Rabosítás lett az első Tommy Ramone-emléktábla vége

2014.12.17. 12:36

Hiába született a Ramones dobosa, Tommy Ramone Erdélyi Tamás néven Budapesten, semmi nem őrzi ennek méltó emlékét. Ebből lett elege az újságíró Pálinkás Szűts Róbertnek, aki már korábban kinézte a Bajcsy Zsilinszky út 36-38-at (ismertebb nevén a Toldi mozi oldalát) egy Tommy Ramone-szobor vagy emléktábla helyéül, és ennek hangot is adott mikroblogjában.  Kedd este filctollal jelölte meg az emléktábla helyét: felírta a falra, hogy

Itt született Tommy Ramone (Erdélyi Tamás)

Fotó: Krich Balázs

Az arra járó rendőrök viszont nem így ítélték meg, rongálás miatt eljárást indítottak ellene, sőt lefoglalták a bizonyítékot (a filctollat!), majd elengedték az újságírót. A jegyzőkönyvről készült képet a tumblerre is kitette az elkövető:

Fotó: pnxntdd

"Hey ho, let's go" - kommentálta az eseményt a mikroblogger

"A Szalay utcai rendőrség fogdájában többször voltam, amikor bevittek a tüntetésekről 1988. október 23-án meg november 7-én. Sok fiatal rendőrnek mondtam is, hogy ők még pajkos gondolat sem voltak, amikor én már itt ültem." - idézte fel az Indexnek a fogdát az újságíró. De most mi volt? Látták hogy firkálsz és odaléptek, hogy jó estét? - kérdeztünk vissza. "Jöttek a kisbuszukkal, megláttak és egyből kiugrottak, hogy igazoljam magam, van-e nálam drog?"

Pálinkás Szűts átküldte nekünk az emléktábla tervét is, így nézne ki:

Tommy Ramone júliusban halt meg, 62 évesen, így a Ramones eredeti felállásából már senki sem él.