Már megint lehet tévéelnöknek jelentkezni

2008.06.09. 13:32 - szabóZ

Akár fel is húzhatnánk magunk, vörös fej és ziháló mellkas, ugyebár, de inkább vegyünk pár mély lélegzetet, ismételjük el háromszor, hogy modern közszolgálatiságnak megfelelni képes európai formátumú vezető, és aztán olvassuk el az MTI hírét.

Mától a hónap végéig vehetik fel a pályázati csomagot azok, akik versenybe kívánnak szállni a Magyar Televízió (MTV) elnöki tisztségéért.

A múlt hétfőn és kedden - a május 30-án megismételt, de akkor is sikertelen elnökjelölés után - közzétett pályázati felhívás szerint az információs csomagot - a korábbiakhoz hasonlóan 120 ezer forintért - vehetik fel az érdeklődők a kuratórium titkárságán; az összeget nem kell leszurkolniuk azoknak, akik az előző két menet valamelyikében már megvették a dokumentációt.

A posztért versenybe szállók szeptember 15-én délelőtt tíz és délután két óra között adhatják le pályamunkájukat, majd október első három napján mutathatják be személyesen is elképzeléseiket a kuratórium elnökségének.

A pályázati procedúra október 14-ig zárul le: addig vagy betöltik a tisztséget, vagy új pályázatot írnak ki arra, ellenkező esetben a kuratóriumi elnökség megbízatása megszűnik, tagjai pedig nem jelölhetőek a következő testületbe.

Az elnöki posztért indulás feltétele valamelyik európai uniós ország teljes jogú állampolgársága, anyanyelvi szintű magyar nyelvismeret, büntetlen előélet, MA fokozatú vagy ezzel egyenértékű egyetemi diploma, legalább ötéves vezetői gyakorlat, tárgyalóképes angol nyelvtudás, szakmai életrajz benyújtása, valamint a pályázat határidőn belüli beadása.

Az aspiránsnak előzetes vállalnia kell, hogy vagyonnyilatkozatot tesz, illetve nyilatkoznia kell arról, hogy "semmilyen módon nem működött együtt a volt szocialista országok titkosszolgálataival".

Kommentek

  • 2008.06.09 18:39:07Art Mooney

    (sz'al nem k-eu.i orszagnak dolgozo kem lehet tv-elnok? elgondolkodtato...)

  • 2008.06.10 15:05:34Tiffany

    Szerintem ez cifrább ! Addig csűrik, csavarják, míg

    megtalálják azt a kiírásoknak papírforma szerint megfelelő egyedet, akinek gőze sincs arról mi az MTV felé való elvárása az átlagos magyar nézőnek ( hisz az ő adójából működik és az ő értékrendje él még a köztudatban)) s pont a a mooneyra ( de nem az Art-ra)hivatkozva alapítanak egy nyereséges köztévébe burkolt "műsordarálót":-P

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

  • far_vik: Bocsánat, de a végtelenül bájáhítatos Te Kotonos Ágnesről állandóan egy japán szakszó jut eszembe, ez pedig a bukkake. 2011-11-15 15:34
    Hogy szól az Úr?
  • Reklámember: Abban a bundában én is cirógatnám esténként.Szőrmében szeretkezni, nem is rossz. 2009-11-03 22:38
    Szenes Andrea sem indul az elnöki székért, pedig...
  • a Liviusz: Mester Líviusz csak a lányokat szereti. Egyszer minden igazságra fény derül - nem igaz? :) 2009-07-21 07:03
    Milyen Feri?

Keresés

Comment:com

Retró-vébé a SportKlubon
Az egy hónapos meccsdömping alatt a tartalmában és küllemében is megújult televízión újra nézhetjük hazánk és a világ egykori legjobb foci-vb mérkőzéseit Retro-vébé címmel.

KönyvesBlog

Nem élvezi az erőszakot- Interjú Patrick deWittel, a Testvérlövészek írójával
Fotó: Valuska GáborTulajdonképpen nem is kedveli különösebben a westernt, vallja be a kanadai születésű Patrick deWitt, aki ennek ellenére vadnyugati történetet írt Testvérlövészek címmel.

Shopline

Hirdetés