Fogadjunk nem látott még női cipőboltban rappelő embereket!

2015.06.22. 17:09

Viszonylag ritka, hogy valakik a legeslegelső számukkal hazai szinten egészen hamar nagy figyelmet kapjanak, ebből a szempontból a Passed pont kivétel, akiknek a Mesmerized című számuk 2014 ősze óta egész szép kis utat járt betőlünk egészen a köztévés dalversenyig, bár ott ugye Boggie ledózerolta a mezőnyt. Az azóta kisebb tagcserén áteső zenekar most összerakta az első EP-jét, illetve az On The Grind című számukhoz ez új videót, ami nálunk debütál.

11391489 1601417536783210 955685280485846936 n

A négyszámos 1919 EP mellé a zenekar elkészített egy új videót is DJ N1CE-szal közösen az On The Grind c. dalukhoz is, ami talán a legjobb a Mesmerize mellett. A klip egyébként lehetne egy kortárs anti-zenés videó is, mert érezhetően nem túl nagy költségvetésből készült, cserébe pont annyira szórakoztató, mint a legtöbb hasonló ilyen százezrekből. Legalábbis én még nem igazán láttam női cipők mögött rappelő embereket.