Hallgatnám: Csodagyerek: Tükör

2014.12.24. 20:34

Bár nagy karácsonyi dalcsokrunkban mutattunk néhány ellenpéldát, a magyar popzenében sajnos csak elvétve hallani nem szájbarágós és kellemetlenül közhelyes karácsonyi dalokat. A Csodagyerek nevű formáció szerencsére a ritka kivételek egyike, Tükör című dalukkal alaposan belopták magukat a szívünkbe. A négytagú zenekar egyébként így mesél a nemrég megjelent számról:

A Tükör szerintünk az eddigi legjobb dalunk. Karácsonyi dalként tekintünk rá, ugyanakkor nem a közelgő ünnepek miatt született meg. A felvétel és a megjelenés mellett is amiatt döntöttünk elsősorban, mert úgy éreztük, a dal ebbe az ünnepi időszakba illeszkedne igazán.

És igazuk van. Mi pedig mutatjuk a számot.

A zenekar többi dalát egyébként itt lehet meghallgatni, készült már egy klipjük is, bemutatkozó koncertjüket pedig alig pár napja, december 20-án adták a Beat on the Bratben.