Som Lajos bevallotta: III/III-as ügynök volt

DSZZS20110928105
2015.06.12. 13:47 Módosítva: 2015-06-12 13:49:22

Som Lajos önként árulta el a Best magazinban, hogy a hetvenes években III/III-as ügynöknek szervezték be, írja a Blikk.

Az 1974-ben alapított Piramis basszusgitárosát egy olyan díjkiosztó után keresték fel otthonában a nyomozók, ahol az egyik slágerükbe hirtelen bejátszotta basszusgitárjával a himnusz részleteit. Átvitték egy hotelszobába, ahol először a himnuszról faggatták, majd a tudtára adták, hogy minden olyan dologról hírt kell adnia, ami káros a Magyar Népköztársaságra nézve. A zenész ekkör döbbent rá:

III/III-as ügynököt akarnak belőlem csinálni. Három nap gondolkodási időt kértem, és mivel tanácstalan voltam, megkérdeztem az apámat.

Som Lajos apja azt tanácsolta a fiának, írja alá a beszervezési papírt, különben nem utazhatt külföldre soha többé. A Best szerint a frontember a többi Piramis-tagnak is elmondta, mire kérték. Személyesen tett jelentéseket az állambiztonságnak, de nem volt valami lelkes, így a hatóságok többször is megzsarolták, hogy erőltesse meg magát. Egy alkalommal a Piramis énekesét, Révész Sándort akarták megrágalmazni azzal, hogy marihuanát termeszt Szeged környékén, így Som kénytelen volt kicsit többet jelenteni.

Som Lajos korábban sem tagadta a beszervezést, de a jelentéseket titkolta

2004-ben, amikor Vikidál Gyuláról kiderült, hogy Dalos fedőnéven jelentett az állambiztonsági szolgálatnak, Som Lajos neve is felmerült a zenei világban dolgozó III/III-as ügynökök között, ám ő tagadta a beszervezését

Egy Klubrádió-interjúban később elmondta: 1976-ban a Piramis egy nemzetközi koncertturnéra készült, és az állambiztonsági szolgálat emberei megzsarolták: vagy hangulatjelentéseket ír, vagy nem engedik el az együttest a turnéra. Som erről tájékoztatta zenésztársait, akik akkor állítása szerint arra kérték, írja alá a papírt. A basszusgitáros azonban korábban még úgy emlékezett vissza, hogy nem volt hajlandó jelentéseket írni, emiatt az aranycsempészés koholt vádját hozták fel ellene, és az előzetes letartóztatásból csak Berecz János, az MSZMP egykori KB-titkára utasítására kerül ki.