Telepítsük a Belvárost egy szebb környékre

2015.07.14. 17:06

Van nekünk folyamatosan teltházas alternatív fesztiválunk. Csupa magyar fellépővel feltöltött mini-Szigetünk. Már-már a legnagyobb európai eletkronikus zenei fesztiválok közé tartozó tóparti eseményünk. És még folytathatnánk a sort a Művészetek Völgyétől egészen Ozoráig, azonban a nyár egyik titkos kedvence ezen a héten elkezdődik, amikoris a fél Belváros leköltözik Bánkra, a Bánkitó fesztiválra.

A Bánkitó legnagyobb erőssége a többi hasonló eseményhez képest, hogy próbál szembemenni a fogyasztói kultúrával és a profitmaximalizálással úgy, hogy mind programokban, mind szervezésben eltérnek a megszokottól. A Bánkitó ugyanis legalább annyira zenei, mint közéleti esemény, tele színházi előadásokkal, workshopokkal és beszélgetésekkel. Kicsit összeszedjük a legfontosabb tudnivalókat és programokat a Bánkitóról.

Helyszín

Ugyan Bánk alig egy óra alatt megközelíthető autóval, a fesztivál a kezdetek óta fontos kerékpáros helyszín, és szervezetten indítanak közös odaútat más bringásokkal a váci vasútállomásról. A távolság egyáltalán nem nagy (34 km), cserébe könnyebben lehet a környékbeli települések között közlekedni, ha már a közelben nem jutott szállás. A Magyar Kerékpárosklub egyébként biciklikölcsönzőt és -tárolót is fenntart majd. Telekocsis, vonatos és egyéb lejutási megoldások itt.

Fontos kiemelni, hogy a nagyon-nagyon városiaknak/lustáknak/részegeknek van lehetőség taxizni is a környékbeli városok között, az alsópetényi kempingezőknek pedig ingyenes fesztiválbuszt indítanak óránként. A bánki szállók és vendégházak nagy része már megtelt, de a szervezők nemrég még a Facebookon írták, hogy igazából a focipályán még elfér kb. 100 sátor, vagyis a napijegyeseknek még van esélye a fesztivál közelében lesátrazni.

Zene

Összesen öt helyszínen zajlanak majd a zenei programok főleg olyan fellépőkkel, akikkel ritkán lehet találkozni nagyobb magyar fesztiválokon. A teljesség igénye nélkül lesz

  • Képzelt Város
  • Hello Hurricane
  • Fran Palermo
  • Middlemist Red
  • MYGL
  • Sör és Fű
  • Szabó Benedek és a Galaxisok
  • Csaknekedkisláy
  • Dokkerman
  • Makrohang

de persze fellép pár jól ismert előadó és együttes, mint Sena, a Mary Popkids, az AKPH, Grand Mexican Warlock és a Volkova Sisters is, illetve játszik a VAN-filmzenekar és lesz Balaton Method-vetítés is.

"A zenekarok nem megszokott fesztiválzenekarok Bánkon. Headliner lesz például szombaton a Tószínpadon a Csaknekedkislány, az S*10 űrcirkuszban pedig a Volkova Sisters. A Fixi4 és a Puszi neve már egybeforrt a fesztiváléval, visszatérő, végig itt fesziválozó zenekarunk a Middlemist Red vagy a Fran Palermo (sztori: tavaly Henri, a zenekar frontembere volt az egyik utolsó, aki elhagyta a helyszínt) . Pénteken Balaton Method-vetítés, a filmben szereplő zenekarok egy része pedig a fesztiválon is fellép. Nagyon közelinek érezzük magunkhoz ezt a filmet, és jobb helyszínt nem tudok elképzelni a vetítésre a tópartnál. Mindenki ismer mindenkit, aki délután még melletted ugrott a tóba, este már az északi színpadon zenél" - meséli Bánsági Lili, a Bánkitó zenei szervezője.

A viszonylag ritkán koncertzező VAN-filmzenekar mellett Bánsági még arra is figyelmeztetett, hogy fellép a Retardált Brothers is, ami elsőre csak valami rossz vicczenekarnak tűnhet, pedig nem az. Hozzájuk köthető az esemény nyereményjátéka is, aminek keretében csütörtöki napijegyet lehet nyerni, ha kitalálják, kik állnak a Retardált Brothers álnév mögött. Ehhez tényleg csak elég ezt beírni a Google-be, és kiderül valójában kikről is van szó.

A nagyszínpad (itt Északi Színpad) mellett az egyik legjobb hely a rögtön a tó partjára épített Tószínpad, illetve az olyan kisebb helyek, mint mondjuk a Bar 72 vagy a Tilos/Robur, ahol kisebb, főleg elektronikus zenei produkciók zenélnek a kevésbé lakossági fajtából.

A Bar 72 helyszín programfelelőse többek között a külföldön is egyre felkapottabb Route 8 fellépését, a Lick the Click-, Sunburst- és Dansmusiq-bulikat szervező Crimson & Chrom, illetve Bernáthy Zsiga, az első magyar live előadó produkcióját ajánlja az olyanok mellett, mint Monolit, Colorblock, Tóth András, Norwell, Naga & Beta, Tom Select és Tolo.

Színház

Idén a Bánkitó minden eddiginél erősebb, érzékeny szociális témákat érintő színházi programmal készül, főleg független társulatok és alkotóhelyek segítségével. Ezek közé tartozik a PLACCC, a Dollár Papa Gyermekei, a HOPPArt Társulat, a Tünet Együttes, a Szputnyik Hajózási Társaság Mentőcsónak Egység, vagy a Titkos Társulat. A szervezők több esetben is felhívják a figyelmet arra, hogy a limitált férőhelyek miatt a részvétel előregisztrációhoz kötött. Ezek között az események között több olyat találni, ami valamilyen komolyabb társadalmi témával foglalkozik, mint a cigányság mai helyzete vagy a falusi szegénység, de akadnak azért könnyedebb, interaktív darabok és formabontó előadások is.

"Fantasztikus, ahogy a Feuer Yvették elmennek Lakra SzínészBob-bal és 10 napon keresztül a laki roma gyerekekkel közösen dolgozva raknak össze egy előadást vagy hogy slam workshopot tartanak. Hogy az Éjjel-nappal7ker-esek szintén a gyerekek saját hétköznapi élményeire, sztorijaira építik a programjaikat, az egész projekt az egymásra való odafigyelésről szól - akiknek talán erre van a legnagyobb szükségük" - meséli Barta Edit, aki a fesztivál kommunikációjáért felel.

Közélet

A fesztivál egy másik jellemző tulajdonsága, hogy nagy figyelmet fordítanak a közéleti párbeszédekre és programokra, ahogy nagyon aktívak a helyszínen a különböző civil, független, jogvédő vagy társadalmi szervezetek. Különböző tematikus programjai lesznek az Átlátszónak, a Budapest Pride-nak, a Food not Bombsnak vagy a Migráns Szolidaritás Csoportnak. A különböző beszélgetések mellett a Kertem filmvetítéseket is tart majd, lehet vakrandikat (!!!) szervezni, de lesznek zsidó kultúrális programok és elfoglaltság családoknak, kisgyerekeknek is. Azt is fontos tudni, hogy az esemény nem csak a bicikliseket, családosokat várja szeretettel, hanem a kutyásokat is. A különböző csoportok és szervezetek mellett kint lesz még a helyszínen a Tilos és a Klub Rádió is. Barta Edit  kiemelte, hogy idén a migráció, az oktatás ügye és a korrupció elleni küzdelem van jobban kiemelve a többi közül

Jegyelővétel június 15-én szerdán éjfélig, még van néhány sátorjegy is!