FesztEger néven új zenei fesztivál indul

2014.02.28. 14:53

Új könnyűzenei fesztivál indul Egerben, ami egyben a szabadtéri fesztiválszezon nyitórendezvénye is lesz. A FesztEgert május 16-tól 18-ig tartják. Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta: a tavaly először megrendezett Music Hungary című átfogó zeneipari konferencia egészül ki egy FesztEger elnevezésű új fesztivállal.

A tervek szerint május 16-án pénteken és másnap két-három színpadon ifjúsági és zenei programok lesznek a Bolyki Pincészet melletti Losonczy-völgyben, a fellépők a magyar élvonalból kerülnek ki. A záró vasárnap inkább a családoké. „Közvetlenül a FesztEger előtt, május 15-én és 16-án rendezzük meg a Music Hungaryt, amely egy regisztrációhoz kötött szakmai konferencia” – fejtette ki Gerendai Károly.

A FesztEger költségvetésének felét Eger önkormányzata biztosítja, a pénteki egri sajtótájékoztatón jelen volt Habis László polgármester és Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő is.

A Music Hungary konferencia társszervezője a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért egyesület, amelyet a szerzőket, előadóművészeket, hangfelvétel-előállítókat, filmelőállítókat, vizuális művészeket képviselő közös jogkezelő, illetve érdekképviseleti szervezetek szövetségeként alapított az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, az EJI – Előadóművészi Jogvédő Iroda, a MAHASZ – Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége és mások.

„Annak akarunk utánajárni, hogyan lehet összefogással, egymást segítve a magyarországi zenepiac lehetőségeit minél jobban kiaknázni. Ehhez érdemes megnézni a nemzetközi példákat, ezért idén valószínűleg külföldi zenei szakembert is felkérünk előadónak” – hangsúlyozta Gerendai Károly az MTI-nek.

A tavalyi első, sikeres Music Hungary konferenciának mintegy négyszáz résztvevője volt, rendeztek kerekasztal-beszélgetéseket, szó volt a tehetséggondozás és a zeneoktatás kérdéseiről, valamint a zenét érintő gazdasági témákról.

Bár a FesztEgert nem a Sziget Szervezőiroda szervezi, hanem egy egri csapat, amelyben a helyi Neon és Éter egyesület vesz részt, harmadiknak a szigetesek is delegáltak egy tagot, Tóth Tibort, aki a főszervező lesz. A FesztEger részeként az Éter szervezi a határon túli amatőr előadóknak bemutatkozási lehetőséget biztosító Éter tehetségkutató fesztivált, amely tavaly került át Salgótarjánból a hevesi megyeszékhelyre.