A szex Tarantinója

További Stenk cikkek

Rihanna felhív egy lányt a közönségből, a színpadra dönti és úgy tekereg felette, hogy Szalai Annamária menten a szívéhez kap. Férfiruhában sétál peckesen kikötözött rabszolgái között, aztán őt magát is kikötözik, immár egy szál bikiniben. Izzik a levegő a szextől, de van az egészben egy csavar, amiért a kereszténydemokrata párt ifjúságpolitikusainak mégsem kell most azonnal a feljelentőgomb után nyúlniuk, annak ellenére sem, hogy a közönség jelentős részét kiskorúak alkotják. Koncertkritika.

Rihanna megtestesít nagyjából mindent, ami jó a kétezres évek popzenéjében, és ezt láthatóan észrevette a magyar közönség is, hetekkel korábban elfogyott az összes jegy a Papp László Sportarénba. Igaz, azért nem is túl nehéz észrevenni ezt: 22 éves korára több megaslágere volt már, mint komplett országoknak eddigi teljes történelmükben. Ehhez mindössze annyi kell, hogy nagyjából évente adjon ki egy újabb nagylemezt, azzal a felkiáltással, hogy nem kellenek töltelékszámok, csak a legjava. Aztán persze jutnak mindegyikre felesleges dalok bőven, de kit érdekel ez, ha cserébe folyamatosan jönnek az ötcsillagos popcsodák.

Képek a koncertről(Fotó: Huszti István)

Az a vadócság pedig, ami egyrészt saját személyiségéből jön, másrészt amit persze tudatosan építenek neki, élettel is megtölti ezeket a számokat. Vagyis hát, mit élettel, csöpögő szexualitással, ami évről évre egyre forróbb, idei lemezéről a testnedvekhez nem éppen kesztyűs kézzel nyúló brit popsajtó is azt írta, szinte már nevetséges mértékben itatja át a szex.

A budapesti műsort is meg lehetett volna csinálni csak slágerekből, az indulás alapján egészen úgy is nézett ki, ez így lesz. Rihanna az Only Girlre vonult be óriási csinnadrattával egy gömbben, olyan lendülettel, hogy az három-négy számon keresztül is kitartott.

Aztán mégsem csak slágerek jöttek, hanem egy egészen változatos műsor, főleg az újabb lemezek számaiból, amibe belefért katonás műanyag dancehall, döngölős trance, stadionhiphop (a Jay-Z-vel közös Run This Town, a koncert egyik csúcspontja), gitáros műrock (amit azért nyugodtan ki lehetett volna hagyni) és mindenféle showelem az óriás rózsaszín tanktól a közönségben dobolásig.

Ami pedig különösen örömteli volt a pop elikszfaktorosodott szomorú világában, az, hogy Rihanna kicsattanóan játékos kisugárzással játszotta, ugrálta, mosolyogta végig a műsort. Egyfelől persze munkaköri kötelesség ez, másfelől azért bőven vannak példák gépies dívákra. Dehát Rihanna új lemezén van olyan szám, ami egyszerűen félbeszakad a felénél - ilyet például Britney Spears biztosan nem csinálna.

Na, de mi van azzal a szexszel? Az eddig sem volt kérdés, hogy erre van kihegyezve itt minden, élőben nézve a műsort viszont jól látszott, mi ennek az igazi titka. Annyira a szexről szól minden, hogy az már túl is lép egy pontot, és olyasmi lesz a funkciója, mint mondjuk az erőszaknak a Kill Billben. Amikor Uma Thurman lemészárolt egy palotányi embert, szinte senkinek sem jutott eszébe, hogy ez brutális vagy taszító lenne, sokkal inkább a nagyívű rajzfilmesztétika sugárzott belőle. Pontosan ez a helyzet itt is. Rihanna bikinis rúdtánca, láncra vert szolgái és vágytól csöpögő dalai egyszerűen már túl vannak a szexualitáson, és nála is csak a grandiózus képregénymélmény marad, ami után tényleg a legvaskalaposabb szülőknek sincs oka az erkölcsök hanyatlása miatt kellene dohognia. Ahogy a közönségből bevitt lány sikongatott Rihanna alatt, azon is sokkal inkább a privi.hu-s értelemben vett őszinteségi roham érződött, mint bármi más.

Ez a túláradás pedig nemcsak a szexszel kapcsolatban volt érezhető, hanem például az érzelmekkel is, így lett a legcsöpögősebb balladákból szórakoztató stadionélmény. Egy giccs nem lesz attól kevésbé giccses, hogy Rihanna a levegőbe emelkekő zongora tetején éneklni, de hogy könnyebb befogadni, az is biztos.

Aztán jött a ráadás, ahol már félre lehetett volna dobni a képregényeket, már szex sem volt, sőt, Rihanna még fel is öltözött. A kétezres évek egyik legnagyobb slágere, az Umbrella bőven megáll a lábán szexrabszolgák nélkül is, de még ez is csak felvezetés volt a koncert abszolút csúcspontja és utolsó dala előtt: legújabb slágere, a We Found Love egy viszonylag visszafogott szintialapból a lehető legteljesebb eufóriát kiváltó rave.

A keményvonalas Rihanna-rajongók biztos nem értenek ezzel egyet, mert nekik azok a számok is fontosak, de a lassú balladákból és vásári gitárszólókból álló rész lehetett volna rövidebb. Egyébként semmi ok nem volt a panaszra, dehát éppen az ilyen bulik miatt lehet szeretni a modern mainstream popot.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.