Szenes Andrea sem indul az elnöki székért, pedig...

2007.12.14. 17:18 - nak

És akkor itt a képrejtvény megfejtése! A megoldás Szenes Andrea, ha van mersze, nézze meg alant, hogy miért. Sikeres megfejtés nem volt, így a nagy értékű Ferrarikból álló ajándékcsomagot megtartjuk magunknak. De azért lejjeb tekerve találhatnak egy kis meglepetést. Mindenkinek, aki szereti.

Tehát Szenes Andrea. Szinte mesébe illó történet az övé: háromszor indult az elnöki posztért, háromszor verte vissza a kuratórium Szenes Andrea elnökaspiránsi próbálkozását, mindeközben öt évig volt alelnöke a köztévének, két kormányt és öt tévéelnököt élt meg feje fölött.

Andrea rátermettségét számos nagysikerű tévéműsorral bizonyította már. Kisebb tévés munkák után a köztudatba 1993-ben robbant be: ekkor indult a Szenes Andrea Show. A négy diplomával (filozófia, angol, pszichológia és rendező) is bíró Andrea úttörő volt a tévés talkshow műfajában, a hazai kereskedelmi televíziózás kezdete előtt olyan sztárokat szólaltatott meg, mint Sylvester Stallone, Tom Hanks, James Belushi, Pierce Brosnan, Robin Williams vagy például Allen Ginsberg, Jehudi Menuhin.

1995-ben jelenkezett a kábelen sugárzott Szív tévén a Hívd Andreát! című beszélgetős, tanácsadós műsorral, amit 1999-ben hagyott abba a tévéalelnöki felkérés miatt. Igazán kár, hogy a heti rendszerességgel jelenkező Hívd Andreát! már nem lehet képernyőn, így csak a főcímdallal vigasztalódhatunk. (Ha titkolt vágyak törnek rád, hívd fel Andreát!/ Ha bánt a lelki problámád, hívd Andreát!/ Ha úgy érzed, hogy nincs tovább, hívd fel Andreát!/ Ha nem tudod hogy mit remélj, hogy mit ne csinálj, mit tegyél,/ vár egy jóbarát, hívd fel, hívd Andreát!)

1996-ban a Magyar Televízió 1-es csatornáján politikusokkal indított beszélgetős műsort, a Horn-kormány fémjelezte korszak legtöbb ismert politikusával készült bensőséges Szenes-interjú, a sokszor frivol beszélgetésekből többnyire kiderült, hogy bizony a politikus is ember. Emlékezzünk ezekről az évekről Andrea Pozsgay Imrével készült fotójával.

Andreát máig rejtélyes okokból 1999-ben felkérték a magyar közszolgálati televízó műsorokért felelős alelnökének. Elnökhelyettesi pályafutása kis megszakítással (kirúgták, perelt, nyert, visszahelyezték) csaknem öt évig tartott, és bár mandátuma 2003 augusztusában lejárt, a kuratórium azóta sem hívta posztjáról.

Nem telt eseménytelenül az alelnökösködés utolsó éve: 2003 januárjában Andrea édesapja Szenes Iván "Nemcsak a húszéveseké a világ - Szenes Iván írta" címmel sorozatot indított az MTV 1-en. nem sokkal később, 2004. májusában maga Andrea is újra képernyőre került a közszolgálati tévé egyes csatornáján "Amiről beszélnek – nemcsak a férfiaké a világ" című hetente sugárzott műsorával. Ebben a showban vállalta először a nyilvánosságot Anettka párja, Rezső.

A fiatal televeíziós személyiség mindeközben háromszor próbált az alelnökségnél feljebb jutni: 2001 februárjában, 2002 augusztusában és 2004 februárjában adott be elnöki pályázatot, mindháromszor sikertelenül. Hogy mostanában mivel foglalkozik Andrea, nem tudjuk, honlapján 2004. szeptemberi az utolsó hír, a Velvet fotóriportere látta és meg is örökítette őt a legutóbbi operabálon. Értesüléseink szerint tévéelnöknek sem jelentkezett, pedig mottója örökérvényű és iránymutató: Szeretném, ha a világ egy olyan hely lenne, ahol mindenki egyenlő, de különböző lehet nemre, fajra, vallási hovatartozásra, bőrszínre, testmagasságra és minden egyébre való tekintet nélkül.

Na de mindez annyira nem is érdekes, hiszen az Index megszerzett pár fotót Andrea pályafutásának különböző korszakaiból és ezeket a most szeretnénk megosztani országgal világgal, mert hisszük, közelebb hozza mindenkihez Andreaát az embert, Andreát a nőt. A Magyar Televizió egykori elnökhelyettese például odáig van a bundákért

Szenes Andrea bundában

Az Egyesült Államokban töltött időszakban Andrea megtanulta, hogy egy mosoly falakat dönthet le.

Szuperközeli a szupermosolyról

Andrea gyakran nagy feltűnést keltett extravagáns harisnyáival, amiket előszerettel megmutatott műsoraiban is.

Országalmás, turulos harisnya

A Hívd Andreát! című show felvételén készült az alábbi kép, különösebb kommentárt nem is fűznénk hozzá.

Mosoly és makrofon

Andrea műsoraiban annyi sztárral, celebritással, hírességgel mutatkozott együtt, hogy később kisebb személyiségzavar jelei mutatkoztak rajta, de hála pzsichológusi végzettségének, ebből a korszakból emelt fővel kerülhetett ki.

A Michael Jackson hasonmásverseny helyezettje

"Magyarországon kétféle politikus van, aki már beszélgetett Szenes Andreával és aki csak fog" hangzott annó a műsorának mottója. Erre rímelve súgjuk halkan, hogy Magyarországon kétféle ember van, aki látta már Szenes Andreáról, hazánk vezető női egyéniségéről az alábbi képet és aki most látni fogja.

Dögös vörös

A fenti fotó ihletésére az elkötelezett Szenes-rajongóknak szeretnénk kedveskedni ezzel a háttérképpel.

Címkék:

Kommentek

  • 2007.12.14 17:38:47sixx

    ez állat

  • 2007.12.14 17:46:25bravura

    széttette....

  • 2007.12.14 17:48:34.Szabcsi.

    aztak*rva! bearanyoztátok a hétvégém :)

  • 2007.12.14 17:54:51secko jedno

    dugaszolnám

  • 2007.12.14 18:01:50elvismail

    Király az a harisnya! De mi ez a "hívd fel Andreát"?

  • 2007.12.14 18:05:32kacsa!

    Aki eddig azt mondta hogy "dugnám", az fenntartja? :)

  • 2007.12.14 18:07:22sarasvati / sütifej

    fáj:))))

  • 2007.12.14 18:18:13SSaint

    sztem a mai kinézete alapján kihagynád :) hacsak nem vagy kicsit perv.. :P


    index.hu/gal/20/pic.php?dir=0702/velvet/operabalruhak/&pid=23

  • 2007.12.14 18:20:15Zenyatta Mondatta

    Egyébként a "Hívd Andreát" c. műsorszám alcíme a következő volt:
    Magyarország beszélget.
    Nem ismerve, de saccolva a Szív TV nézettségét (

  • 2007.12.14 18:22:10Zenyatta Mondatta

    na, lemaradt a lényeg..

    Szóval erős túlzás volt a nézettséghez ezt az alcímet választani.

  • 2007.12.14 18:33:03amos

    Hozzáfogható nincs több! Hál'Istennek!

  • 2007.12.14 18:37:08múvemáccsó

    sztem andi sír Heidegger és Freud könyvén, mikor meglátja milyen sukár lány is volt ő korábban, most meg egy tohonya disznó lett, meggyilkolt állatok kültakarójában tetszelegve.



    amúgy melyik ócska fiókból rángattátok ki Ancsát?

    Feleségül veszi Kedves Ferenc?

    Vele csalja Vv Anikót az ő Ándzselója?

    Ővé lesz az RTL klub?





    P.S.: ebből is látni, hogy hiába 4 diplomád, akkor is lehetsz egy hülye picsa, lófasz nagyságú mikrofonnal a kezedben

  • 2007.12.14 18:52:46Zigomer Trubahin

    Most mi is ez itten? Egy mindenféle szakmai szempontot nélkülöző cikk, ami kizárólag azzal a céllal íródott, hogy emberi és női méltóságában szénné alázzon valakit? Hát akkor gratulálok a szerzőnek, aki büszke lehet magára és a szakmájára, és melegen gratulálok az Indexnek is.

  • 2007.12.14 19:22:44hmikey

    És így sikerül valakiből olyan műhírességet gyártani, mint kAnnácskából meg győzikéből. lol.

  • 2007.12.14 19:54:05lajosss

    Most oszinten,kit folytogat a siras hogy eltunt?

  • 2007.12.14 20:13:25-putyin-

    "aki látta már Szenes Andreáról, hazánk vezető női egyéniségéről"

    az.

    kit érdekel, hogy mi van vele? talán már dolgozik is?

  • 2007.12.14 20:22:32dozen

    ez most hogy jött ide? a tv elnök-választás kapcsánhejj

  • 2007.12.14 20:27:12stanmore

    Nem az a szerény visszahúzódó típus Andrea,mindenhova odatolta hívatlanul is gyerekriogató búráját,szakmailag meg a gyengébb eresztést képviselték beszélgetős műsorai kb. Albert Györgyivel egy nívón.

  • 2007.12.14 21:08:39iboja

    nem dugnám

  • 2007.12.14 21:20:32fec2000

    No, mit mondtam!

  • 2007.12.14 21:32:20azzigen

    ugye a csiszturól nem lesz ugyanilyen?

  • 2007.12.14 22:01:09hüjehalyó

    "ebből is látni, hogy hiába 4 diplomád, akkor is lehetsz egy hülye picsa, lófasz nagyságú mikrofonnal a kezedben"

    Ott a 10 pont! :D

    Egyébként Szenes Andika úgy lehetett az MTV alelnöke, mert Torgyán Jóska bácsi beprotezsálta. De az ám.

    Még egy aranyos sztori: Amikor 1994-ben Horváth Ádám lett az MTV elnöke, akkor az egyik első dolga volt megszüntetni Andika műsorát (így száműződött a Szív Tv-re).

    Aztán mit hoz Isten, Andika műsorokért felelős alelnök lett 1999-ben. Az év végén pedig megszűnt a Szomszédok (rendező: Horváth Ádám). Mik vannak...
    Bosszúálló kis picsa.

  • 2007.12.14 23:56:00tonton

    ...ha látnátok most élőben!?!...tudna rajta dolgozni a Norbink!...

  • 2007.12.15 00:41:01Sushi

    1000* inkább, mint a pártkelte. akár minden reggel
    jót tenne vele az országnak. Szenes Andit akkor most jelölném is Gyárfásnak. Pápux

  • 2007.12.15 02:02:02gendermember

    Zigomer Trubahin 2007.12.14 18:52:46

    veled értek egyet. de nagyon.

  • 2007.12.15 06:46:13toni44

    Talán az egész világon nincs annyi pia hogy Andreára fanyalodjak! Még a kezem is szebb!

  • 2007.12.15 08:04:51alladártibor

    Lehet, hogy Andrea nem alkalmas a posztra, lehet, hogy nem a legszimpatikusabb nő,de a cikk akkor is gusztustalan.

  • 2007.12.15 08:21:22punpa

    Már éppen megkívántam, amikor rákattintottam Ssaint linkjére...

  • 2007.12.15 09:31:49orv

    Vannak emberek ,akik bármilyen sz*ok ,bármennyire elkúrnak mindent ,bármilyen taszító személyiségek ,nem tünnek el soha!Mindíg lesz egy sarok ,ahonnét előbújhatnak ,egy szar tv-műsor ,ahová meghívják ,egy cikk ,ahol írnak róluk,szóval hallhatatlanná teszik magukat ,vagy teszik őket.A politika és a 2. osztályú média nekik lett kitalálva.

  • 2007.12.15 10:21:09ViKtOr

    NEM NEM NEM !
    Aki közszereplő, vagy az akar lenni, bizony vállalja, hogy ilyen, vagy még ilyenebb írások jelennek meg róla. Úgyhogy Andrea védelmezőinek - no persze szép dolog ez - nincs igazuk.
    Andreát pedig megérdemelnénk TV-elnöknek, ahogy megérdemeltük Torgyánt, Anettkét, Győzikét, Orbánt, Gyurcsányt, Gárdát, Gaskót satöbbi.
    Így jártunk.

  • 2007.12.15 10:48:51asztrov

    nyugodtan lehet ezt a picsát szénné alázni, hiszen már eleve szenes...

  • 2007.12.17 09:42:41janesz0510

    Aranyos az az Andi,ebbe a szexi harisnyába!.Emlékszem mindig kihivóan öltözködött.

  • 2007.12.17 11:12:27andris|bandis

    hüjehalyó - Azért Horváth Ádámot sem kell ám félteni, 2002-ben volt szerencsém egy órán meghallgatnom őt (MTV tanfolyam, Nádor utca), hát amit az ott levágott, csak úgy sütött róla hogy fáj neki minden, a rendszerváltástól kezdve, a Fidesz-kormányon át, egészen a Szomszédok megszűntetéséig. Gyakorlatilag egy posztkommunista ideológiai tanóra volt, a rendezésről nem sokat hallottunk - pedig a tananyag az volt.



    Nem volt valami szimpatikus fazon. Bár a Szomszédokat anno én is néztem, igaz 10 éves lehettem akkor. :-)



    Ja, és azért kapott cserébe egy új sorozatot is, a címe nem jut eszembe, de láttam egyszer a főcímét, hát az kb olyan volt, minhta a 70-es években készült volna. :-)



    Szenes Andrea - a mikrofonos kép zseniális - no comment. :D

  • 2007.12.29 21:33:42PETERKE

    Kiráj ez a csaj. Ilyen jó külsővel tvelnök volt. SZerintem ritka tehetség, ha valaki nőként eljut idáig és még ki is néz valahogy. Nem tudom eldönteni ki és miért irta most ezt a cikket, cikizni akarja ANdit vagy népszerusiteni. Mindenesetre érdekes élettörténete van az tuti. Én megkurnám az biztos szivesen. Nekem jobban tetszik mint Klaudia. Amikor hallottam nyilatkozni mindig normálisan és természetesen beszélt.

  • 2008.08.05 17:16:59Kúrcsány Ferenc

    Fene a gusztusodat PETERKE, menj ki inkább a kecskéitekhez

  • 2009.11.03 22:38:56Reklámember

    Abban a bundában én is cirógatnám esténként.Szőrmében szeretkezni, nem is rossz.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • far_vik: Bocsánat, de a végtelenül bájáhítatos Te Kotonos Ágnesről állandóan egy japán szakszó jut eszembe, ez pedig a bukkake. 2011-11-15 15:34
    Hogy szól az Úr?
  • Reklámember: Abban a bundában én is cirógatnám esténként.Szőrmében szeretkezni, nem is rossz. 2009-11-03 22:38
    Szenes Andrea sem indul az elnöki székért, pedig...
  • a Liviusz: Mester Líviusz csak a lányokat szereti. Egyszer minden igazságra fény derül - nem igaz? :) 2009-07-21 07:03
    Milyen Feri?

Keresés

Comment:com

Retró-vébé a SportKlubon
Az egy hónapos meccsdömping alatt a tartalmában és küllemében is megújult televízión újra nézhetjük hazánk és a világ egykori legjobb foci-vb mérkőzéseit Retro-vébé címmel.

KönyvesBlog

Nem élvezi az erőszakot- Interjú Patrick deWittel, a Testvérlövészek írójával
Fotó: Valuska GáborTulajdonképpen nem is kedveli különösebben a westernt, vallja be a kanadai születésű Patrick deWitt, aki ennek ellenére vadnyugati történetet írt Testvérlövészek címmel.

Shopline

Hirdetés