Télre abbahagyja az Irie Maffia

2010.09.13. 09:45
Sena, a zenekar énekesnője gyereket vár, ezért áprilisig feloszlik az Irie Maffia. Azért hiányozni nem fognak, hiszen öt album is várható a zenekarból alakult kisebb formációktól.

Az Irie Maffia lemondta fellépését a Fehérvári Zenei Napokon, de nem azért mert a korán, és hívatlanul benyomuló ősz miatt elkeseredtek, és elegük lett a fesztiválokból, hanem, mert a formáció énekesnője, a magyar-ghánai Sena gyereket vár. Ha a Blikket érdekelné a zenekar, akkor még azt is hozzátenné, hogy a zenekarvezető Élő Mártontól.

Az irie Maffia egy időre visszavonul, szeptember 10-én, azaz pénteken adnak utoljára koncertet a Zöld Pardonban, igaz két nappal később, vasárnap még ugyanitt fellépnek még a Magyar Dal napján, de akkor már csak két számot adnak elő.

A zenekar áprilisig téli álomba merül, bár nagyon ígérik, hogy tavaszig azért egy új albumot is kiadnak. De a 2005-ben alakult, jelenleg tizenegy tagból álló együttes addig is kisebb bevetési alegységekre bomlik, és különböző műfaji kommandókban támadnak majd.

Az Irie Maffia állítólag a reggae, a hiphop és a rock stíluskeveréke, éppen ezért az elkövetkező hónapokban a zenekar tagjai ezekben a műfajokban próbálnak majd kibontakozni, míg más tagok inkább pelenkáznak és popsikenőcsöznek.

Busa Pista első önálló szólólemeze Gyémántfater néven napokon belül ingyenesen elérhető lesz az Irie Maffia oldalán, de azért még cd-n is megjelenik. Eközben az Irie Maffia alapítói Élő Márton és Horvát Gáspár a jamaikai dallamoktól valamivel arrébb hajózva a trópusi klubzenében merül majd el. stúdiójában. A Diszkó Friszkó neet felvevő formáció new vawe dancehallt, ghánai hiplife-it és afrohouse-t vegyítő anyaga is ingyenesen letölthető mixtape formájában jelenik majd meg előre láthatólag december elején, de persze a zenészek fel is lépnek majd a sötét és hideg magyar télben.

A ritmuszsekció eközben Irie Maffia Rocktrió néven készít önálló albumot, és az ősszel ők is kiadnak egy CD-t. Sőt Sena sem pihen, már készül az énekesnő második önálló albuma. Az első dal és az első klip már el is készült.