Az MTV trükközik legdrágább műsoraival

2008.04.11. 15:50 - haszán

Fegyelmi vizsgálatot és felelősségre vonást sürget a Magyar Televízió Zrt. felügyelőbizottsága a köztévé „tarthatatlannak minősített” 2007-es szerződéskötési gyakorlata miatt.

Írtunk már röviden az előzményekről, de most már részletesebb információnk is vannak arról, hogy milyen problémákat talált a felügyelőbizottság.

Például azt, hogy az MTV Zrt. nem hagyatott jóvá a kuratórium elnökségével előzetesen négy nagy szerződést, márpedig a 300 millió forint feletti megállapodásoknál ez kötelező. A Csináljuk a fesztviált! 340 milliós, Az örökös 487 milliós, az RTL-től vett filmcsomag (benne a 24) 417 millió, A Társulat pedig 681 milliós szerződéscsomag.

A kiemelt négy nagy közül a Társulatról külön is ejtett néhány szót a felügyelőbizottság. Mégpedig: a szerződést 2007 júniusában kötötték, a produkció az MTV 2007-2008-as legnagyobb, sok százmilliós vállalkozása. A megállapodás az alapvető szerződéskötési kritériumoknak nem felel meg, valamint hiányoznak a szerződés lényegi mellékletei is, olyan nem elhanyagolható részek, mint elfogadott szinopszis vagy forgatókönyv, jóváhagyott költségvetés (az fb szerint a 2008-as szerződés mellé is csak egy elfogadhatatlan sajtcédula van csatolva, teljes költségvetés címzéssel). Nincs tavalyi koprodukciós szerződés sem, ami van, azt 2008. február 8-án kötöttek, de az utóbb aláírt megállapodás sem felel meg az fb szerint a szerződéskötzési feltételeknek, hiszen a partner hozzájárulásának forrásai tisztázatlanok.

A felügyelőbizottság külön kiemelte, hogy A Társulat műsorsorozat szerződései nemcsak a kuratórium elé nem kerültek, de hiányoztak az egymillió forint feletti, 2007-es szerződésekről készített havi nyilvántartásokból is. Így utólag kérették be a szerződéseket. Az iratok átnézése után az fb arra jutott, hogy azokat, akik jóváhagyták az ellenjegyzési íven a szerződéseket, súlyos felelősség terheli.

Az MTV közleménye szerint a köztévé menedzsmentje két hét múlva ad részletes választ a négy kifogásolt műsorfolyammal összefüggő szerződésekről. Előzetesen: az MTV jogászai már korábban felhívták az fb figyelmét, hogy megállapításaik alapja kétséges. A Csináljuk a fesztiválból! legelőször 20 részt rendeltek meg, és miután kiderült, hogy a nosztalgiaesztrád a köztévé átlagnézettségének a dupláját hozta, akkor szerződtek újabb sorozatra, aztán még egyre. Az fb viszont csak azt nézte, hogy ezek egy cím alatt futnak. A köztévé szerint egybeszámítási kötelezettséget még a médiatörvény sem ír elő. De abba belemennek, hogy a kuratórium elnökség adjon értelmezhető iránymutatást a 300 millió forint feletti szerződésekkel kapcsolatban. Ilyen döntést egyébként korábban már többször is hozott a kuratórium, éppen olyan trükkök miatt, amikor szétbontottak szerződéseket, hogy azok ne érjék el a 300 millió forintos értékhatárt. Az MTV közleményének megjelenése után Szabó László kurátor át is küldte a köztévé menedzsmentjének a korábbi állásfoglalásokat. (A többi nagyértékű szerződésre egyáltalán nem tér ki az MTV közleménye).

Egy másik fb-kifogás belső utasítások betartását kéri számon az MTV-n. Eszerint 2007-ben 596, egymillió forint feletti szerződést kötött az MTV, ebből 498-at határidő után (belső utasítás szerint a szerződéskötési eljárás megindításától számított negyven nap a deadline).

Az MTV válaszközleménye: jogászai viszgálódtak, és arra jutottak, hogy sem jogszabályt nem sért, sem anyagi kárt nem okoz az, ha az MTV egyes megállapodásokat a szerződéskötési eljárás megindítását követő 40 napon túl ír alá. Van a közleményben egy furcsa mondat: eszerint "a megállapodások felét a szigorú belső szabályokkal összhangban, vagyis a szerződéskötési eljárás megindítását követő negyven napon belül aláírták a szerződő felek." Amiből ugye az következik, hogy a felét az MTV szerint sem, és azok nincsenek összhangban a szigorú belső szabályokkal (de jogszabályt nem sértett, ugye). A kevéssé önkritikus MTV még hozzáfűzi azt is, hogy a késedelem többnyire csak néhány napos volt, és a belföldi/külföldi partner késlekedésének volt köszönhető.

Az fb-nek volt még egy megállapítása, miszerint általánosságban helytelen gyakorlatnak minősülnek azok a szerződések, amelyek (felhasználási szerződésként), mint filmvásárlás kerültek megkötésre ténylegesen, tartalmilag viszont műsorgyártásra irányulnak, amit alátámaszt az is, hogy a befogadott számlákon is filmgyártás, műsorkészítés van feltüntetve. Ezzel a szándékos megtévesztéssel elkerülik a műsorgyártási szerződés kötelezettségeit, mint például a forgatókönyv, szinopszis vagy műsortükör leadása, a költségvetés elfogadása vagy az utókalkuláció - érvel az fb.

Erre a megállapításra az MTV gyorsreagálású közleménye egyáltalán nem tér ki. Ami egyébként azzal zárul, hogy a köztévé folyamatosan teszi közzé az ötmillió forint feletti vállalkozási és műsorgyártási szerződések főbb adatait az mtvzrt.hu-n. A négy kifogásolt szerződés közül egyébként egy sem található ott (itt). Ha valaki mégis megtalálja, szóljon.

Kommentek

  • 2008.04.11 16:40:19Antagon

    Ez egy nagy baromság. Legalább az Index utánanézhetett volna rendesen.

  • 2008.04.11 16:41:56andris|bandis

    Csak magamat tudom ismételni. Az a (egyébként szánalmas, és gagyi) kupleráj, amit ma MTV-nek neveznek, felháborító, mind szakmailag, mind pénzügyileg, mind a műsorait tekintve.



    Kiváncsi vagyok, hogy vajon lesz-e ennek komoly jogi következménye..?



    Persze tudom hogy nem lesz. Majd elkenik, felügyelőbizottság, volt, és új elnök, mind egymásra fog majd mutogatni. Aztán találnak egy titkárnőt, aki a kávét főzte amikor aláírták a szerződéseket, és majd azt kirúgják.



    Így mennek itt a dolgok.

  • 2008.04.11 16:43:13haszán

    Antagon

    Kibontanád az igazság minden szeletét?

  • 2008.04.11 16:51:20Antagon

    Nem. Nem én vagyok az újságíró, akármit is jelent ez manapság...

    Nem sokat, az látszik.

  • 2008.04.11 16:54:23haszán

    Aha.

  • 2008.04.11 16:56:06movhu

    Továbbra is azt mondom, hogy a fejétől bűzlik a hal. Teljes vezetésváltozást:



    mover.blog.hu/2008/03/27/mtv_gyilkos_rudi

  • 2008.04.11 16:56:23bierkamp

    Semmi következménye nem lesz. Majd risztelnek a Show and Game produkciósaival...Závodszyk Zoltánnal, Kóss Györggyel, és Oláhval..és mindenki jól jár......

    Gagyi egy műsor a csináljuk a fesztivált!-de jövedelmez !

  • 2008.04.11 19:39:29tudóska

    Ez még csak a kezdet. Vannak még törvénytelen szerződések bőven, csak azok vizsgálatára még nem került sor az fb részéről. Minden elismerésem azoké akik vállalják a veszélyt az igazság kiderítése érdekében. Ők ugyanis a vagyonukkal felenek azért ha nem teszik ezt meg.Félő hogy rajtuk akarják elverni a port. Vannak már arra utaló jelek.

  • 2008.04.11 20:21:31psy

    engem inkább az érdekel, hogy aki így ír, az hogyan lehet egy vezető hírportálnál újságíró, még ha az bulvár is?



    mi az, hogy NINCSENNEK??

    mi az, hogy DEADLINE? és ha nem tudok angolul?



    béna ez nagyon ám

  • 2008.04.11 20:29:02szupermoderátor

    Csak egy példa:

    haszánz:

    "300 millió forint feletti megállapodásoknál ez kötelező"



    haszánz:

    "De abba belemennek, hogy a kuratórium elnökség adjon értelmezhető iránymutatást a 300 forint feletti szerződésekkel kapcsolatban."



    300 forintos szerződés? Aztán meg miről? Egy kg kenyérről? De jól mondta Antagon, hogy a cikk egy rakás szar. De ezt már megszoktuk az afgán indexes *újságíróktól*.

  • 2008.04.11 22:55:02haszán

    az elütések javítva. érdemi vita?

  • 2008.04.12 11:10:50tudóska

    Az is érdekes hogy szerződések miatt mult év végén ment már az ügyészségnek is levél. Reakció eddig semmi. Vajon miért?

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • far_vik: Bocsánat, de a végtelenül bájáhítatos Te Kotonos Ágnesről állandóan egy japán szakszó jut eszembe, ez pedig a bukkake. 2011-11-15 15:34
    Hogy szól az Úr?
  • Reklámember: Abban a bundában én is cirógatnám esténként.Szőrmében szeretkezni, nem is rossz. 2009-11-03 22:38
    Szenes Andrea sem indul az elnöki székért, pedig...
  • a Liviusz: Mester Líviusz csak a lányokat szereti. Egyszer minden igazságra fény derül - nem igaz? :) 2009-07-21 07:03
    Milyen Feri?

Keresés

Comment:com

Retró-vébé a SportKlubon
Az egy hónapos meccsdömping alatt a tartalmában és küllemében is megújult televízión újra nézhetjük hazánk és a világ egykori legjobb foci-vb mérkőzéseit Retro-vébé címmel.

KönyvesBlog

Nem élvezi az erőszakot- Interjú Patrick deWittel, a Testvérlövészek írójával
Fotó: Valuska GáborTulajdonképpen nem is kedveli különösebben a westernt, vallja be a kanadai születésű Patrick deWitt, aki ennek ellenére vadnyugati történetet írt Testvérlövészek címmel.

Shopline

Hirdetés