no

Malcolm Young nem tér vissza az AC/DC-be

2014.09.25. 08:13
Az idősebbik Young-fivér betegsége olyan súlyosnak bizonyult, hogy a zenekar menedzsmentje bejelentette: a ritmusgitáros nem tér vissza a zenekarba, így 41 év óta először készül majd olyan AC/DC-album, amin nem az ő játéka hallható.

Rock or Bust címmel készül az ausztrál rockzenekar új albuma, de egyik alapító tagja, Malcolm Young nélkül. A december 2-án megjelenő anyagon Angus Young szólógitáros bátyja azért nem szerepel, mert még az év elején rosszul lett, és állapota azóta sem javult. Egyes források szerint a világ egyik legjobb ritmusgitárosának számító, 61 éves zenész agyvérzést szenvedett, és teljes felépülésére nincs már remény.

Malcolm Young helyét a lemezen, és a megjelenést követő, 2016-os világkörüli turnén (ami így igencsak a zenekar utolsó ilyen vállalkozása lesz) Stevie Young, a Young testvérek unokaöccse veszi majd át. Az új lemezen 11 szám hallható majd, a felvételek a vancouveri Warehouse stúdióban készülnek. Az 1973-ban alapított AC/DC karrierje alatt 200 milliónál is több lemezt adott el, legsikeresebb anyaguk a Bon Scott énekes halála után 1980-ban megjelent Back in Black volt.