Náciszimpatizáns rocker lép fel Pécsen a horvát önkormányzat támogatásával

2014.09.26. 13:04
Október 3-án Thompson-koncert lesz Pécsen, amit az Országos Horvát Önkormányzat is támogat. A gond csak annyi, hogy a Thompson frontembere, Marko Perković közismert neonáci, akit 2009-ben három évre kitiltottak a schengeni övezetből.

Október 3-án a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban lép fel a horvát Thompson rockzenekar, Marko Perković ismert náciszimpatizáns együttese. Az eseményt ráadásul olyan kisebbségi szervezetek is támogatják, mint 

  • a Magyarországi Horvátok Kulturális, Képzési és Szabadidő Központja
  • és az Országos Horvát Önkormányzat.

A Thompsonról és frontemberéről, Marko Perkovićról annyit érdemes tudni, hogy háborús hősnek számít Horvátországban – a nevét is a harcok alatt használt Thompson gépfegyveréről kapta –, és a délszláv háború idején írta meg első, máig egyik legsikeresebb számát.

Bojna Čavoglave

  

Az erősen nacionalista Perković koncertjét neonáci nézetei miatt 2004-ben betiltották Hollandiában, majd hasonló történt 2009-ben Svájcban is, aminek köszönhetően 3 évig nem léphetett az ország területére, sőt, később a tiltást az egész schengeni övezetre kiterjesztették. Dalaiban sokat foglalkozik a vallással, politikával, a délszláv háborúval és a médiával, több olyan száma is akad, ami élteti a fasiszta usztasamozgalmat, amelynek tagjai a második világháború idején szerbeket, zsidókat és más etnikumhoz tartozókat gyilkoltak meg. Bár Perković tagadja kötődését az usztasához, ultranacionalista rajongói sokáig usztasa-egyenruhában jártak a koncertjeire, amíg be nem tiltották ezeket a jelképeket Horvátországban.