Lefoglalt Weöres-kötetek

Egy feljelentés miatt bárkit megszabadíthatnak az állítólagos kalózkiadványtól

2000. augusztus 29., kedd 15:06

Ha az irodalmat kedvelő polgárt a közeljövőben rendőrök keresik fel otthonában, majd egy határozatra hivatkozva a Weöres Sándor Egybegyűjtött levelezései című kiadványt követelik, a legjobb, amit tehet: kérdezősködés nélkül mindent beismer, és örökre búcsút vesz a kötetektől. Így járt az ELTE egyik könyvtára is, miután a Weöres Sándor jogutódja szerzői jogi viták miatt feljelentette a kollégákat.

Hétfőn délután az V. kerületi rendőrkapitányság munkatársai az ELTE BTK Központi Könyvtárában lefoglalták Weöres Sándor Egybegyűjtött levelezései című kétkötetes művét. A rendőrök nem kutattak a könyvespolcokon; a rendőr alezredes határozata szerint csupán az említett művet kellett magukhoz venniük.

A Weöres-kötet tartalmát tekintve meglepő eljárás előzménye egy feljelentés, amelyet Károlyi Ami, a költő felesége és jogutódja tett a könyvet 1998-ban megjelentető Pesti Szalon és a Marfa-Mediterrán kiadók ellen. Az idős költőnő azt állítja, hogy a kiadók az ő beleegyezése nélkül adták ki a levelezéseket. A szerzői jogi ügy egyelőre nyomozati szakaszban van, tehát nem bizonyosodott be egyik fél igaza sem.

Ebben az ügyben a szerzői jogok megsértéséről van szó, és a kiadó részéről a bűncselekmény alapos gyanúja forog fenn. Az említett kötet tárgyi bizonyíték, amelyet a nyomozás során le kell foglalni - tájékoztatta az Indexet Barta László főhadnagy, a Budapesti Rendőr Főkapitányság illetékese.
A kétkötetes művön Csabay Károly, az ELTE BTK Központi Könyvtárának igazgatóhelyettese szerint egyébként "semmi gyanús, bűncselekményre utaló jel" nem látható.
Arra a kérdésre, hogy mi módon bukkantak a kötet nyomára, a főhadnagy a nyomozás biztonságára hivatkozva nem válaszolt, azt azonban elárulta, hogy a megfogalmazása szerint bűncselekmény tárgyát képező könyvekből a közeljövőben még annyit koboznak majd el, amennyi a "nyomozáshoz szükséges".

Bárkivel megtörténhet

Ezek szerint bárki, aki 1998 óta beszerezte a művet, számíthat arra, hogy egy napon rendőrök kopogtatnak majd az ajtaján és egy határozatra hivatkozva a Weöres-köteteket követelik. Tagadni vagy netalántán ellenállni nekik nem ajánlatos, hiszen a nyomozás akadályozása és a hatóságok félrevezetése miatt az irodalomkedvelő polgár még fel sem ocsúdik, és is már eljárás indult ellene.
Ha az ehhez hasonló látogatásokra mégsem kerül sor, annak a rendőrség tájékoztatása szerint csupán technikai okai lesznek.

A lefoglalt könyvek sorsa bizonytalan

Arra a kérdésre, mi történik, ha az ügyből a könyvkiadók kerülnek ki győztesen, a főhadnagy egyelőre nem tudott választ adni. Az viszont biztos, hogyha a szerzői jogsértés bebizonyosodik, a lefoglalt tárgyból elkobozott tárgy lesz, amelynek gazdája polgári peres úton bátran érvényesítheti kárigényét a kiadókkal szemben. Jelen esetben csupán az okozhat némi nehézséget, hogy a beperelt Pesti Szalon időközben megszűnt, a Marfa-Mediterrán kiadónak pedig több órás kutatás után sem sikerült a nyomára bukkanni.

Comment:com

Retró-vébé a SportKlubon
Az egy hónapos meccsdömping alatt a tartalmában és küllemében is megújult televízión újra nézhetjük hazánk és a világ egykori legjobb foci-vb mérkőzéseit Retro-vébé címmel.

KönyvesBlog

Nem élvezi az erőszakot- Interjú Patrick deWittel, a Testvérlövészek írójával
Fotó: Valuska GáborTulajdonképpen nem is kedveli különösebben a westernt, vallja be a kanadai születésű Patrick deWitt, aki ennek ellenére vadnyugati történetet írt Testvérlövészek címmel.

Shopline

Hirdetés