Elő a walkmanekkel, a kazetták tényleg visszatértek!

DSC 9708
2016.01.10. 16:31
Miközben már sokan teljesen megfeledkeztek róluk, a kazetták ismét egyre népszerűbbek lettek: az eladások újra felfelé ívelnek, és már olyan előadók is újra-felfedezték maguknak a formátumot, mint Kanye West, a Motörhead vagy épp a Green Day. A kazettareneszánsz idővel Magyarországra is elért, ahol egy veterán zenész, a Mini egykori basszusgitárosa gyártja le a fiatal zenészek által megrendelt példányokat. Czipó Tibor budaörsi kazettamanufaktúrájában jártunk.

Egy budaörsi családi ház udvarán fogad minket Czipó Tibor, majd kezével int, hogy fáradjunk beljebb az épület aljában található manufaktúrába, ahol immár harminc éve foglalkozik kazettakészítéssel. A veterán kazettagyárost a fiatal zenészek többnyire csak Czipó bácsiként emlegetik, a telefonszámát egymás közt adják tovább, közben pedig szinte mindegyikük tegezi a deres hajú zenészt.

Czipó ugyanis a Mini kezdeti felállásának basszusgitárosaként lett ismert. Kovács Katihoz hasonlóan, egy Heves megyei faluban, Verpeléten született. Családjával később Budára költözött, ahol iskolásként megismerkedett Kiss Zoltánnal (aki csak névrokona a Karthago basszusgitárosának) és Dobos Sándorral, aki nevéhez híven tényleg dobos volt, majd a hatvanas évek végén megalapították a Minit, amihez rövidesen Török Ádám, a csapat későbbi arca is csatlakozott.

A két verpeléti, Kovács Kati és Czipó Tibor, a hevesi faluban ugyan nem találkozott, mert az énekesnő Egerben nőtt fel, később azonban összehozta őket az élet és a zenélés. A hetvenes évek első felében még a lengyel híradóban is szerepeltek. Czipó ekkor már a Tolcsvayék és a Trióban játszott. “Sokat turnéztunk együtt, nagyon jófej csaj volt” – mondta Kovács Katiról.

Czipó ezek után közel húsz évre felhagyott a zenéléssel, a nyolcvanas évek közepétől kezdett el kazettákkal és magnókkal foglalkozni, majd idővel belevágott a CD- és DVD-bizniszbe is. 

Úgy alakult, hogy lett két gyerekem, lakás kellett, zenéből meg nem lehetett megélni. Előbb trafikos voltam, majd kereskedő, aztán átálltam a kazettákra. ‘85-ben kezdtem, de intenzíven ‘90-től foglalkozom vele.

Oké, de hallgat még bárki is kazettát?

Bár sokan hajlamosak azt hinni, hogy a kazetták már hosszú évekkel ezelőtt csúnyán feledésbe merültek, valójában csak a mainstream zeneipar szorította háttérbe őket, az underground szinte sosem feledkezett meg róluk.

Ezt egyrészt az olcsó előállítási költségeknek, másrészt pedig annak köszönhette, hogy vannak műfajok, amelyekhez kifejezetten passzol a formátum – és ilyenkor elég csak a különböző punk, lo-fi, zaj- és egyéb kísérleti zenékre gondolnunk.

Kizárólag kazettákat hallgatok

– mondta például az egykori Sonic Youth frontembere, a nemrég nálunk koncertező Thurston Moore is a CBC műsorában 2009 nyarán, amikor sorra jöttek ki az akkortájt menő, kásás hangzású chillwave-előadók kazettái. Ekkortájt a független zenei színtéren már olyan jónevű zenekarok is adtak ki kazikat, mint a Deerhunter vagy a Dirty Projectors, ami jól megágyazott a kazetták reneszánszának, hiszen az egyik legnagyobb lökést épp az adta a formátumnak, hogy idővel egyre ismertebb előadók is beszálltak a buliba.

2014-ben például a lúzerrock zászlóshajója, a Weezer szalagon is megjelentette legutóbbi albumát, az Everything Will Be Alright In the Endet, ugyanennek az évnek a végén a Rolling Stone magazin külön cikkben szedte össze az év legjobb kazettamegjelenéseit, majd 2015 nyarán a Spin is megtette ugyanezt az év első felének legjobb kiadványaival, 2013-tól pedig, a lemezboltok napjához hasonlóan, évről évre megtartják a Cassette Store Dayt.

2015-ben már olyan nagy nevek jelentettek meg kazettákat, mint a Motörhead, Method Man, a Foals, de újra kijött a Green Day megkerülhetetlen lemeze, a Dookie, az év végén pedig a Blink-182 is szalagon, limitált példányban adta ki négy klasszikus albumát. Sőt, decemberben Nelly Furtado és a Blood Orange név alatt zenélő Dev Hynes közös kazettát is megjelentetett, és még Kanye West is úgy döntött, hogy utólag kazin is kiadja a Yeezust – ami egyébként nagyon szépen fest.

A Weezer-kazit (és még sok más hanghordozót) kiadó Burger Records alapítója, Sean Borhman  2014-ben azt mondta, hogy hétéves fennállásuk alatt már közel 350 ezer kazettát értékesítettek, és ez a szám azóta természetesen még tovább emelkedett. A Newsweeknek arról is beszélt, hogy az indulásukkor az új megjelenések még(/már) nem jelentek meg kazin, és hogy nagyrészt nekik is köszönhető, hogy a kazetták ismét a popkultúra részévé váltak.

Az újra feléledő kazettamánia idővel Magyarországra is begyűrűzött: a Recorder magazin – a külföldi trendekre viszonylag gyorsan reagálva – már 2011-ben kiadott egy hazai hálószobapop-válogatást, aztán olyan előadók jelentkeztek még szalagos kiadványokkal, mint az Erik Sumo Band, a Gustave Tiger, a Somersault Boy, a Hippikiller, a Piresian Beach és a MYGL, közben pedig olyan kiadók is felbukkantak (Farbwechsel, Normafa), amelyek szintén láttak potenciált a formátumban. 

Czipó és a Mini
Czipó és a Mini
Fotó: Czipó Tibor archívumából

Szabó Benedek ikeás szatyrokkal hozta haza a kazettáit Czipótól

Az elsősorban a Galaxisok nevű zenekarával ismertté vált Szabó Benedek 2015-ben két albumát is kiadta kazettán. Természetesen Czipó bácsi gyártotta le ezeket is, úgyhogy az énekes-dalszerzőt is megkértük, meséljen kicsit a kazettákhoz fűződő viszonyáról:

"Az első kazetta, amit nagyon akartam, az Offspring Conspiracy Of One című lemeze volt kétezer karácsonyán, mert az 576-ban olvastam, hogy az Offspring jó. Előtte is hallgattam persze kazettákat, otthon mindenfelé kazetták hányódtak, a szüleim szerették a zenét, én meg összeszedtem a resztlit, mászkáltam a házban a Sony Walkmanemmel, mindent meghallgattam, amit találtam. (Így találkoztam például Cseh Tamással is, amikor valami fiókból előkerült a Levél nővéremnek, én meg nem értettem, mit jelent az "Éva tegnap volt az abortuszbizottság előtt".) Viszont az Offspring volt az, amit explicite akartam, illetve válaszhattam volna még az Eiffel 65 akkori nagylemezét is, ami fogalmam sincs, milyen hatással lett volna az életemre.

Mindenesetre kétezer karácsonyán kezdtem tudatosan, elhivatottan zenét hallgatni, és aki tudja, mit jelent ez, azt is tudja, hogy az első pár év varázslatánál soha az életben nem lesz jobb semmi, és mivel az első években jellemzően kazettán hallgattam zenét, ezért nekem a kazetta még most is egyenlő a varázslattal. A nagynéném, aki Párizsban élt, de sajnos már nem él sehol, és aki nagyon erős hatással volt rám zeneileg, rendelkezésemre bocsátotta a nyolcvanas-kilencvenes évekből megmaradt másolt kazettáit, akkor hallottam először REM-et, Kispált, Nick Cave-et, Nirvanát, ilyesmiket; közben a sajtós családi háttér miatt tudtam néha szerezni új kiadványokat a helyi lemezboltból, persze azokat is kazettán. Biztosan nem lennék most is, ha ezek az évek kimaradnak.   

Később jöttek az írott cédék, aztán az mp3, utána a stream, közben a bakelit (bocsánat, vinyl) is visszajött, el is kezdtem gyűjteni a nagylemezeket, és igazából rendes lemezen szerettem volna kihozni a Galaxisok albumait is, de az annyira drága, hogy letettem róla. Sallai Lacitól (Somersault Boy, Felső Tízezer, Szabó Benendek és a Galaxisok stb.) tudtam, hogy van ez a titkos hely, ahol jó áron és jó minőségben gyártanak kazettákat. Felhívtam a mestert, aztán nemsokára már cipeltem is haza a két ikeás szatyornyi kazit. Az a legmeglepőbb, hogy iszonyú gyorsan elfogyott az összes, nagyon tetszett az embereknek. Mindjárt meg is rendelem a következő adagot."

 A kazettázás teljesen leült, ahogy egyre elterjedtebbé vált a cédé. Most meg valahogy újra feljött

– csodálkoztak rá Czipóék is, akik egyébként hárman dolgoznak a budaörsi házban.

Amerikában a kazigyártások száma 2005-ben az egymilliót sem érte el, majd tíz év alatt ez megtízszereződött, és 2014-ben már ismét tízmilliónál tartott. Sőt, 2015-ben az eladások mértéke mintegy 20 százalékkal növekedett, ami miatt az egyik amerikai kazettakiadó egyenesen a hanghordózó hatvanas években induló történetének eddigi legjobb éveként könyvelte el 2015-öt. A kazetták visszatéréséről októberben még az NBC híradója is beszámolt.

Hozzánk némileg később ért el a mélypont, Czipóék legalábbis később kezdték el észlelni a formátum hanyatlását. Mint mondják, a kilencvenes években még valósággal dübörgött a kazettaüzlet, 2008-tól azonban drasztikusan visszaesett a formátum iránti érdeklődés, majd a közelmúltban ismét megszaporodtak a kazettarendelések – igaz, többnyire csak kisebb mennyiségben rendelnek a zenészek, ezért a vállalkozás fő profilja a CD- és DVD-készítés.

Czipó bácsinál olyan befutott előadók készítettek már lemezeket, mint az Ossian, az Alma zenekar, a Hooligans, a Kormorán vagy Kalapács Józsiék, a kazettákat viszont egyértelműen a fiatal zenészek preferálják. A budaörsi kazettamanufaktúrába azonban nemcsak hazai, hanem német és osztrák megrendelések is érkeznek, sőt, Czipót már Japánból is felkeresték, a szállítási procedúra miatt azonban inkább nem vállalta el a munkát.

Amikor arról kérdezem, hogy regionálisan mennyire egyedülálló vállalkozás az övék, akkor úgy válaszol:

Végülis azt lehet mondani, hogy valamennyire igen. Korábban több ilyen gép is volt itthon, de ma már nem tudok többről. Úgy tudom, Romániában is van még hasonló vállalkozás. Meg nyilván a németeknél is, de lehet azért keresnek inkább engem, mert az ottaniak drágábbak.

A kazettagyáros a gépek beszerzéséről is mesélt kicsit: volt egy régi megrendelője, aki rengeteg munkát hozott neki, és mivel a részfeladatokat akkor még ki kellett adnia másoknak, túl költségessé vált az előállítás, ezért a megrendelő úgy döntött, inkább hajlandó lenne befektetni néhány ilyen masinába.

Aztán – és ez, istenem, de tipikus! – alig egy évvel később befuccsolt a kazettabiznisz. (A Czipóék által használt mastergép még leértékelve is többmillió forintba került.)

Minek vegyem meg, amikor úgyis minden fent van a neten?

A londoni TapeHead kiadó képviselői szerint azért jó nyomon követni a kazettamegjelenéseket, mert így rengeteg olyan zenét ismerhetünk meg, amelyek máshol esetleg nem juthatnának el hozzánk. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a kazettákat kisebb mennyiségben is könnyedén le lehet gyártatni, ezzel a kevésbé ismert/tehetős előadók is megengedhetik maguknak, hogy fizikai formátumban is megjelentessék a szerzeményeiket. "A kazettakiadást csak a kis kiadók művelhetik igazán hatékonyan, mert a kis cégek gyorsabban reagálhatnak az új trendekre, így eleve előnyösebb helyzetben lehetnek, mint a kiadóóriások" – írtuk egy korábbi cikkünkben is.

A brightoni Third Kind Records nevében Nick Langley például azt mondta:

Számomra ez a keresgélésről szól. Arról, hogy olyan őrületes új zenéket találhatsz, amiket egyetlen nagykiadónak sem lenne mersze több ezer példányban cédén vagy bakeliten megjelentetni.

A kazik nagy lehetősége egyébként abban rejlik, hogy könnyedén betölthetik azt az űrt, amit a cédék hanyatlása idézett elő. Felfutásuk annak is köszönhető, hogy a zenehallgatók, ha már pénzükkel támogatnak egy előadót, szeretnek valamilyen kézzel fogható tárgyat is kapni, ami emlékezteti őket a nemes adakozásra. Mivel a kazetták legtöbbje mellé letöltőkód is jár, ezért szívesebben szerzik be ilyen formában a zenéket – ahelyett, hogy a személytelen digitális formátumokat választanák.

A kazetta tökéletes médiuma a zenék megjelentetésének. Manapság, amikor a legtöbben már digitálisan fogyasztanak zenét – streamelik vagy letöltik –, mégis kit érdekelnek a cédék?! A legtöbb asztali számítógép és laptop már CD-meghajtó nélkül kerül boltokba, a vinil meg egy nagyszerű formátum ugyan, de meglehetősen költséges az előállítása, arról nem is beszélve, hogy a lemezek túlzottan nagyok, sok helyet foglalnak

– vélekednek a TapeHead mögött álló arcok.

Sallai Laci szerint a kazetta szebb, mint a cédé

Bár már jónéhány zenekarban megfordult, Sallai Lászlót a legtöbben a Somersault Boy és a Felső Tízezer nevű zenekarok éléről szokták ismerni. A Somersault Boy 2014-es lemeze cédén és kazettán is megjelent, a tavalyi Felső Tízezer-debüt azonban már kizárólag kazin jött ki – már az online felületeket leszámítva persze. Sallai a Stenknek elmesélte, miért döntött így, illetve – Szabó Benedekhez hasonlóan – ő is nosztalgiázott nekünk egy kicsit.

"Gyerekkoromban meghatározó élmény volt a kazetta, mert a szobámba megörököltem anyukámék music centerét, amin a bakelitlejátszó nem működött, a rádiót meg nem szerettem, úgyhogy a kazettázás volt az egyetlen opció. Ráadásul hamar rákaptam a válogatáskazettákra, sőt még kezdetleges módszerekkel (egy bedugható mikrofon segítségével) „rádióműsorokat” is csináltam. Ez a korszak nagyjából az első CD-írós számítógépünkig tartott, aztán átszoktam a discmanre.

A kazettareneszánsz idején viszont újra elkezdtem kazettákat venni, meg összedugtam apukám digitális kazettalejátszóját. Az első egy Piresian Beach-kazetta volt, aztán egy csomó itthoni kazettát beszereztem (Jazzékiel, Hippikiller, Cz K Sebő), köztük olyanokat is, amit máshogy nem lehet megszerezni (Őz: Macskajáték, Unicum States: Különleges állapotok). Aztán voltak meglepő találatok a neten, például egyszer vettem két Judas Priest-kazettát összesen 300 forintért, amiből az egyik ráadásul kanadai kiadás volt, jelentsen ez bármit.

Amikor csatlakoztunk a Normafa Recordshoz, ott alap volt a kazettakiadás, az első mixtape is azon jött ki, amiből egyébként a mai napig nem kaptam. Az első Somersault Boy-lemez idején ennek ellenére szkeptikus voltam a kazettát illetően, és félve adtuk le az első rendelést. Az első napok aztán megcáfolták a kétségeimet, mert inkább a kazettákat kezdték lestoppolni, ami annak is köszönhető szerintem, hogy ma már inkább dekorációnak veszik a hanghordozókat, a kazetta viszont jobban néz ki, mint a CD. Így a Felső Tízezerből már csak kazettát kértünk, és szerintem a mi szintünkön teljesen reális az, hogy a hivatalos kiadványok helyett limitált kazetták jönnek ki."

A kazettakiadók többsége abban is egyetért, hogy a szalagok nem jelentenek veszélyt az online streamingszolgáltatások számára.

Nem versenyezhetünk velük. Az egyetlen, amit nyújtani tudunk, az, hogy más élményt adunk, mint a többi formátum.

Czipó egyébként nem tudja, meddig tarthat még a kazettareneszánsz, vagy hogy mikor pukkanhat a lufi. Azt mondja, annyi minden visszajön mostanság – például a bakelitek, és arra se nagyon számított senki –, hogy akár az is lehetséges, hogy tartósan kell számolnunk a kazetták jelenlétével. (És ha már a vinileknél tartunk: 2015 karácsonyán a HMV percenként egy lemezjátszót értékesített, de az Amazonon is a lemezjátszók bizonyultak a legnépszerűbb audióeszköznek a szezonban.) Czipó bácsi közben azért azt is beismeri, hogy pusztán a kazetták értékesítéséből egyelőre nem tudna megélni, a bevételek legjava még mindig a CD-kből és DVD-kből jön össze.

A Noisey egyébként nemrég megkérdezte az egyik külföldi kazettakiadó tulajdonosát, hogy szerinte várható-e hasonló feltámadása a kazettáknak, mint mondjuk a vinileknek. A válasz meglepő volt, és őszinte:

Nem, egyáltalán nem. Egy nagyon menő alternatíva, de sem hangminőségben, sem esztétikájában nem képes versenyezni a többi hanghordozóval.

A kazetták ennek ellenére itt vannak, és – perpillanat úgy áll – egyre nagyobb példányszámban kelnek el. Sőt, olyannyira nem tűntek el, hogy a BBC novemberben arról cikkezett: a hi-tech Japánban még mindig árulják és használják őket – akárcsak a hasonlóan elavultnak vélt faxgépeket. És ameddig megmarad az igény a kazettagyűjtés iránt, bármilyen kicsi is a magyar piac, Czipó bácsi továbbra is legyártja majd a ritka példányokat a budaörsi kazettamanufaktúrában, amelyek aztán zenegyűjtők büszkeségeiként kerülhetnek fel a polcokra. Mi pedig bátran leporolhatjuk a walkmanjeinket, és visszatekerhetünk kicsit az időben, nem nézhet miatta senki hülyének minket, hiszen épp csak trendet követünk.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!