Rocker vagyok, ments ki innen!

A frontvonal egyik oldalán azt állítják, hogy odaát mindenki fehér vászonnadrágban feszít, és úgy mozog, mintha megrázta volna az ipari áram, miközben éppen kézi szivattyúzásra állt át a Fővárosi Csatornázási Művek szennyvízátemelő telepén. Amúgy is családi kiszerelésben veszik a herbálekit, és kitágult pupillával zakatolnak egész éjjel, miközben odafent, a pult mögött a DJ pendrive-ról játssza az unalomig ismert szettjét, hogy közben teljes erejével az áfás számla kitöltésére koncentrálhasson.

A másik oldalon viszont azt beszélik, hogy ezek még csak nem is fürödnek, a pogó meg tulajdonképpen kocsmai verekedés elektronikus malacvisításra hangszerelve, ami akkor indul be igazán, ha ráisznak pár kanna termelői bort saját márkás kólával felütve.

A frontvonalak merevek, az árkokból csak az esti csapatás meg a gitárszólók hangja hallatszik ki. De mi most átdobunk egy-egy embert az ellenséges vonalak mögé, hogy kiderüljön: mit is kezd egy rocker a Faithlessre Aperol Spritzcel verető műkedvelőkkel, és hogy érzi magát egy őszinte partiarc a mindennapok elől hard rockba menekülő tömegben?

És nem is csak egyszerű zenekedvelőkről van szó, hanem szubkultúrájuk prominenseiről!

Ismerjük meg most Patrikot, aki Miskolcon nyomja a rockot, vagyis ahogy ő mondja, tekeri a villanybendzsót!

Aki abban a tévhitben élt, hogy Pataky Attila kivonulásával meghalt a rock Miskolcon, óriásit tévedett. Simon Patrik és szűknek éppenséggel nem nevezhető baráti köre visszaakasztotta az acélváros jelzőt egy nagy Tutto lakattal Miskolc nyakába, mégpedig olyan lendülettel, hogy arra még Axl Rose is azt mondaná: azt a picsába! Jöhet negyven fok meg kánikula, Patrikot semmi nem tántorítja el attól, hogy az amúgy is maximálisan izzó belső lángot, amit a rock táplál, kívülről egy jó bőrkabáttal tartsa ébren.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!