Pestre jön a Wu-Tang Clan

2015.04.14. 19:13

Bár a 2013-as Balaton Sound alatt már megfordult Magyarországon a rap történetének talán legmeghatározóbb csapata, a Wu-Tang Clan idén nyáron újra hazánkba látogat, és a budapesti Parkban játszik majd.

Ugyan a legendás New York-i csapat egy-egy tagja már járt nálunk, most Method Man, RZA, GZA, Raekwon, Ghostface Killah, Inspectah Deck, U-God, Masta Killa és Cappadonna egyszerre is színpadra áll majd.

Bár két évvel ezelőtt Zamárdit Budapestnek hitték, és a több mint tíz éve halott O.D.B. hologramon sem volt jelen, a koncertet a közönség és az Index egyaránt nagyon élvezte.

Pedig igazából az égvilágon semmi nem történt azon kívül, hogy egy DJ lemezpakolgatására egyszer csak megjelent a színpadon nyolc őrületesen menő ember, hogy a maguk stílusában elszövegeljék, mit gondolnak a világról. Illetve azt, hogy mit gondoltak a világról húsz évvel ezelőtt, amikor a műfaj klasszikusának számító bemutatkozó lemezük megjelent

írtuk akkor.

A helyszínen ráadásul forgattunk is a nagyon lelkes rajongókkal. A raplegendák műsora után többen is otthagyták fesztivált. Arra hivatkoztak, hogy ennél nagyobb bulit már senki nem csinálhat aznap.

Wu-Tang Clan: egy koncertért megérte a napijegy

Wu-Tang Clan legutoljára tavaly decemberben adott ki albumot A Better Tomorrow címmel, július 7-én, kedden pedig a Parkban koncerteznek majd. Jegyeket 8 és 16 ezer forint között vásárolhatunk.