CímlaponA rovat híreiA rovat cikkei |
Interjú Volker SchlöndorffalA lövés utáni csend2000. 10. 12., 10:46 | Frissítve: 2000. december 15., péntek 14:55
Volker Schlöndorff Oscar-díjas rendezőt az európai filmgyártás megmentőjeként szokták aposztrofálni. A német filmgyártás központjának tartott Babelsberg vezérigazgatója a kétszeres Ezüst Medve díjjal kitüntetett 'A lövés utáni csend'-et hozta el a budapesti filmfesztiválra. A film egy RAF-terrorista nő hányattatásait mutatja be az egykori NDK-ban. Először 1966-ban voltam a cannes-i filmfesztiválon, Robert Musil Az ifjú Törless iskolaévei című regényének filmes adaptációjával. Nagy meglepetés volt számomra, hogy megkaptam a Fipresce-díjat, azóta sem voltam annyira izgatott, mint akkor. Természetesen azóta minden meghívásnak eleget teszek, hiszen az olyan típusú filmek, amilyeneket én készítek, jobbára a filmfesztiválokból élnek. A „Lövés utáni csend”-del pedig már az egész világot bejártam. Amerikába egy véletlen folytán kerültem 1985-ben. Felkértek arra, hogy filmre vigyem Arthur Miller Az ügynök halála című művét. A forgatás ideje alatt az amerikai világ annyira lenyűgözött, hogy vissza sem akartam térni többé. Amikor azonban értesültem a tévéből a Fal leomlásáról, feltettem magamnak a kérdést: mit csinálok itt tulajdonképpen, amikor nekem Berlinben kellene lennem, hisz ott történnek az igazi események. Hazatértem után azzal kellett szembesülnöm, hogy a régi babelsbergi (keletnémet) filmstúdiót a bezárás veszélye fenyegeti, elsődleges célomnak ezért azt tekintettem, hogy alkotótársaimmal megmentsük azt. A 90-es évek első fele tehát a stúdió újraélesztésével telt. Közben már dolgoztunk az alapötleten, kétszer-háromszor is átírtuk a forgatókönyvet Wolfgang Kohlhase-val. A rendszerváltás utáni helyzet azonban még nem érett meg arra, hogy egy komoly filmet készítsünk, az emberek örömmámorban fürdőztek, könnyű, szórakoztató filmre vágytak. Ezért más filmeket forgattam, a Homo Faber-t például és a Rémkirályt. Két évvel ezelőtt azonban elhatároztam, hogy nem várok tovább. Természetesen, azt gondolom ugyanis, hogy ma már nem lehet pusztán politikai témájú filmet készíteni, hanem csak mindenféle idelógiától mentes darabot. A Rote Armee Fraktion történetét egy az eszmében szenvedélyesen hívő nő élettörténetén keresztül szerettem volna érzékeltetni, aki az igazságtalanság ellen küzd bár, de nem ez az egyedüli dolog, ami meghatározza az életét. Ilyen értelemben tehát nincs a filmnek semmilyen politikai üzenete. Emellett nagyon érdekelnek azok az emberek, akik egy olyan utópisztikus világért küzdöttek, amelynek a feltételei egyszerre hirtelen megszűntek. Az a kérdés foglalkoztatott, hogyan képesek utópia nélkül tovább élni. Tizenegy nyugatnémet terroristát tartottak számon, akik a 80-as években az ország keleti felében éltek. Közülük Inge Viett volt számomra a legérdekesebb személy, aki szerintem mindannyiuk karakterjegyeit valahogy magán viseli. Inge személyisége inspirált, és segített abban, hogy egy fiktív személyiséget alkossunk. A tények tekintetében a főhős története teljes mértékben egyezik az ő élettörténtével, viszont a főszereplő jelleme kitalált, fiktív személyiségjegyekkel - valójában egy idealizált anarchista. Az első lövés utáni élet Rita számára egyfajta csendet jelent, amelyben önmagára talál, hovatovább megnyugszik, hiszen politikai elvei és ideológiai törekvése mellett soha nem volt abban a helyzetben, hogy megtapasztalja, mi is a valós élet. Amikor keletre menekül, életének új színterén a hangsúly a politikáról a magánéletre helyeződik át. Szembesülnie kell azonban azzal, hogy nem tud teljes életet élni, korlátokba ütközik, félelmeit el kell rejtenie. A Fal leomlása után, amikor végképp kilátástalanná válik számára a helyzet, az öngyilkosságban találja meg a végső megnyugvást. Valóban fogalmunk sem volta arról, hogy milyen keleten az élet. Úgy képzeltem, hogy egy anarchistának borzasztó lehet, ha a munkásosztály robotoló hétköznapjaiban kell megtalálnia magát. A börtönben tett látogatásaim során azonban megtudtam, hogy a többség számára a DDR az életben maradásra való puszta lehetőséget jelentette: módot arra, hogy a szocializmus ’féltő-óvó ’köntöse mögött megbújjanak. A filmbeli másik terrorista nő személyében - ő annak ellenére, hogy élete normálisnak mutatkozik a külvilág számára, rettenetesen boldogtalan - mutatkozik meg a mi téves felfogásunk, amire természetesen szintén akadt példa. Fogalmam sincs, csak azt tudom mondani, hogy Németországban a keletnémetek sokkal jobban szerették ezt a filmet, mint a nyugatiak, ami teljesen normális, a volt szocialista országok valószínűleg jobban megértik a film sorai mögött megbúvó többletjelentést. Kapcsolódó anyagok |
|