A Stenk idén is keresi az év magyar számát

2016.01.07. 13:47

A Stenk idén is keresi az év számát. Eddig két alkalommal rendeztük meg az alternatív dalversenyünket, 2014-ben az azóta már itthon is rendszeres fesztiválfellépővé váló Middlemist Redet fedeztük fel, 2015-ben pedig a közönség szavazatai alapján a Néhai Bárány és az Egyperces nyert. Természetesen idén is megrendezzük a Stenk dalversenyt, több fordulóban, közönségszavazással és élő döntővel, de az eddigiekhez képest idén változtatunk egy kicsit a megszokott formulán: nevezni továbbra is lehet, a fordulókban a közönség dönt, de a végén szakértő zsűrire bízzuk a döntést. 

Ahogyan tavaly is, idén is nyitott a verseny, várjuk az előadók és a zenekarok jelentkezését, ha úgy érzik, írtak 2015-ben egy olyan számot, amiről nem szabad lemaradnunk. A nevezéseket a stenk@mail.index.hu címre várjuk január 20-ig. Tavaly 140 dalt kaptunk, reméljük, hogy idén sikerül még ennél is többet. Érdemes nevezni, mert tavaly a Hello Hurricane és a Bulbs is ilyen úton került a legjobb nyolc közé.  

Nagyon fontos, hogy kizárólag 2015-ben (január 1. és december 31.) között fizikai vagy online formátumban megjelent számokkal lehet jelentkezni! 

Tehát: 

  • Tényleg csak 2015. január 1. és 2015. december 31. között megjelent zenét fogadunk el, erre ügyeljenek a nevezők is. 
  • Minden előadó egyetlen egy dalt küldjön, amit a legjobbnak tart. Ha esetleg mégis EP-t, nagylemezt, dupla albumot kapunk, akkor belehallgatunk, de lehet, hogy pont egy rosszabb dalt emelünk ki, és lepontozzuk. 
  • Bármilyen zenével lehet nevezni, nincs semmilyen műfaji megkötés.
  • Beküldési határidő: 2016. január 20-án éjfélig kell elküldeni az emailt. 
  • Az email tárgya legyen Dalverseny 2016, különben nem tudjuk majd kikukázni az elkallódott leveleket.
  • Jól jön, ha a nevezés mellé megkapjuk az előadó Facebook-oldalát is tájékozódásnak.
  • A nevezéshez érdemes jó minőségű zenekari fotót is csatolni (linkelni), illetve egy linket, amin le lehet játszani a nevezett dalt (Soundcloud, Mixcloud, Bandcamp, Dropbox, bármi játszik.)
  • Idén is élőben lesz a döntő, március közepén vagy végén, ahol minikoncertekben mutatkozik be az öt finalista (egyeztetünk a helyszínekkel, hamarosan meglesz a végleges dátum).
  • Idén először a legjobb harmincba bejutott dalokból készül majd egy Spotify-lejátszólista is. Ezért a nevezők vállalják, hogy ha még nincs fent a daluk a Spotifyon, akkor bekerülés esetén az online zenei disztribúcióval foglalkozó WMMD segít nekik eljuttatni oda. Enélkül nem lehet indulni az idei versenyen. Erről bővebben a lenyíló keretes írásunkban írunk.

HOGYAN TUDOK FELKERÜLNI A SPOTIFY-RA?

Mi az a WMMD?

A WMMusicDistribution 2008 óta foglalkozik digitális zeneterjesztéssel, idehaza több mint 400 szerződött partnerrel (független kiadók, élvonalbeli és kezdő zenekarok egyaránt) piacvezetőként. A velük szerződött hangfelvétel tulajdonosok dalait nem csak eljuttatják az iTunes és az Apple Music, a Deezer és a Spotify, valamint további - közel 150 hazai és nemzetközi - webáruház felületére, de lehetőség szerint egyéb kiemelésekkel is segítik azok népszerűsítését.

Hogy működik a digitális terjesztés?

A WMMD a hangfelvétel tulajdonosokkal tud leszerződni – tehát a független zenekarokkal és előadókkal is, akiknek nincs kiadójuk. A terjesztéshez a következőkre van szükség: veszteségmentes hanganyag (WAV formátum), frontborító és metaadatok (szerző, előadó, dalcím, műfaj, stb.)

Miért jó ez egy zenekarnak?

A WMMD bevételmegosztásos üzleti modellben dolgozik, nincsenek fix díjak, csak a dalokból befolyó bevételen osztoztik velük. A szerződött előadók bekerülhetnek Hallgass Hazait névre hallgató rádióműsorba, mely 30 vidéki frekvencián heti rendszerességgel kerül adásba - két órában. Ezen felül a WMMD a YouTube zenei Prémium Partnere és YouTube Certified vállalat - a videómegosztó által világviszonylatban a zenészeknek ajánlott legjobb 49 cég között van. Ez azt jelenti, hogy segítségükkel a YouTube videóid után is bevételhez juthatsz.

Hogy fizetnek ki?

Negyedévente fizetnek ki, magánszemélyként is lehet velük szerződni.

A dalverseny menete egy kicsit megváltozott: továbbra is egy harmincas listáról választjuk ki a legjobbakat, de kicsit egyszerűsítettünk a fordulókon, és csak két kör lesz: egyszer tízre, egyszer pedig ötre szűkül a mezőny. 

Ez a győzelem kihúzott a csávából, megyünk a Szigetre zenélni

A döntő, ahogyan eddig is minden évben, egy ingyenes buli lesz, ahol élőben fellép az öt döntős zenekar, de ezúttal nem a közönség, hanem szakértő zsűri dönt majd a győztesről. A nyeremény idén is nagyon értékes: Sziget-fellépés és indexes médiatámogatás. 

Várjuk a dalokat: stenk@mail.index.hu (ha kérdés van, az is jöhet ide.)

 

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!