Bolykiéktól kölcsönözték az Összetartozás Dalát?

2013.05.24. 15:02 Módosítva: 2013.05.24. 17:06

Igen ingerült bejegyzést posztolt Bolyki György, a Bolyki Brothers a capella kórus tenorja: szerinte tőle és a testvérétől lopták az egész ország megénekeltetésének ötletét, ami végül a kormányközeli Trianon-emléknótává, az Összetartozás Dalává mutálódott.

Az Összetartozás Dala

A szomorú plágiumtörténet még ott kezdődött, amikor Bolyki György a testvérével, Bolyki Balázzsal megalakította a Bolyki Soul&Gospel kórust, amit Bársony Bálint meg is hívott a Millenáris Teátrumba szervezett Sztár Jam Session koncertre. Bársony egy-két próbára is benézett, ekkor adta elő Bolyki Balázs a grandiózus ötletét, amit később jól elloptak:

Egy ilyen alkalommal Bali elmesélte neki, milyen grandiózus tervünk van: szeretnénk az egész országot megénekeltetni egy közös dallal, hogy az éneklésen keresztül elkezdődjön egy újfajta közösség építés sok szenvedést látott kis hazánkban. Részletesen elmondta, hogyan fogjuk bevonni a legkisebb falvak lakóit is, sőt, az országhatáron kívül élőket is a nagy nemzeti együtt éneklésbe, majd ment tovább a próba.

Néhány nappal később jött a Sztár Jam Session a Millenárison. Jó buli volt (mint mindig), majd a végén Bálint kiállt a színpadon lévő sok zenész és a Bolyki Soul&Gospel Kórus elé, és elmondta, hogy van egy hatalmas, grandiózus terve: szeretné az egész országot megénekeltetni egy közös dallal, hogy az éneklésen keresztül elkezdődjön egy újfajta közösség építés sok szenvedést látott kis hazánkban. Azt is elmondta, hogy szeretné bevonni a legkisebb falvak lakóit is, sőt, az országhatáron kívül élőket is a nagy nemzeti együtt éneklésbe. Majd ott helyben felkérte a Bolyki Soul&Gospel Kórust, csatlakozzon kezdeményezéséhez, és reményét fejezte ki, hogy mások is mellé állnak.

Köpni-nyelni nem tudtunk. Nem vagyunk indulatos csávók, de ez akkora pofátlanság volt, hogy Balival tíz percre eltűntünk a színről, nehogy valakinek valami csúnyát mondjunk. Miután lehiggadtam, megkerestem Bálintot, és elmondtam neki, hogy ilyen tisztességtelen húzással még soha nem találkoztam, és nagyon csalódottak vagyunk miatta. Erre ő kikelt magából, hogy „Nem az a lényeg, KI csinálja a dolgokat, hanem, hogy csináljuk! Álljunk be mögé, és csináljuk együtt, mert ez egy jó dolog.” Próbáltam elmagyarázni, hogy ez a MI ötletünk, MI szeretnénk megcsinálni, és ha akar, nyugodtan álljon be mögénk, de ne nyúlja le a projektet. Nem hallgatott meg, rám vágta az ajtót. Az óta nem beszéltünk, csak figyelem, mit csinál az ötletünkből.

(...)

Az a nagy baj, hogy ezzel a dallal Bálinték meghekkeltek egy igen jó kezdeményezést. Sajnos, az „Összetartozás dala” olyan gyengére sikerült, hogy képtelenség lesz bevonni az embereket a közös éneklésbe. (...) Az már csak hab a tortán, hogy ezt a dalt Trianonhoz akarják valahogy kötni, holott az „együtt énekel az ország” akció nem egy nemzeti gyásznaphoz tartozó esemény. Akár hogy akarom, nem tudom ezt a két dolgot egymáshoz társítani.