Nem lesz már soha tévéelnök?

2008.05.22. 15:16 - szabóZ

A Magyar Távirati Iroda értesülései szerint Havasi Jánost, az MTV határon túli szerkesztőségének vezetőjét támogatják majd a pénteki tévéelnök-választáson a közalapítvány kuratóriumi elnökségének Fidesz és KDNP által delegált tagjai, mivel, hogy Szabó László fideszes kurátort idézzük: „A hat, igen magas színvonalú pályázat közül Havasi Jánoséban látjuk legjobban érvényesülni a kulturális sokszínűség és a közszolgálatiság szempontjait".

Mi pedig meg nem erősített, kormányközeli értesüléseink szerint úgy tudjuk, hogy a szocialista és az SZDSZ-es kurátorok Székely Ferencre, az MTV egykori alelnökére szavaznak majd. Legalábbis erről pletykának elég hangosan bizonyos folyosókon.

Hogy miért éppen Havasi tetszik annyira a Fidesznek, és miért Székelyt támogatnák a szocialisták? A magas színvonalú pályamunkák mellett talán a jobboldali kurátorok döntésében szerepet játszhat az is, hogy Havasi János fia, Havasi Bertalan, egykor a HírTv műsorvezetője volt, jelenleg pedig a Fidesz sajtófőnöke, míg a szocialistákat biztos Székely ATV-s múltja győzte meg, hiszen az MTV szerkesztő-producere 2003 és 2005 között a baloldali érzelmű csatorna programigazgatója volt.

A kérdés már csak az, hogy akkor most tényleg új pályázatot írnak ki már megint az elnöki székre? Mert kétharmados többséget egyik jelölt sem szerezhet, bárhova is szavaz az MDF-es kurátor. (Azt közepes matematika érettségi birtokában ugyebár szinte biztosan kijelenthetjük, hogy a kétharmados többséghez a tíz kurátorból hétnek kéne ugyanarra a jelöltre szavaznia).

A pénteki kuratóriumi ülésen így várhatóan nem dől el semmi, újabb menetre csönget majd a közszolgálati körhinta.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • far_vik: Bocsánat, de a végtelenül bájáhítatos Te Kotonos Ágnesről állandóan egy japán szakszó jut eszembe, ez pedig a bukkake. 2011-11-15 15:34
    Hogy szól az Úr?
  • Reklámember: Abban a bundában én is cirógatnám esténként.Szőrmében szeretkezni, nem is rossz. 2009-11-03 22:38
    Szenes Andrea sem indul az elnöki székért, pedig...
  • a Liviusz: Mester Líviusz csak a lányokat szereti. Egyszer minden igazságra fény derül - nem igaz? :) 2009-07-21 07:03
    Milyen Feri?

Keresés

Comment:com

Retró-vébé a SportKlubon
Az egy hónapos meccsdömping alatt a tartalmában és küllemében is megújult televízión újra nézhetjük hazánk és a világ egykori legjobb foci-vb mérkőzéseit Retro-vébé címmel.

KönyvesBlog

Nem élvezi az erőszakot- Interjú Patrick deWittel, a Testvérlövészek írójával
Fotó: Valuska GáborTulajdonképpen nem is kedveli különösebben a westernt, vallja be a kanadai születésű Patrick deWitt, aki ennek ellenére vadnyugati történetet írt Testvérlövészek címmel.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....

Hirdetés