Elnökválasztás az MTV-ben: bohóctréfa

2008.05.23. 09:22 - haszán

Nagyon komolyan eddig sem lehetet venni az MTV-elnökválasztást, most viszont nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessük.

A helyzet a következő: ma reggel nyolcra hívta össze az MTV kuratórium elnökségét Czeglédi László, hogy megválasszák a tévé elnökét. A kuratórium tíztagú, de a két SZDSZ-es már előre jelezte, hogy ők bizony nem mennek el, mert a fideszes tagok a KDNP-ssel együtt informális egyezkedés/érdemi párbeszéd helyett azt jelezték, hogy a hat pályázó közül ők Havasi Jánost támogatják. (Ő amúgy a Fidesz sajtóosztályát vezető Havasi Bertalan apja.)

De végül nemcsak a két SZDSZ-es nem jött el, hanem két MSZP-s sem. Czeglédi László (szintén szocialista színekben) elnökként azért tiszteletét tette, de csak arra a rövid időre, amíg bejelentette, hogy elnököt itt ma nem fognak választani. Az MTI-nek ezt egyebek között azzal indokolta, hogy a négy Fidesz-, illetve KDNP-delegált tag annak ellenére hozta előzetesen nyilvánosságra, kit támogatnak a voksoláson, hogy a jelölés titkos, ennek kapcsán pedig kérdésesnek nevezte, hogy komoly-e ellenzéki kurátortársaik elnökválasztási szándéka.

Csakhogy. A rövid kuratóriumi ülésen jegyzőkönyvbe azt mondta be, hogy a testület működése jelenleg nem törvényes. Mégpedig azért, mert az Országgyűlés nem választotta meg az új szocialista tagokat. (Röviden: a médiakuratóriumokban ugyanannyi tagja van a kormánypártoknak és az ellenzéknek. A két SZDSZ-es átült, ezért a helyükre és velük szemben is delegálhat új kurátorokat az MSZP. Így lesz négy új szocialista tag, összesen pedig hét. Velük szemben 3 fideszes, két SZDSZ-es, egy MDF-es és egy KDNP-s.) Igaz, eddig arról volt szó, hogy még a régi kuratórium választ elnököt, ez logikusnak és elegánsnak is tűnt, hiszem a pályázatokat a régiek olvasták, ők hallgatták meg a jelölteket is. Persze nem kell ahhoz ismerni egyiket sem, hogy megfelelően szavazzon egy pártdelegált. Az MSZP jelöltje amúgy Székely Ferenc volt. Őt akkor sem tudják megválasztani, ha kiegészül a kuratórium, mert kétharmados többség kellene hozzá.

Szóval, a helyzet az, hogy az öt ellenzéki kurátor most ül a teremben, és egymással beszélgetnek. Igaz, legutóbb éppen ők nem szavaztak, arra hivatkozva, hogy egyik jelölttel sem elégedettek. Az MSZP-s akkor sem szavaztak, mert a fideszesek sem szavaztak. Az SZDSZ-es szavaztak egyedül, ők viszont most nem szavaznak.

Így állunk most. Szavazás a jövő héten. Vagy nem.

 

Update:

Az elnökség nem tartott ülést reggel nyolckor, a nagykuratórium viszont összeült 11-kor. Itt sem volt béke: Szabó László fideszes kurátor nyilvános ülést szeretett volna, Czeglédi László szocialista elnök ehhez nem járult hozzá, mert azt szerinte előzetesen kellett volna egyeztetni. Amúgy itt megjelentek a reggeli pályázati elbírálást bojkottáló MSZP-s és SZDSZ-es tagok is.

    

Kommentek

  • 2008.05.23 11:06:39Flankerr

    Magyarisztán 2008.. ehhez tényleg nem tudok többet hozzátenni....

  • 2008.05.23 11:40:52komissarlajos

    Valahol Európában!

  • 2008.05.23 11:48:15bierkamp

    Basszák meg ezt a jó Dekomráciát az aki kitalálta!

  • 2008.05.23 12:11:22TREX

    Legalább egyszer olvassátok át, miután begépelitek, pls. Csak futja ekkora erőfeszítésre ekkora látogatottságnál?

  • 2008.05.23 12:49:38Szabó László

    Szabó László vagyok, a kuratóriumi elnökség tagja. Éppen folyik a kuratóriumi ülés. A reggeli kuratóriumi elnökségi ülésen valóban az történt, ami itten a hírben szerepel. Jómagam azon az állásponton vagyok, hogy a kuratóriumi elnökség jelenleg törvényesen működik. Ha kiegészül - amennyiben kiegészül az országgyűlés döntése alapján - akkor a kiegészült testület lesz a jogszerű. De addig a jelenlegi helyzet jogszerű, ez vitathatatlan. Szerintem arról van szó, hogy az új, szocialista kurátorok bevárásával akarnak majd a jelenlegi szocialista és szabaddemokrata jelölésű elnökségi tagok elnököt választani. Szerintem ez - minimum - aggályos lesz.

  • 2008.05.23 13:02:47haszán

    és most mi történik?

  • 2008.05.23 13:03:23Hertelendi

    T.Szabó László!

    Még azt is elfogadom, hogy őn(kisbetüvel) valóban a kuratórium elnökségi tagja. Tán még azt is, hogy ennek az akárminek van elnöksége. Már csak azt szeretném tudni, önök mit csinálnak? Húú persze ez nagyon sértő lehet önre, önökre, hiszen meg vannak győződve, hogy komoly munkát végeznek.

    A végére már csak egy apróság. Az "itten" szó abszolut magyartalan! Javaslom helyette az "itt" formulát. Őnnek is könnyebb, nem fárad el annyira a keze.

  • 2008.05.23 13:05:13Hertelendi

    T.Szabó László!

    Még azt is elfogadom, hogy őn(kisbetüvel) valóban a kuratórium elnökségi tagja. Tán még azt is, hogy ennek az akárminek van elnöksége. Már csak azt szeretném tudni, önök mit csinálnak? Húú persze ez nagyon sértő lehet önre, önökre, hiszen meg vannak győződve, hogy komoly munkát végeznek.

    A végére már csak egy apróság. Az "itten" szó abszolut magyartalan! Javaslom helyette az "itt" formulát. Őnnek is könnyebb, nem fárad el annyira a keze.

  • 2008.05.23 13:08:51MTom

    Tisztelt Szabó Úr!

    A cikk címe a lényeg, a többi csak a jobb érthetőség kedvéért van - meg hogy bosszankodhassunk.

    El lehet tolni a biciklit a magyarázatokkal, amit maguk együttesen (jobbról-balról) összehoznak, az a nagy nulla, vegyítve a hataloméhséggel és pénzsóvárgással. Már "alig várom", hogy maguk jöjjenek, és ugyan azt csinálják pepitában, amit a mostani "elit".

  • 2008.05.23 13:21:20Hertelendi

    Szabó Úr!

    Várjunk a válaszára, vagy mehetünk???

  • 2008.05.23 13:23:41Hertelendi

    Szabó úr!

    Fog válaszolni???

  • 2008.05.23 13:36:01cbc

    Ez most kifejezetten jó döntés volt. H. János enyhén szólva vicc, ugyanígy M. Attila is. De nem jobb Sz. Ferenc sem, aki anno még a Híradót is szívesen kivitte volna külső gyártásba ügyvezető elnökként. Úgyhogy lehet kiírni újra.

  • 2008.05.23 13:37:31cbc

    Egyébként meg Szabó Úr, már ne is tessék haragudni, miért is volt szempont a múltkor a gyerekműsorok arányának erőteljes növelése, amikor közel 10 gyerekcsatorna érhető el? Nem is értettem teljesen. Vagy csak akkor éppen Önök játszottak obstrukciót?

  • 2008.05.23 13:53:50dömper

    Aki elhiszi, hogy ez a Szabó László az a Sazbó László, az mint tudjuk nem lehet sikeres ember ... :))



    Egyébként a cikken egyáltalán nem csodálkozok. Tudtok mondani valamit, amit a politikusoknak kellene működtetni és normálisan működik ?

    Egyáltalán ebben az országban valami rendesen működik ? ( a korrupción kívűl ... )

  • 2008.05.23 14:16:11DoBa

    "Még azt is elfogadom, hogy őn(kisbetüvel) valóban a kuratórium elnökségi tagja. Tán még azt is, hogy ennek az akárminek van elnöksége. Már csak azt szeretném tudni, önök mit csinálnak?"



    De ugye ingyen teszik?

  • 2008.05.23 14:57:09fromme

    Nem mondaná meg valaki ki az a Havasi János és óriási ellenfele Székely Ferenc? Ha már a köztelevíziót akarják vezetni, nem lenne ildomos, ha valami a szakmai munkájukról már a nevük felmerülésekor is felsejdülne bennünk?



    Mit akarnak ezek az emberek, újra Halász Zsuzsa féle Híradókat, vagy a keddi Önök kérték utáni Orbán Viktor interjúkat? Mi az a plussz, vagy novum, amit ők személyükben hozzátennének a mai színvonalhoz? Milyen értékeket képviselnek, mi a programjuk, azon kívül, hogy az egyikről megtudtuk Édesapa? Akkor ez most papás televízió lesz, vagy mamás?



    Mikor jutott Havasi úr eszébe jelentkezni a Tv-elnöki pályázatra, csak nem egy héttel a beadási határidő előtt? Ez most nagy divattá kezd válni, ül békésen a kissámlin, vasárnapi verőfényben a politikailag elkötelezett polgár és miközben hősies küzdelmet folytat a szundikálással, megvilágosodása támad: megjelenik előtte az Úr Angyala, és szózatot intéz hozzá - Fiam, tudd meg Te tévéelnök leszel, képes vagy rá, csak igyekezni kell, mert iziben lejár a határidő, úgyhogy holnap beszaladsz és felveszed a pályázatot, a többin megosztozunk, Te fizeted a 120 eFt jelentkezési díjat, x párt adja a programot, készen vár, csak be kell menni érte, de legalább annyit tegyél meg, hogy egyszer elolvasod, mielőtt beadod!



    A jelenés eltűnik. Politikailag elkötelezett polgár nyújtózkodik, ébredezik és egyre biztosabban tudja valami sugalmazás érte. Kezd megszerveződni előtte a hétfői nap, végre alakra lel kicsiny kis élete, nagyot sóhajt, hát mégsem hiába éltem.



    fromme

  • 2008.05.23 15:08:20fromme

    Nem mondaná meg valaki ki az a Havasi János és óriási ellenfele Székely Ferenc? Ha már a köztelevíziót akarják vezetni, nem lenne ildomos, ha valami a szakmai munkájukról már a nevük felmerülésekor is felsejdülne bennünk?



    Mit akarnak ezek az emberek, újra Halász Zsuzsa féle Híradókat, vagy a keddi „Önök kérték” utáni Orbán Viktor interjúkat? Mi az a plusz, vagy novum, amit ők személyükben hozzátennének a mai színvonalhoz? Milyen értékeket képviselnek, mi a programjuk, azon kívül, hogy az egyikről megtudtuk Édesapa? Akkor ez most papás televízió lesz, vagy mamás?



    Mikor jutott Havasi úr eszébe jelentkezni a Tv-elnöki pályázatra, csak nem egy héttel a beadási határidő előtt? Ez most nagy divattá kezd válni. Ül békésen a kis sámlin, vasárnapi verőfényben a politikailag elkötelezett polgár és miközben hősies küzdelmet folytat a szundikálással, megvilágosodása támad. Megjelenik előtte az Úr Angyala, és szózatot intéz hozzá - Fiam, tudd meg, Te tévéelnök leszel! Képes vagy rá, csak igyekezni kell, mert iziben lejár a határidő, úgyhogy holnap beszaladsz és felveszed a pályázatot, a többin megosztozunk, Te fizeted a 120 eFt jelentkezési díjat, x párt adja a programot, készen vár, csak be kell menni érte, de legalább annyit tegyél meg, hogy egyszer elolvasod, mielőtt beadod!



    A jelenés eltűnik. Politikailag elkötelezett polgár nyújtózkodik, ébredezik, és egyre biztosabban tudja valami sugalmazás érte. Kezd megszerveződni előtte a hétfői nap, végre alakra lel kicsiny kis élete, nagyot sóhajt: – Hát mégsem hiába éltem!



    fromme

  • 2008.05.23 15:10:18fromme

    De érdekes, kétszer is elküldtem hozzászólásomat, de egyszer sem jelent meg! Semmi gond, lementettem, majd később újra kisérletet teszek.



    fromme

  • 2008.05.23 17:58:14északfok

    Fromme: mindkettőnek több köze van az MTV-hez, mint Hammernek, de mivel ez Hammer kampányblogja, itt ezt nem szerencsés hangoztatni, elég annyit közölni az olvasókkal, hogy a rivális jelölt kinek az apja vagy mely pártnak a jelöltje... Itt ez a színvonal. Szerintem nézz utána más portálokon. Javaslom pl.: www.hirszerzo.hu/cikkr.pentektol_uj_elnoke_lehet_a_magyar_televizionak.66633.html

  • 2008.05.23 18:30:32fromme

    Tisztelt északfok!



    Köszönöm a tájékoztatást, én naívan a közölt cikkből indultam ki.



    Üdvözlettel



    fromme

  • 2008.05.23 18:32:39fromme

    Megnéztem az ajánlott internetcímet is. Ott nem lehet hozzászólni, akkor mégiscsak jobb, hogy legalább valahol leírtam.



    fromme

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • far_vik: Bocsánat, de a végtelenül bájáhítatos Te Kotonos Ágnesről állandóan egy japán szakszó jut eszembe, ez pedig a bukkake. 2011-11-15 15:34
    Hogy szól az Úr?
  • Reklámember: Abban a bundában én is cirógatnám esténként.Szőrmében szeretkezni, nem is rossz. 2009-11-03 22:38
    Szenes Andrea sem indul az elnöki székért, pedig...
  • a Liviusz: Mester Líviusz csak a lányokat szereti. Egyszer minden igazságra fény derül - nem igaz? :) 2009-07-21 07:03
    Milyen Feri?

Keresés

Comment:com

Retró-vébé a SportKlubon
Az egy hónapos meccsdömping alatt a tartalmában és küllemében is megújult televízión újra nézhetjük hazánk és a világ egykori legjobb foci-vb mérkőzéseit Retro-vébé címmel.

KönyvesBlog

Nem élvezi az erőszakot- Interjú Patrick deWittel, a Testvérlövészek írójával
Fotó: Valuska GáborTulajdonképpen nem is kedveli különösebben a westernt, vallja be a kanadai születésű Patrick deWitt, aki ennek ellenére vadnyugati történetet írt Testvérlövészek címmel.

Shopline

Hirdetés