Bemutatjuk az ismeretlen gyermeket, Szurcsik Erikát

2015.06.10. 15:22

Valószínűleg rendszeres olvasóinknak nem újdonság, hogy eléggé szeretjük a Gustave Tigert, például a tavalyi nagylemezük, a legutóbbi klipjük, vagy úgy csak A Szám-döntős jelenlétük miatt. Most azonban nem róluk lesz szó, hanem a punkzenekarhoz utólag csatlakozott Szurcsik Erika énekesnőről, aki most szólóban hozott össze egy nagylemeznyi hanganyagot, amit mindenképpen be kell mutatnunk.

Szurcsik Erika először tavaly decemberben hozott ki egy kisebb EP-t, ami a felvezetése volt az ismeretlen gyermek (unknown child) bemutatásának, amihez az egyébként képzőművészettel foglalkozó énekesnő egy sajátgyártású fanzint is készített. Pontosan fél évvel később, vagyis ma jelent meg ennek a folytatása, a 10 számos Unknown Child, ami egyben az előadó diplomamunkájának is része a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.

unnamed (17)

A lemezhez ugyanis készült egy 90 oldalnyi grafikát tartalmazó könyv, három nagyméretű szitanyomat, illetve ha valakinek nem elég digitálisan megvásárolni a Bandcampról, akkor cédén és kazettán is elérhető az album.

Ha izzó vassal kínoznának se szeretném feltétlenül műfaji keretek közé szorítani az Unknown Childot, egyedül abban vagyok biztos, hogy lo-fi körülmények között készült az elmúlt három évben a XIII. kerületben, a felvételhez pedig mindössze egy gitárra, egy mikrofonra, egy olcsó szintire és egy laptopra volt szükség.