Aki ma nem akar Kis Grófóval dolgozni, az egy idióta

Interjú Miki 357 kliprendezővel

01
2015.11.01. 17:35 Módosítva: 2015.11.01. 17:39

Évek óta az egyik legkeresettebb magyar kliprendező, mégis most nyárig kellett várni arra, hogy egy videója igazán berobbanjon, illetve idén kitalálta az első Magyar Klipszemlét, amiről mi is részletesen beszámoltunk. Miki 357-tel beszélgettünk a szívességi alapú kliprendezésről, a hazai videók technológiai korlátozottságáról és arról, hogy miért nem ciki egyáltalán Kis Grófo.

Nem sajnáltad, hogy az esemény szervezőjeként a te klipjeid nem indultak?

Összeférhetetlenség szempontjából nem lett volna etikus, pedig az nyilvánvaló, hogy zsűri képes lett volna elfogultság nélkül kezelni a helyzetet. Ez persze a zenekaroknak kicsit rossz, akik neveztek volna az én klipemmel, de én nem igazán szeretem magam előtérbe helyezni.

Ha neveztél volna, akkor melyik videóddal?

A Belgától a Rímálom az Elme utcábant nagyon szeretem, mert kicsit eltér a szokásostól. Van egy általános kinézete a videoklipeknek Magyarországon és a régióban, ami nagyjából annyiból áll, hogy egy Canon 5D-vel rohangálunk és sok átélezést használunk. Én ettől frászt kapok.

Azért jóval könnyebb egy kisebb, vagy amatőr stábnak egy 5D-s kamerát szerezni, mint mondjuk egy RED-et.

Persze, ez is igaz, én is a D-SLR HD opciója által kezdtem bele komolyabban mozgókép rögzítésbe, de én itt inkább a felfogásról beszélek. Iphone-nal is lehet jó videókat csinálni, nem feltétlenül a technikától lesz filmes valami. Csak általánosságban teljesen elcsépelt lett az 5D és hasonló kamerák. Ezen lenne jó változtatni, mert közben sokkal több klip készül, de többször olyan emberektől, akiknek vagy ízlésük vagy víziójuk nincs hozzá. De ugyanez ez a helyzet a fotósokkal is, az olcsó technológiának köszönhetően ma már mindenki fotós, egyszer meg majd mindenki klipkészítő lesz, aztán meg játékfilmet csinál majd. Egyébként meg ennek persze van rengeteg jó oldala is, sőt, ha nem lenne a technika ennyire könnyen elérhető, akkor a tehetségesebbek is nehezen jutnának lehetőséghez. És szerintem a sok minőségi konkurencia mindig előreviszi a dolgokat.

Nekem a fő bajom az egésszel, hogy ha négy év múlva megnézed ezeket, akkor úgy tekintesz rá, hogy aha, ilyen is volt, és nem valami időtállóra. Félreértés ne essék, ezt a saját munkáimon is tapasztalom. Ugyan ez a bajom a CGI-utómunkával is, hogy akkor baromi jó, amikor megjelenik, de pár év múlva már érzed rajta, hogy valami nem stimmel. Én ezért kerülöm is a CGI-t, mert sokkal több értelme van inkább analóg módon megcsinálni mindent. Ha már a Belgánál tartottunk, nézd meg Garas Dani klipjeit, azok máig megállják a helyüket.

Pedig a Youtube térnyerésével azt hihetnénk, hogy a magyar klipkészítés is fejlődött.

Tele van a net magyar rapvideókkal, de közben nézd meg a Ganxstáéktól a Bumm a fejbét és rakd mellé bármelyik most menő rapper klipjét. Meg sem közelíti a szintjét, hiába vannak ezekben is kutyák meg hasonlók, azt annak idején rendesen kitalálták és ennyi év távlatából valamiért hitelesebbnek hat. Persze más időszakról beszélünk, mert akkor még a kiadó tudott pénzt áldozni az ilyen projektekre és rendes filmesekkel forgattak. Viszont ma már ezeket a megoldásokat ezerszer olcsóbban ki lehet hozni.

Egyébként azért is van annyira gyenge rapvideó, mert ez már egyben promóció és marketing, hogy folyamatosan fenntartsák az érdeklődést az előadó iránt.

Ettől még mindig nincs értelme évente kihozni négy szar klipet, mint egy jót. Csak fogom a fejem, hogy vannak előadók, akik kéthetente hoznak ki valami videót, de közben ugyanabban a hangárban vannak, ugyanazokkal az autókkal, ugyanazokkal az arcokkal. Nem értem , hogy azok a zenekarok, akiknek van pénzük, miért költenek középszerre. A másik ilyen baromság a szöveges videók. Közben meg vannak próbálkozások, például Hajdu Szabolcs Tankcsapda-klipje, amin látszik, hogy nagyon oda akarták tenni, de azért nehéz olyat alkotni, ami hosszabb időre le is köti a nézőt.

Mikor forgattad az első kliped?

2008-ban a Punnanyból ismert Felcser Máté-nak a Kotta nevü projektjéhez csináltam az elsőt egy MacBook-kal, aztán utána az Interfunknak, ami szerintem az első DSLR-rel forgatott magyar klip volt.

A felkéréseknél mennyire gyakran mondasz nemet amiatt, mert nem tetszik a szám?

Sok esetben nemet mondok és pont azért, mert nem tetszik a zene.

Van, amikor dalválasztásnál hallgatnak rád?

Volt már ilyen persze, de legtöbbször alapból nagyon megvágjuk a zenét. Én is szeretem a Stairway to Heavent, de senki sem akar 5-10 perces klipeket nézni. Persze kivétel akad, mert a Volkova Sistersnek például rengeteg olyan száma van, ahol nem érzem azt, hogy hosszabb a kelleténél.

Akkor ma már sztenderdnek számító 2 és fél-4 perces hosszúság az ideális?

Ha belegondolsz, az egész világ ebbe az irányba halad, sőt, ma már hatmásodperces Vine-videókról beszélünk. Vagy ott van a Facebook, ami iszonyatosan elkezdte tolni a videókat és ha elém kerül egy 12 másodperces, akkor valószínűleg belenézek, de ha már egy perc, akkor el sem indítom. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a tinédzserek legnagyobb drámája, ha elfogy a telefonjukon az adatforgalom, így meg pláne nem akarnak majd pár másodpercnél többet videózni.

Az Irie Maffiának készített videód is látszólag már ezt hozza a pár másodperces, látszólag véletlenszerűen egymás után rakott jelenetekkel.

Ezt tudatosan így csináltam, mert az volt a cél, hogy egy nagyobb időszakot öleljünk fel a videóban amit pár nap alatt rögzítünk, de közben legyen pörgős és tényleg kösse le az embereket. Ehhez persze az is kellett, hogy minden részletét előre kitaláljuk és technikailag ugyanúgy nézzen ki, ami egy kvázi folyamatosságot generál az eltérő felvételek között.

Ez megint egy másik problémám, hogy sokan szándékosan akarnak retrózni úgy, hogy felvesznek 5D-vel valamit, aztán meg próbálják szétroncsolni képet, hogy régiesnek hasson. Akkor miért nem dolgoznak rögtön VHS-kamerával?

Horváth Viktor mesélte azt nekem, hogy neki néha vannak elfekvőben különböző klipötletei, amiket aztán felhasznál, ha épp szembe jön vele egy érdekes zene. Neked is van előre pár ötleted, vagy mindig a dalhoz igazodsz?

Azt hiszem nem is volt még olyan, hogy előre elgondolt klipet húztam volna rá valamire, mindig meghallgatom, amit küldenek és ahhoz próbálom kitalálni a megfelelő koncepciót. Mindenki másképp csinálja, én szeretem másodpercre pontosan tudni mit veszek fel, de ha ezt te nem tudom a projekt természete miatt, akkor viszont semennyire sem találom ki és akkor legyen őszintén ad hoc az egész.

Egyébként meg Viktort nagyon csípem, van egy klipje amit a Terrible Tednek forgatott, szerintem az az egyik legjobb magyar klip!

Mennyire nehezíti vagy könnyíti meg a munkádat, hogy egyébként is jó kapcsolatban vagy rengeteg, ma meghatározónak számító magyar zenésszel és előadóval?

Ezzel pont megszívatom magam, mert olcsóbban kell dolgoznom. De a viccet félretéve, Papp Szabival (Supernem) vagy Kovács Gerivel (Soerii & Poolek) pélául több klipet is együtt találtunk ki, ami azért nagy segítség és könnyebb is, ha valami úgy valósul meg, ahogy én és a zenészek is akarják.

Meg tudsz élni kizárólag a klipkészítésből?

Szerencsére nem vagyok rákényszerítve, hogy mindent elvállaljak és a telefonszámlámat sem ebből fizetem, arra ott vannak a reklámfilmek és egyéb filmhez és zenéhez köthető melók. Nem akarok állandóan úgy dolgozni, hogy szívességeket teszek és kérek. Előfordul, persze, de megpróbálok minimálisra szorítani. Szeretek olyan költségvetésből dolgozni ami legalább azt garantálja hogy tudjunk olyan állapotokat biztosítani, hogy mondjuk nem kell egy keményebb forgatás alatt 16 órát fagyoskodni étlen-szomjan, amire volt már nem egyszer példa. És mondjuk az sem utolsó, hogy megvalósítsuk az elképzelést.

Vajon hányan engedhetnek meg maguknak ma itthon egymillió forintos videoklipet?

Sokkal többen, mint gondolnád. Nem is értem, hogy akik megtehetik, miért nem így állnak hozzá. Érted, itt most vehetek egy szendvicsek 900 forintért, a sarki kisboltban 300 forintért vagy beülök egy kézműves gasztróbisztóba  3000-ért. Ha én kifejezetten 3000 forintos szendvicset akarok, azt senki nem adja oda 200 forintért. Persze lesznek még a jövőben, akik egy telefonnal csinálnak népszerű és ismert klipet, ez így is van jól, de azért nem ez a jellemző. Volt például egy Supernem-videóm, amit kifejezetten jól fogadtak az emberek, jó visszajelzéseket kaptam, de az is 4-500 ezer forintba került. 5D-vel vettük fel, a költségvetés két New York-i repülőjegyre ment el.

Van itthon olyan zenekar, akivel szívesen dolgoznál?

Azt hiszem a Middlemist Rednek volt egy rövidebb száma (Black Lips a címe), amire ki is találtam egy ötletet és rájuk írtam, de azt mondták, hogy ehhez nem akartak sajnos videót. Ezenfelül az Apey and the Pea-éknek is szívesen összehoznánk valamit, akik a feleségem (Kiss Wanda - vágó) egyik kedvence, és szerintem is abszolút nem azt a hazai színvonalat képviselik, ami megszokott.

A Bulibáróra mit mondtál?

Hogy tetszik. Az utóbbi időben elég sokan megtaláltak, hogy miért csináltam Kis Grofónak klipet. Aki 2015-ben egy Pixa által életre hívott Kis Grofó-projektet klipkészítőként nem vállal be, az egy idióta. Ha nem akartam volna, hogy kiderüljön, hogy Kis Grofónak csinálok klipet, akkor egyszerűen nem fogadom el a lehetőséget. 

Menj fel a Youtube-ra és nézd meg, hogy az igazán népszerű klipekhez, mind-mind olyan zene társul, ami mindenképpen megosztó. Én nem mondom, hogy a Bulibáró a legjobb szám és azt se, hogy ez a helyes irány a popzenében, de mindenképpen számomra egy vállalható projekt, amiről végül is mindenkinek van valamilyen véleménye. Ez vajon miért lehet?

Egyébként meg szerintem klipet nem lehet úgy nézni, hogy leveszi a hangot az ember. Lehet bármilyen jó a videó, ha kurva szar a dal, akkor semmi sem fog vele történni.

Igaz az, hogy azért lettél Miki 357, mert ha valaki megkérdezte, hogy mikor lesz kész a klip, arra te azt mondtak, hogy úgy három-öt hét?

Nem, ezt a Zságer Balázs (Zagar) találta ki és valamiért elterjedt. Még régebben fotóztam egy magazinnak és megkértek, hogy valami egyszerűbb nevet találjak ki és így jött ki a numerikus billentyűn átlósan egymást követő 3, 5 és 7.

Pár éve forgattál egy filmet Fluorról, aki akkor a Mizu? miatt kezdett egyre ismertebb lenne, ma viszont a Wellhellónak is köszönhetően országszerte népszerű. Ha ma adnád ki a filmet, szerinted többen mennének el rá?

Ez nehéz kérdés, mert a zenés dokumentumfilmek alapból sem kifejezetten közönségcsalogatóak. Pedig nagyon jó kritikákat és visszajelzéseket kaptunk.

Akkor már nagyjátékfilmben vagy hasonlóban nem is gondolkozol?

De, pont most készítek elő egy rövidebb zenés filmet (az operatőr Dobos Tamás, a producer Turán Eszter). Szabó Simon egy vidékről Budapestre költöző rockert alakít, a hónap végére elfogy a pénze, de megpróbál valahogyan eljutni a kedvenc zenekara koncertjére, aki pont a városban turnézik. Egyébként négy éve folyamatosan fejlesztés alatt van a nagyjátékfilmem is, csak még mindig nem látok nagy esélyt arra, hogy az elképzelt módon valaha is elkészül.

Mert?

Pénz.

De hát ma már az NKA-tól a Filmalapon át egy rakás pályázaton lehet lassan bármire pénzt kérni az államtól.

Nekem ennyi pénz nem kellene első filmre, 20-30 millióból bőven meg lehetne csinálni az egészet. Ekkora összeget nem lehet igényelni (a minimum határ alatt van), ráadásul nekem nem is fejlesztésre kell, hanem gyártásra. Szóval ha ezt most valahol potenciális befektetők is olvassák, akkor nyugodtan megkereshetnénk, mert nagyon szívesen venném.