MTV, tűnj el az éterből!
2008.05.27. 15:46 - szabóZ
Hogy a Magyar Televíziónak végre legyen miért beperelnie a Music Televisiont, meg amúgy is, végső gesztusként, dalban mondjuk el, mit is jelent nekünk, úgy emberileg, mint szakmailag a Magyar Televízió többfordulós, soha véget nem érő elnökválasztása. Merthogy elérkezett az idő, amikor a modern magyar közszolgálatiságot egyetlen tömör mondatban lehet megfogalmazni: MTV, tűnj el az éterből! (Persze ezt a mondatot ki lehet még bontani, és ki lehet térni a társadalmi nyilvánosság által megteremtett esélyegyenlőségre, meg a jövő közszolgálatiságára, figyeljék csak a kissé szabados műfordítást!)
A lényeg, hogy az utóbbi pár hónap bebizonyította, hogy az MTV, köszöni szépen megvan elnök nélkül, mi pedig MTV nélkül. Mit is mondhatnánk erre? „My job is to help destroy” A Dead Kennedys legendás dala elnökjelöltünk, Hammer Ferenc és a Lopunk előadásában. (Kultúrtörténeti adalék: a dalt a Dead Kennedys természetesen a Musict Television ellen írta, sokáig emiatt voltak letiltva a zeneadó műsoráról).

Kommentek
2008.05.27 17:24:52cbc
H. Ferenc pedig távozzon a magyar média-közéletből, éppen n+1-edszerre bizonyította be, hogy miért nem szabad televízió közelébe sem engedni.
Viszont mivel ezek szerint a további pályázás már nem aktuális, szívesen vennénk, ha megismerhetnénk azokat a gondolatokat, melyeket H. úr pályázatában benyújtott, hadd tanuljunk mi is.
2008.05.27 17:28:07Lord_Cica
Nem értem miért kap milliárdokat egy ilyen fos tévétársaság, amikor senki se nézi.
A nép ciciket és űrhajókat akar! Művelődni a könyvtárban kell és nem a tv-ből!
2008.05.27 17:31:42N.Zoli
Holnap megyek pont Dead Kennedys-re.:)
2008.05.27 17:34:43Grundaktiv Gergő
Mi volt ez a durvaság? Valaki elmagyarázná?
2008.05.27 17:55:31i-mate
Lord_Cica / Original....
szerintem ha te, mint a "nép" (ez még sztem az előző rendszerből ragadt rád) gyökeres tagja ciceketmeg űrhajókatakarsz, akkor kérlek lődd már ki magad egy rakétával anettka társaságában, és lécci, ne is gyertek vissza
2008.05.27 18:05:28Lord_Cica
Jelenleg ez az MTV bagázs csak rabolja az adófizetők pénzét, és cserébe semmilyen szolgáltatást nem nyújt. Csak eltart néhány száz ingyenélőt, és azok vállalkozásait.
Azonnal megszüntetni! Népszavazást! :) LOL
2008.05.27 18:06:07Kolompár Winettou
Valóban, nézi még valaki az m1-et?
2008.05.27 18:07:10Aadaam
Azt gondolom, a kozszolgalatisag a taviranyito feltalalasaval megszunt.
Nem kozvetithet semmilyen ado olyan erteket, amire nincs vevo. Egyik kommunikacios medium se hagyhatja figyelmen kivul ezt.
Az uzenet vagy ertekes a befogado szamara, vagy nem az. Ha ertekes, akkor erteke van, lehet ra kulonbozo konstrukciokban kereskedelmi mediumot epiteni, hiszen valoszinuleg elviseli a velt vagy kapott ertekert cserebe a reklamot.
Ha ertektelen, akkor valaszt egy masik adot, ahol szamara ertekes uzenetet sugaroznak, es ennyi. Vagy valaszt egy masik mediumot (pl. internet).
Az MTV nezettsegi adatai alapjan az uzenetei nem tul ertekesek a tobbseg szamara (hiszen nem nezik sokan), azaz a koz penzebol nem elegiti ki a koz igenyeit.
A megforditasa ennek az, hogy most, hogy az MR2 Petofi a hallgatosag szamara ertekes uzenetet kozvetit, igy kereskedelmi alapokra lehetne helyezni, mint ahogy anno a Slager is uj piacot nyitott.
Legfeltunobb a helyzet az interneten: az index megprobal kielegiteni bizonyos igenyeket, es nagyon jol tudja azt valoszinuleg mindenki, hogy amennyiben ezen igenyek kielegitese nem sikerulne, viszont az origonak, nol.hu-nak, ujabban zoomnak stb igen, akkor az index olvasottsaga csokkenne, csokkeno reklambevetelek.
A vilagon vegtelensok weboldalt lehet letrehozni, de televizio- vagy radioadot se annyira nehez. Elkezdik kabelen, interneten, es ha tenyleg jo, majd osszejon a penz foldi sugarzasra is.
Vagy nem jo..
2008.05.27 18:16:14i-mate
"Kolompár Winettou
Valóban, nézi még valaki az m1-et?"
Valóban nézi még valaki a kereskedelmi adókat? Sztem azt ugyanolyan gáz bevállalni. Én semmi féle tv-t nem nézek, és amíg valami radikális változtatás nem történik, mind közszolgálati, mind kereskedelmi téren, addig nem is fogok.
2008.05.27 18:18:56Pók
Elég már ebből a hülye médiahackből, meg a 70-es évek Angliáját 2008-ban Magyarországra vizionáló sótlan bohócból.
2008.05.27 18:21:12Lord_Cica
2008.05.27 18:18:56 Pók
Az MTV megszünése közérdek. Persze semmi esély nincs rá, mert a magyar mentalitás egyik alapillére a közösből lopás.
2008.05.27 18:30:58i-mate
a "magyar mentalitás" másik alappilére: fikázni a "magyar mentalitást", és ezzel mindent elintézettnek tekinteni
2008.05.27 18:32:20Őrnagy Őrnagy
He-he-he
Jobb lett volna elinni a pályázatra kiadott pénzt.
2008.05.27 18:36:15Lord_Cica
2008.05.27 18:30:58 i-mate
Azt nem mondtam, hogy ezzel minden el van intézve. Van lehetőség a változásra! Mindenkit átnevelő táborokba kell járatni, ahol Madonna klipeket néznének. Feltőltődve a szíriuszi energiákkal, új életre lelnének!
Na jó igazából nem tudom hogyan lehetne változtatni. MTV-vel? ;)
2008.05.27 18:44:58i-mate
az egészhez már csak annyitfűznék hozzá, h ha választani kell aközött, h ne legyen mtv, vagy legyen, de úgy legyen, h "az adófizetők pénzéből" semmi kultúrát nem közvetítő, a kereskedelmi csatornák műsorához hasonló szart adjanak, akkor inkább maradjunk az első verziónál...
és jah... igyuk el ami marad pénz
("He-he-he
Jobb lett volna elinni a pályázatra kiadott pénzt.")
2008.05.27 19:00:20Őrnagy Őrnagy
Hát igen i-mate, minek még egy liberális"értékeket" közvetítő tv csatorna, van elég így is.
2008.05.27 19:13:15Hozzászólás ©
Én visszamondtam a Tv előfizetésemet kb 2 évvel ezelőtt, antennám-parabolám nincs. Elegem lett a kereskedelmi TV-k 50% (+- nem tudom és nem is érdekel) műsoridőt felemésztő reklámokból ahol azt lehet megtudni mit nem szabad venni (ha reklám kell ott valami nem ok kivéve új dolgokat...).
MTV no comment, kb 5 évvel ezelőtt láttam utoljára...
2008.05.27 19:45:23troli
"Grundaktiv Gergő
Mi volt ez a durvaság? Valaki elmagyarázná?"
Megpróbálom: az index az szeretné, ha ez a bomlott elme irányítaná a magyar köztévét.
Hammer úr toleranciájára jellemző, hogy az egyik legszemetebb, legátlátszóbb leplezetlen propagandacikket írta a kettős állampolgárság - népszavazás kapcsán.
Azóta nem olvasom a Magyar Narancsot.
2008.05.27 20:38:58i-mate
sztem, ha valaki nem ért egyet azzal, h egy párt csupán a politikai támogatottságát növelje, azzal, h kettős állampolgárságot, tehát szavazati jogot ad az erdélyi magyaroknak, attól még lehet alkalmas egy közszolgálati tv vezetésére
sztem
2008.05.27 20:45:42Elmeboy
Hétfőnként megnézem Juszt Lacit, aztán a királyi tévé egy hétig felejtős.
Ki a fene kíváncsi a demagóg propagandákra, meg a kultúrálisnak csúfolt érdektelen szemetekre?
Ha már tévézni kell maradok a tematikus adóknál (pl. Discovery), vagy nézzék a gyerkőcök a Ruppert maci - Thomas mozdony - Sam tűzoltó - Koala brothers kombót..(Minimax) :)
2008.05.27 20:46:06Elmeboy
Hétfőnként megnézem Juszt Lacit, aztán a királyi tévé egy hétig felejtős.
Ki a fene kíváncsi a demagóg propagandákra, meg a kultúrálisnak csúfolt érdektelen szemetekre?
Ha már tévézni kell maradok a tematikus adóknál (pl. Discovery), vagy nézzék a gyerkőcök a Ruppert maci - Thomas mozdony - Sam tűzoltó - Koala brothers kombót..(Minimax) :)
2008.05.27 20:46:50troli
Épp itt lehet tettenérni a hazugságot: a szavazás arról szólt, hogy a (SZDSZ MSZP többségű) parlament elé terjesszenek egy törvényt, és szó sem volt róla, hogy a szavazati jogot megadták volna nekik.
2008.05.27 20:48:19jana76
Én erről nem tudok semmit... de az biztos, hogy mennyivel jobb volt nekünk, amíg Kádár volt hatalmon...
2008.05.27 20:58:57i-mate
jah, de a cikk pont arról szól, h ha valaki megkapja a kettős állampolgárságot, akkor megkapja automatikosan a szavazati jogot is, mivel magyar állampolgár, másodsorban másik államnak a polgára is:
"Állampolgár. Sokszor elmondták, de azért vegyük át újra: vannak magyar állampolgárok, és vannak más államoknak polgárai. A viták úgynevezett kettős állampolgárja egyszerűen annyit jelent, hogy az illető magyar állampolgár és emellett más állam(ok)nak is polgára; az illető magyar állampolgársága vonatkozásában a másik útlevél éppen annyit jelent, mint ha sebhelyes arcú vagy Mozart-kutató lenne. Azaz semmit. Aki nem hiszi, olvassa el az alkotmányt, az állampolgársági törvényt."
tehát, az automatikusan járt volna a kettős állampolgárság mellé...
"Erre azt mondják a Szentkirályi utcában, hogy oktalan paranoia, hiszen a népszavazást követően támogatnának egy olyan kétharmados választójogi törvénymódosítást, ami az efféle lehetőségeket kizárná."
itt van szó a szavazati jogról
"Túl azon, hogy az Alkotmánybíróságnak is lenne pár szava ahhoz, ha a törvényhozás magyar állampolgárokat akarna megfosztani a választójog gyakorlásától, erre csak azt mondhatom: hiszi a piszi."
Te elhiszed, h a fidesz a potenciális szavazóitól elvenné a szavazati jogot?
Kádár: nagyon jó volt, csak azóta is nyögünk miatta
2008.05.27 21:03:38Hozzászólás ©
" jana76
Én erről nem tudok semmit... de az biztos, hogy mennyivel jobb volt nekünk, amíg Kádár volt hatalmon..."
Wow jó volt és egy kb 40 éves tollvonással a jövőt tönkretették. :((
"Kádár: nagyon jó volt, csak azóta is nyögünk miatta"
Igaz, de a legnagyobb baj, a jelenlegi MSZP miatt még az unokáing is nyögni fognak.
2008.05.27 21:05:22bőgőmackó
én csak azt nem értem, hogy a politikusok miért gondolják azt, hogy megéri faszkolódni ezen a tv-elnökségen. múlik azon vmi hogy jobbos vagy balos híradó van? vagy egyszerűen pártkassza feltöltésre kell? basszák meg.
2008.05.27 21:06:07i-mate
"Igaz, de a legnagyobb baj, a jelenlegi MSZP miatt még az unokáing is nyögni fognak."
így ahogy mondod :-D
2008.05.27 21:26:32Hozzászólás ©
unokáink*
2008.05.27 21:34:56gaze762
A TótaW-nek vol tanno egy olyan javaslata, hogy húzzák le a rolót és dobják fel az egész archívumot az internetre (a 89 előtti 100%-ig, a többiről meg lehetne beszélni, de gyakorlatilag totálisan köztulajdon, mivel adóforintok meg minden)
Beleborzongok milyen brutális lenne min 30 év archívuma online elérhetően a neten. Egy kultúrális atombombával érne fel, hogy a töri tanár csak szétküldi a linket az aktuális tv-híradóról és képben vannak az arcok, vers mindenkinek linkek, stb stb..
Erről kéne népszavazni.. persze, csak a pártfinanszírozás (muhaha) után.
Meg hogy legyen ingyen a BKV. meg a sör.
2008.05.27 21:53:08fuhur
Hát nem tudom nekem csak azért van kábel előfizetésem mert a levegőből nem jön a duna meg az M2
És ha mutatsz olyan kereskedelmi TV-t ahol mondjuk Jim Jarmus rendezői sorozat van vagy mondjuk színházi közvetítés. Akkor majd be lehet zárni az MTV-t.
Persze és ha előtte megtíltják a filmek reklámokkal való megszakítását is.
2008.05.27 22:07:59gaze762
nem tom, de 14 év masszív internetezés után (ebből kb 6-7 szélessávon) a televízió, mint oylan, már egy idegesítően lassú, passzív, használhatatlan forrás.
Az hogy nem az és akkor van amikor én akarom, meg annyi taskban ahogyan, meg egyszerűen rugalmatlan.. szóval a jelenlegi tévézés alapból idejétmúlt dolog, a magyar tévé meg a trotty szerkezetével-vezetésével. össze sem kell hasonlítani hogy látszódjon miről beszélünk.
2008.05.27 23:40:30szamárfül
figyelembe véve Hammer legutóbbi, fekete-fehér tematikájú könyvét, legyen az ő tévéje monokróm megint, sőt, héfőn ne is legyen adás! :D
aztán lehetne a ház újra tőzsdepalota. végül építsünk fel egy börtönt-kaszárnyát a szabadság tér helyén. :P
2008.05.28 07:36:00jamesz
www.youtube.com/watch?v=aCUjMWh1Q98
Itt van a Jello féle előadás.
kakarteresebb előadó, eredeti(bb!) közönséggel.
Akár át is vihetjük az éttermet.
Na jóidő.
2008.05.28 07:45:23Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak
Mi ez a Hammer-fosság? Hisztizés helyett/közben elmagyarázná valaki?
2008.05.28 07:52:00Stefun626
gaze762: Tóta W-nek is csak addig volt útban a MTV míg a modern képmesék nem kezdett el menni. Ez a Hammer egyáltalán kicsoda?
2008.05.28 08:21:29jamesz
Repper:
www.bbc.co.uk/totp2/ugotthelook/images/mc_hammer.jpg
2008.05.28 08:43:00Unbiased
Ha már TV, akkor legyen m1-m2. Leagalább pontosan kezdenek, és nem szakítják meg a műsorokat idétlen reklámokkal. A blogoló gyűlölködését az m1-el kapcsolatban nem értem.
2008.05.28 08:44:11jazzbubu
Jim Jarmusch
2008.05.28 08:54:58Őrnagy Őrnagy
A "blogoló" már csak a fideszt utálja jobban az MTV-nél.
Pedig százszor inkább MTV, Duna, mint TV2, RTLKlub Viasat, stb.
Pl. a Társulat egész nézhető volt.
2008.05.28 09:11:14LongJohnHolmes
Mi ez a borzalom?
Valami zártrendszerű intézményben készült?
De az MTV (a mienk) valóban nem hiányozna. Nem ám, hogy még pénzt is szedjenek be rá megint.
Ha nem megy, ne erőltessük.
A kultúrát követelőknek: A kultúrát nem lehet ostorral rákényszeríteni arra aki nem igényli.
Ezért halt ki a szitárzene, a fagott, és a fanfár. A kutyát nem érdekli. És ha valaki állami pénzt kérne ara, hogy a köcsögduda szakosztálya életben maradjon, az jó pofán is kellene vágni. (De ez vonatkozik a 100 tagú cigányzenekarra is)
Keressenek szponzort vagy csináljanak fizetős nézőket. Vagy széledjenek szét és irjanak emlékiratokat.
2008.05.28 10:19:42punnyatt
Ola!
Én nézem az M1 és az M2 műsorát jah és a Duna-t is....most lehet vadul szidni...,de elegem van a celebekből és a kereskedelmi értéktelen bulvártévékből....jah és tényleg lehetne több űrhajós film! :)
2008.05.28 10:40:41csetten
Hammer, szép volt! Köszi!
Még egy ellen-zsebtévét kéne összedobni. Vagy árnyéktévét, zugtévét, TilosaBét, vagy valami ilyesmit.
2008.05.28 10:57:48Dekatlon
2008.05.28 09:11:14 LongJohnHolmes
A kultúrát rá kell kényszeríteni arra, aki nem igényli. Na bumm, kimondtam.
Az elsősre meg rá kell kényszeríteni az írás/olvasást, akkor is ha nem igényli.
A őrültre a kényszerzubbonyt. A bűnözőre meg a börtönt. A 4 évesre meg a fürdést.
Ez már csak ilyen, nem mindenki hajlik a jó szóra.
Talán az ostor nem a legjobb eszköz, ebben egyezkedhetünk.
2008.05.28 11:24:15sanche
Lord_Cica / Original
Igen, cicik kellenek(éjszakára), meg űrhajók, pl heti közvetítés az ISStől.
De én nem nevezném teljesen szarnak, ami most van az mtv, sőt mást mondok: retekklubnál magyarország vezető szennyvízcsatornájánál meg a tévékettőnél kifejezetten jobb.
És ahhoz, hogy túlszárnyalják a magellánféle abszolút áltudományos és ostoba műsorokat, győzike hepajozásáról nem is beszélve, nem kell más, mint beadni értékes archiv felvételeket. Illés, Omega zenés klippek, táncdalfesztiválok, beszélgetés tudósokkal stb.
emellé a Vuk és még pár hasonló rajzfilm, ennyi.
Én is sokallom a támogatást az mtv-nek, de igenis jó, hogy van. Pl, míg nem rabolták le előlük, az egy biztos pont volt, hogy MINDENKI láthatja a foci VB-t vagy BL meccseket. Szóval van ennek sok előnye, az mtv tényleg képvisel nagyon sok IGAZI értéket is, a sok szemetük mellett.
Sokkal könnyebben lehetne az mtv-ből csinálni egy jó tv-t mint ezekből a sztárcsatornákból..
2008.05.28 11:38:36Dekatlon
Amit a Fimmúzeum csinál, azt csinálhatná az MTV is, saját archívumból, lényegében ingyen. Nem 100%-ban persze, de arra jó lenne, hogy esetleg egy VUK meg a Tenkes Kapitánya között megnézze a nagyérdemű, mittudom én, a 100 tagú köcsögduda zenekar élő közvetítését a vakok intézetéből, vagy valami hasonlót.
2008.05.28 13:30:44i-mate
sztem az mtv-nek nem elsősorban a műsoraival vannak problémái, persze természetesen abban is vannak kifogásolható dolgok, de azt mondanám, h inkább az a nagyobb probléma, hogy nem igazodik az átlag magyar melós/diák (nem lehet mindenki menő befektető vagy vállalaigazgató) időbeosztásához. ha reggel 8-ra megyek munkába (jóesetben) vagy mondjuk suliba akkor hogy nézzek meg egy 11-kor kezdődő filmet, előtte meg főműsoridőben kordáék csinálják a fesztivált...
2008.06.01 13:49:26eiffelke
Má'bocs, de a kereskedelmi adók mitől jobbak?
Az összessel el az éterből. Amúgy meg tök egyszerű megoldások vannak. Pl. nem kell tévét venni vagy tartani a lakásban. Le is lehet kapcsolni bármelyik adót. Sokféle gomb van már a tévéken, távirányítókon. Lehet videót, dvd-t is nézni. Van pár elviselhető rádió is. Legfeljebb képeskönyvet kell közben nézegetni. Egyik adó kutya, másik eb. Mind valahol valakinek nyal. Különben is pénzről szól mindegyik. No.
2008.06.03 10:18:46i-mate
a kereskedelmi adók attól jobbak, h nem az adónkból nyomják őket :D
ennyi