. A csücsörítése, mikor koncentrál. A szabálytalan szemfogai, kivillannak, ahogy a száját festi. Még az ecsetet is olyan gyöngéden fogja, ahogy én sohase tudnám. Nem tudok betelni vele. Amióta őt nézem, megszűntek a rémálmaim, régebben folyton azt álmodtam, hogy

Nem, ezt már nem mondom el. Nagyon rossz reflexeim lettek a pornótól, és egyedül ő tudott ebből kiszedni, megmentett a mosolyával, az örök vidámsága mögött bujkáló szomorúsággal, a hihetetlenül kedves hangjával, azzal a végtelen gyöngédséggel, ahogy az arcába masszírozza a krémet – egyszer rájöttem, hogy az anyáméra emlékeztet ez a mozdulat, de nem bánom, egyrészt, mert szép anyám volt, másrészt, mert máskor meg annyira üde és csábító, hogy a húgom lehetne. Ha sokáig nézem, elfelejtem, hogy ki ő, és ki vagyok én, néha azt képzelem, hogy én vagyok, aki belehajol a tükörbe, én vagyok, aki a szemét festi.

Nem, nem próbáltam kisminkelni magam. Csak a kapcsolatunk intimitását akartam érzékeltetni, azt, hogy az abban az arcban benne van egy egész test, egy egész élet. Á, nem: a testét alig látni. Csak annyit, hogy nagyon vékony, és mindig ugyanabban a piros ruhában van. Lehet, hogy azért, mert csak hét videója van fenn összesen, és mindegyik négy éve készült. Azóta nincs hír róla, pedig minden nap várom. Várom, hogy szóljon hozzám. Addig úgyis vele töltök minden szabad pillanatot, és ha kell, lerajzolok neki minden egyes képkockát, ha évekig tart, akkor addig. Csak nézhessem, csak vele lehessek. Talán mégis odaadhatom neki egyszer az összes képemet és rajzomat. Ha nem, akkor meg rendezek egy kiállítást, vagy  mit tudom én. Próbáltam megkeresni, tényleg… Semmi nyoma sehol.

Ne, kérlek, azt az egyet ne mondd ki. Mert abba belehalnék.