Békés nép a magyar, ezzel élnek vissza

1997-ben érkeztél Magyarországra jugoszláv menekültként. Tudatosan választottad Magyarországot?

Először angol nyelvterületre akartam menni 16 évesen, de a brit követség elutasított, mert elegük volt már a jugoszláv bevándorlókból. Az összes nyugati ország embargót vezetett be Szerbia ellen, csak a határos országokba nem kellett vízum, és az egyik ezek közül ugye Magyarország volt. Számomra ez az ország tűnt a legszabadabb helynek, és most is annak tartom egyébként, egy szabad országnak. Nagyon sok vajdasági magyar barátunk volt Belgrádban, tudtam, hogy a nyelv nagy nehézség lesz, de kulturális értelemben nagy a tisztelet magyarok iránt az albánok részéről. Összefűz minket a történelem is, aki egy kicsit is jártas ebben, az tudja, hogy az egyik királynőnk például magyar volt.

Alba Hyseni

Fotó: Bődey János

Nem sokkal később a szüleim is kivándoroltak Amerikába, ott él a három fiútestvérem is, a húgom az egyetlen, aki Európában maradt. Tőlem is mindenki kérdezi, főleg, amióta beindult a zenei karrierem, hogy miért nem mentem el, de nekem már elképzelhetetlen, hogy öröke elmenjek innen, hogy harmadszorra is újrakezdjek valamit. Megeshet, hogy pár évre elmegyek, dolgozni és zenélni, de nekem már ez a második hazám, tizenhat éve élek Magyarországon.

A háború alatt mit éltetek át Belgrádban?

Szüleim húsz éven át dolgoztak albán diplomataként, Belgrád közepén éltünk és pont a legnehezebb időkben. 1997-ben nem volt már olyan a helyzet, hogy albánként biztonságos lett volna ott maradni. Nyolc évet éltünk konfliktusban, és nem volt egy kellemes dolog albánként ott lenni. Sokszor voltunk veszélyben, apámat sokszor verték meg, többször úgy kellett hazahozni. Neki majdnem ötvenévesen kellett elkezdeni egy új életet Amerikában, hiányzik neki a hazája, de megtalálta magát. De ha ők akkor nem jönnek el onnan, ma már biztosan nem élnek.

Magyarországon menekülttáborba kerültél?

Igen, kilenc hónapot töltöttem Bicskén, de a letelepedési engedélyt rekordidő alatt, két és fél hónap után megkaptam. Gyakran hallom, hogy ebben az országban semmi nem működik, de ez nem teljesen igaz. Én elfogadtam volna azt is, ha sokáig tart az ügyintézés, hiszen ha az állam téged befogad örökbe, nem mindegy, hogy ki vagy, mi vagy. Én akkor is sokszor elmondtam, nem akarom, hogy eltartsanak, iskolába akarok járni, meg dolgozni. Már a menekülttáborban is dolgoztam, tolmácsolni jártam, mivel hét nyelven beszélek, közben kilenc hónap alatt megtanultam magyarul. Tudtam, hogy itt akarok élni, és muszáj beszélni a nyelvet. Most hogy eltelt 16 év, a magyar állampolgárságra is beadtam a kérelmet, mert úgy érzem, illik annak lennem ennyi idő után.

Sok szó esik mostanában a zsúfolt menekülttáborokról illetve a hozzánk menekülők egyre nehezebb helyzetéről.

Rengetegen voltunk a táborban akkor is, öt-hatszázan biztosan. Akkor sem volt jobb a menekülttáborok helyzete, mint most. A magyar médiában sokszor felháborodás övezi a menekültekkel kapcsolatos intézkedéseket, de ezeknek van oka. Nagyon sokan jönnek ide, akik például analfabéták, és nem is szeretnék megtanulni a nyelvet, mert nehéz. Úgy gondolják, jobb lesz majd nyugaton, ott könnyebb a nyelv, a megélhetés, és tény, hogy itt a menekültek nem kapnak semmit. De ettől függetlenül szerintem örülhetnének, hogy megmenekültek Afganisztánból, Szíriából, és itt befogadják őket. Az életet szeretni kell, és akarni kell élni.

Neked mi volt a legnehezebb a magyar nyelvben?

Nem volt annyira nehéz. Az albán is ugyanolyan különleges, mint a magyar, hiába indoeurópai nyelvcsoport, semmi hasonló nyelv nincs a közelben. Nagyon hasonló a nyelvtanunk, így mi tökéletesen meg tudjuk tanulni egymás nyelvét, pont a nehézség miatt. A kiejtés is hasonló, ú, ű duplabetűk az albánban is vannak. Nagyon érdekes a két nyelv párhuzamos tanulmányozása.

Van egy kisfiad, hozzá albánul beszélsz?

Már nem mindig. Láttam, hogy a bölcsődében, óvodában a magyarra lesz szüksége, és eszembe jutott saját magam. Hiába albán családban nőttem föl, Belgrádban jártam iskolába, szívesebben válaszoltam szerbül az anyámnak, mert az volt a könnyebb. És neki már a magyar is a saját nyelve. A szüleim is azt mondták, mindegy, albánul vagy magyarul beszél a gyerek.

Zenei karriered Magyarországon indult be. Belgrádban még egyáltalán nem énekeltél?

Gyerekkoromban énekeltem az iskolai kórusban, általános és középiskolában, de ennyi volt. Persze mindig érdekelt az alternatív rock, punk és az underground világ úgy összességében, és már kisgyerekként elképzeltem, hogy énekesnő akarok lenni, de a családi elvárás azt volt, hogy mindenki járjon egyetemre, tanuljon nyelveket.

Magyarországon először humanitárius munkát végeztem Kőszeg Ferenccel, a Helsinki Bizottság elnökével segítettünk a többi háborús menekültnek, aztán ennek vége lett, hiszen a legtöbb ide érkező ex-jugoszláv tovább ment innen. Utána multicégeknél helyezkedtem el. Aztán 1998-ban egyszer csak feladtam egy hirdetést a Rockinformban hogy zenészeket keresek, hogy legyen hobbim. De dolgoztam, tanítottam, gyereket neveltem, így nagyon sokat nem tudtam zenélni. 2008-ban alakult egy zenekar, a The Absolute, amivel végigkoncerteztük az összes komolyabb budapesti helyet.  Ez 2010 januárjában feloszlott, és akkor mondta a producerem, Csigó Tamás, hogy szerinte gondolkodjak egy szólóalbumon. Ezután készült el az Inner Mission lemez, lelkem örök lemeze.

Mennyire tudsz a zenéből megélni?

Most sem csak a zenéből élek meg. Egy multicégnél dolgozom, albérletben élek, egyedül nevelem a fiamat. Nem vagyok egy mainstream valaki, nem vagyok egy popénekes, engem nem a Megasztárban csináltak meg, én Alba Hyseni vagyok, az underground nagy fanatikusa és büszke képviselője. Menedzserem nincs, én szervezek mindent, de szívvel csinálom, ez az egészben a lényeg. Kitartóan és szívvel csinálni azt, ami vagyok.

Miért nincs menedzsered?

Sokszor kerestem már, de elvárták tőlem, hogy adjam fel a saját stílusomat, szálljak ki a progresszív világzenéből, csináljak tisztán popot. De én ezt nem tudom megtenni. Az én zenémben a jazztől kezdve a balkáni motívumokon át a trip-hop-ig és az erdélyi népzenéig minden benne van, és én ezekhez ragaszkodom. Az a hosszú távú tervem, hogy csináljak egyszer egy olyan világzenei albumot, amin tizennégy dalban tizennégy különböző nyelven énekelek, hogy különböző nyelveken átadhassam a saját stílusomat.

Hallgatsz is magyar népzenét?

Amikor Magyarországra jöttem, szinte rögtön beiratkoztam a könyvtárba és magyar népzenével kezdtem a zenehallgatást, az összes Sebestyén Márta és Lajkó Félix szerzeményt kivettem, de a régi nóták is nagy szerelmeim. Amikor eleinte járkáltam a Váci utcában és az éttermekből kihallatszódnak a cigány dalok, azok nagyon megérintettek. Minden érdekel, ami gyökerezik ide, mert nekem ez a hely mást jelent, többet mint sok magyarnak.

Nálunk viszont éppen a balkáni zene volt jó pár éve divat.

Fotó: Bődey János

Mai napig szeretik az emberek, azt látom, de tényleg túl sok koppintás van belőle. De ezt hallom például a Petőfi rádióban is, hogy az újabb magyar dalok 90 százaléka hasonlít egymásra, mondanivalója meg nem tudni, hogy hol van.

Érted a magyar zenekarok szövegeit?

Hogyne, sajnos túl sok bennük a szomorúság, a depresszió, ismétlődő szerelmi bánat és a „keresem az utam”. A magyar verseket nagyon szeretem; Radnótit, mert ő volt az első, akit olvastam, ráadásul nagyon közel áll a balkáni költőkhöz, stílusában természetesen. És Weöres Sándort is, mert ő egy misztikum nekem.

A saját szövegeidet mégis angolul írod.

Nem akarok magyarul írni szövegeket. Az angolt nagyon jól beszélem, jó kiejtéssel, és ezért tudom olyan szépen előadni a dalokat. És angolul teljesen máshogy lehet bánni a hangunkkal, mint magyarul. Az angol felszabadít, míg a magyar inkább korlátozna, és a korlátokat én nehezen viselem el.

Voltak rád hatással a magyar zenekarok?

Első nagy élményem a VHK, de ez még 1999-ben volt, az energiájuk nagyon megragadott, és szeretem a kezdeti Anima Sound Systemet is, mint első élményeket. De magyar zenekar, ami örök hatással lenne rám, nem nagyon van. Jelenleg szerintem nagyon kevés produkció van, amire fel lehetne nézni és azt mondani, hogy nagy dolgokat csinálnak. Meghallgatom a Zsagart, a Neót, Yonderboit, de valami elgyengült itt nálunk, stilisztikailag hiányos a magyar underground szcéna ma.

Tiszteletre méltónak tartom a Beat Dis zenekart kitartásukért, és nem azért, mert velem dolgoznak, a Korai Örömöt, a régi Másfél az egyik kedvencem például, de a Heaven Street Seven is, mert náluk még érezhető a küzdelem, hogy értelmes szövegeket írjanak. Volt egy énekesnőtök, a Karády Katalin, ő nagy hatással volt rám, úgy gondolom, hogy benne megszületett az én hangom. Bizonyos nótákat nagyon szépen tudott énekelni. Cserháti Zsuzsának is fantasztikus hangtartománya volt, de Deák Bill hangját is szeretem.

Hogy születnek a dalaid?

Csigó Tamás írja a zenei alapot, dalok struktúráját és utána arra én megírom a szöveget és az énekdallamokat. Amikor rákerülnek az alapra az énektémák, akkor együtt eldöntjük, és kiválasztjuk, hogy milyen hangszereléssel és melyik zenészekkel készüljön el az adott dal. Meg kell rendezni az egészet, szóval ez egy hosszú folyamat. Tamás nélkül nehéz lenne véghez vinni bármit is, mert ő kimondottan az én hangomnak ír, ő az én mesterem. Én meg igyekszem négyszer is jobb lenni a színpadon, hogy bízni tudjon bennem.

Mennyiben lesz más a második lemez, mint az első?

Az Amor Fati is egy autentikus lemez lesz, van benne némi pszichedelikus hatás is, némi Tom Waits, de vissza próbálom hozni például Bowie régi stílusát is, valamint a Joy Division hatását. De ugyanakkor persze az egész én vagyok, énekhangom minden létező mintájával szerepelek ezen a lemezen. Hihetetlen, mennyire szeretem már most, még nem kész fázisában.

Ki fog vendégszerepelni az új albumon?

Lajkó Félixet nagyon szeretném, úgy tűnik összejön, és lesz egy Bostoni jazz énekesnő is, Gabrielle Agachiko. Emellett szeretnék még egy gospel kórust is, de lesz még ennél is nagyobb meglepetés, akinek a nevét egyelőre nem árulhatom el. A modern kori underground egyik számomra kedves énekes is eljön New Yorkból.

Az első lemezed csupa pozitív kritikát kapott. Van azért valami, amit változtatnál rajta?

Nincs, amit változtatnék mert első lemeznek az Inner Mission szerintem tökéletes, és a legfontosabb az, ha én ezt tudom és érzem. És tényleg csak jót mondtak és írtak róla, mind a két politikai oldalról, ami itthon nagyon nagy szó. A Lánchíd rádióban ugyanúgy volt velem műsor többször is, mint a Tilosban, a Kossuth rádióban, a Gazdasági rádióban, a Civil rádióban az MR2 Petőfi rádióban és sok más helyen.

Ilyenkor az ember nem gondolkozik azon, hogy az a rádió melyik oldalon áll, ki a francot érdekel? Hallom például ismerőseimtől, hogy amíg ez a kormány van, ő nem megy interjút adni. Ennek szerintem nincs értelme. Én is érzékelem az itteni politikai vitákat, de sokszor úgy érzem, ez fel van fújva. Én nem állok be egyik politikai oldal mögé sem, mert engem ez az ország elfogadott, az azt jelenti, hogy mindenki fogadott el. Nem lenne etikus, ha valamelyik oldalra állnék. És nem is látok nagy különbséget közöttük.

Mi az, amit nagyon megszerettél nálunk?

Budapest nekem egy nagy szerelem, legszívesebben mindenhova vinném magammal. Az apró kávézókat, az egész hangulatát. Az országot azért szeretem, mert van benne egy nagy misztikum. Emellett azt látom, hogy nincs olyan baj vagy probléma, amit a magyarok ne tudnának megoldani. Van ebben az országban valami érdekes spirituális csavar. Hiába gázolnak át folyamatosan egymáson az emberek, morális és minden más szempontból, ez mégsem egy agresszív nép, nem egy Balkán vagy Baltikum. Ez félénkebb, visszafogottabb, problémakerülőbb nép, ami természetesen nem mindig jó feltétlenül. A magyaroknak hatalmas türelme és tűrőképessége van, és pont ez az, amit a politikusok kihasználnak, pedig nem szabadna. Itt az emberek nem mennek ki az utcára, csak apró, sminkelt balhék vannak, pont azért, mert ez nem egy vad nép.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!