Ákos szerint semmi különös nincs a 10 milliós állami támogatásában

2014.05.28. 14:55 Módosítva: 2014.05.29. 18:16
Ákost az NKA-tól kapott 10 millió forintos támogatásáról kérdeztük a szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte érdekes, hogy csak vele foglalkoznak, miközben az NKA rendszeresen léptet fel külföldön más magyar produkciókat is. Egyébként ismét egymásra találtak Hauber Zsolttal, akivel annak idején megalapították a Bonanza Banzai-t, és új dalokon dolgoznak.

A Nemzeti Kulturális Alap nemrég a honlapján (a bejegyzés azóta nem elérhető) tette közzé, hogy a Balassi Intézet zenei programjának keretében kik és mekkora anyagi támogatásban részesülnek. Az összesen 18 070 000 forintos keretösszegből Ákos Karcolatok című műsorának külföldi bemutatását 10 millió forinttal támogatták. Ákos az Akváriumban tartott sajtótájékoztatót ma, ahol a támogatás hátteréről és részleteiről kérdeztük az énekest.

Ákos válaszadás helyett nehezményezte, hogy a sajtó kiemelten foglalkozik vele, és például azt nem írja meg, amikor az NKA más zenészeket, például Harcsa Veronikát lépteti fel külföldön, és fizeti ki a produkció költségeit. 

a02
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A róla szóló cikkek szerinte egyébként is személyeskedőek, és a Kacsa magazin színvonalát idézik. Külön kiemelte, hogy a külföldi fellépéseiért (Párizs, Moszkva, Róma) helyszínenként 100 ezer forintot kap, a tízmilliós összeg a produkció utaztatását, a felszerelést és más egyéb, a koncertekkel kapcsolatos költséget fedez. Ezért is kérte külön, hogy a támogatást ne az ő nevéhez írják. Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e esetleg túlzónak, hogy a Balassi Intézet támogatásának több mint 50 százalékát az ő produkciójára fordítják, azt válaszolta, hogy a Balassi Intézet sokkal nagyobb pénzből gazdálkodik 18 milliónál, majd lezárta a témát. A megváltozott jogdíjvisszaosztással kapcsolatos kérdést pedig annyival intézte el, hogy annak idején ő is aláírta a jogdíjak megvédésére indított petíciót, szerinte ezzel mindent elmondott.

A sajtótájékoztató apropója egyébként nem más volt, mint Ákos és Hauber Zsolt egymásra találása. A két zenész még a gimnáziumban ismerkedett meg egymással, majd alapították meg a Bonanza Banzai-t, aminek feloszlása után Ákos szólókarrierbe kezdett. Most ismét együtt zenélnek, Hauber nemcsak a dalszerzésben segít, hanem az élő fellépéseken is együtt lépnek a színpadra. Az énekes idén kihagyja a fesztiválszezont, cserébe december 13-án a Budapest Arénában lép fel az új zenekari felállással és műsorral. A helyszínen lejátszották Ákos és Hauber első közös szerzeményét is, ami egy ősszel megjelenő EP-n fog szerepelni.