Dupla magyar sikerről cikkezik a Rolling Stone

2015.12.30. 09:48

Két magyar is szerepel a világhírű Rolling Stone magazin egyik évösszegző listáján. A lap a 2015-ös év húsz legjobb experimentális-avantgárd lemezét gyűjtötte össze, amelyek között egyaránt találni kortárs klasszikus zenét, ambientet, drone-t és zajzenéket is.

photo9

A gyűjtés huszadik helyén a kollégánk, Pándi Balázs közreműködésével felvett Cuts of Guilt, Cuts Deeper című anyag szerepel, amit a híres japán zajzenésszel, Merzbow-val, Mats Gustafsson svéd free jazz-szaxofonossal és az egykori Sonic Youth énekes-gitárosával, Thurston Moore-ral rögzítettek. (Moore egyébként idén Budapesten is koncertezett, ahol még egy Magyarország állathangjai című lemezt is vásárolt.) A hanganyag másik magyar vonatkozása, hogy a hangmérnök a Volkova Sisters Londonban élő tagja, Sándor Dániel volt, aki egy gördeszkapályát alakított át stúdióvá a felvételek kedvéért.

Nagyon nagy szerencsénk volt, mert abban a hónapban, amikor felvettük a lemezt, ez volt egyetlen szabad napja Thurstonnek, aki előtte nem sokkal költözött Londonba. Előző nap még Párizsban lépett fel, másnap pedig már nem tudott velünk élőben játszani, mert ment Amerikába. Rajta kívül még olyan embereket kellett összehangolni, akik egy évben egy hetet turnéznak, és a bolygó másik felén élnek, meg akik két évre előre be vannak táblázva, úgyhogy nagy szerencsénk volt, és közel négy év után sikerült ezt a felállást összeverbuválni

– mesélt korábban Pándi a felvételekről. Az album közben felkerült az Observer legjobb 2015-ös kísérleti zenékről szóló listájára is, ahol azt írják: hallgatása közben füldugók használata erősen ajánlott.

A Rolling Stone egyébként szenvedélyes zörejgyűjteményként írja le a lemezt, ami összemossa a határokat a jazz, a zajzene, a metál és a power ambient között, miközben gyönyörű, förtelmes, dühös káoszba torkollik.

A lista tizenegyedik helyén Lázár Gábor és a brit Mark Fell The Neurobiology of Moral Decision Making című kiadványa szerepel, és róluk is csupa szépet ír a magazin. A legjobb húszba olyan előadók fértek még be, mint Jeff Bridges, John Zorn, Colin Stetson, a brooklyni Zs, az első helyen pedig a Liturgy The Ark Work című albuma szerepel.