A világ legöregebb templomi orgonája

Mátyás király születésekor már működött, és ma is adnak koncerteket vele

2016.01.12. 19:10
10 hozzászólás

Hogy a világ legöregebb orgonája hol van, arról már írtunk: természetesen itt van Budapesten! Az izgalmas posztban végigvettük azt is, hogyan vált a részeges őrjöngéseket kísérő ókori hangszerből a középkorra a templomi szertartások fontos szereplője. Zenetörténeti sorozatunkban azonban (melyet biztos ti is követtek a Facebookon) már a reneszánsznál tartunk. Abban az időben, amikor a ma ismert orgona elterjedt Európában.

Az 1400-as éveke első felében ugyanis több minden változott a templomi zenében, nem csak a már emlegetett hardverben, de a szoftverben is. Kezdjük az utóbbival, akit meg csak a világ legöregebb templomi orgonája érdekel, görgessen tovább bátran.

Tulajdonképp mi az a mise?

Zenei értelemben a mise éppen úgy egy énekes műfaj, mint az opera, a musical vagy a popnagylemez, de valamiben nagyon különbözik mindtől.

Vegyük mondjuk a világ egyik első frankó rock and roll-albumát, az 1956-os Elvis Presley-t . Vitathatatlan, hogy nagy hatást gyakorolt a következő fél évszázad pop- és rockzenéjére, de mi lenne, ha ez a hatás közvetlenebb lenne? Ha mondjuk azóta 

minden nagylemezen ugyanez a 10 szám szerepelne?

Persze a zene folyton változna a divatok szerint: beat, ska, punk, diszkó, metál stb., csak a számok szövege és sorrendje lenne változatlan. Mivel ez a korai album mindössze 28 perces volt, a szerzők idővel szétszednék mondjuk a Blue Suede Shoes vagy a Tutti Frutti szövegét sorokra és azokból önálló számot írnának. Az egészet tripla, meg dupla albumokká hizlalnák, virtuóz szólókat nyomnának bele, de a számsorrend érinthetetlen volna, egyetlen szót sem hagynának el és nem tennének hozzá semmit a szöveghez.

Fura lenne? Igen. A mise zenei műfaja épp ilyen fura. Nagyjából 800 éve ugyanazt az 5 "dalt" variálják a szerzők, és elképesztően változatos művek születtek belőle, miközben a szöveg semmit sem változott.

Mielőtt valaki megbotránkozna a profán hasonlattól, szeretném, ha mindenki megnyugodna:

a zenei értelemben vett mise nem egyenlő a katolikus szertartással, még csak a zenei részével sem.

Sem az előadásához, sem az élvezetéhez nem kell katolikusnak lenni, sőt a misék szerzői sem mind katolikusok. Gyakran nem is templomban mutatják be őket, a legszebbeket szinte már nem is lehet beilleszteni egy szentmise keretébe. (Hogy azután egy-egy remekmű olyan, mintha hallgatása közben az Istennel találkozna az ember, az már más kérdés.)

Ha vasárnap elmegyünk egy katolikus templomba, akkor ott elég sok zenés részt hallunk akár orgonán, akár gitárral kísérik azokat. Vannak énekek, amelyek alkalomról alkalomra változnak (mert mondjuk egy ünnephez kötődnek), de van öt, amely állandó.

Amikor egy zeneszerző miséjéről beszélünk, akkor erre az öt "dalra" gondolunk. Az énekek kezdőszavairól elnevezve:

  • Kyrie vagyis Uram irgalmazz!
  • Gloria, vagyis Dicsőség a magasságban Istennek!
  • Credo, vagyis Hiszek egy Istenben (ez a Hiszekegy).
  • Sanctus és Benedictus, vagyis Szent vagy, szent vagy és Áldott, ki az Úr nevében jön (ezt a kettőt leggyakrabban együtt éneklik).
  • Agnus Dei, vagyis Isten báránya.

Ez az öt zenei részlet a misén alig pár percet tesz ki, nálunk például a Hiszekegyet nem is éneklik a hívek, hanem elmondják. Ehhez képest mondjuk Bachnak, a műfaj csúcsaként emlegetett H-moll miséje majdnem két órás. A Kyrie első,

mindössze két szóból álló mondatát például több mint kilenc perc alatt adják elő

(itt épp Philippe Herreweghe vezényletével, aki majdnem pont egy éve lépett fel Budapesten is.)

Az öt dal persze jóval régebbi, mint Bach, eredetük az ókorig nyúlik vissza. Énekelték őket gregorián dallamokkal a középkorban, de akkoriban a zenei értelemben vett miseszerkezet még nem állt össze. Arra az 1300-as évekig kellett várni: az első név szerint ismert miseszerző Guillaume de Machaut. Az ő Notre Dame-i miséje már majdnem olyan szerkezetű mint a későbbi évszázadok művei (és amúgy hátborzongatóan szép).

Természetesen a szentmise többi zenés részét is számtalanszor feldolgozták zeneszerzők, született egy csomó alleluja, szekvencia stb., hogy egyes fajtáiról és az olyan különleges alkalmakról, mint egy gyászmise ne is beszéljünk. (Később persze fogunk.) Amikor azonban azt mondjuk, hogy Dufay vagy épp John Dunstable miséje, akkor mindig csak arra az 5 bizonyos dalra gondolunk.

Akit kicsit részletesebben is érdekel a téma annak ajánlom figyelmébe trefortos Mészáros Péter szórakoztató zenetörténetének reneszánsz kötetét pdf-ben, ahol a 8. oldaltól ír a miséről. Mi viszont lendüljünk tovább a legismertebb templomi hangszer felé!

Milyenek voltak az első templomi orgonák?

A középkori orgonák kis hordozható hangszerek voltak. Vagy kétszemélyesek voltak (egy ember kellett a meghajtáshoz, míg egy másik zenélt rajta), vagy a zenész egyik kezével fújtatott, a másikkal játszott. A zenélő állatoknál az előbbire láttunk példát: ott egy kutya fújtat a nyúlnak. A fehér, patkányszerű izé viszont már egy állított (pozitív) orgonán játszik.

A templomokba kerülése nem volt zökkenőmentes. Az első ismert templomba épített darab a Winchester-katedrálisban volt: 70 ember kellett a megszólaltatásához és a hangjától több nő elájult

Ahogy az a technikával lenni szokott, ez is finomodott és a gótika korára kecses ékszerdobozokká váltak az orgonák. Megjelenésükben sokban hasonlítottak a ma ismertekre, de azoknál jóval kisebbek voltak.

Nagyjából úgy néztek ki, mint a szárnyas oltárok. Nem csak a formájukban, hanem használatukban is.

A szárnyakat nagyböjt idején becsukták: így nem csak a csillogást rejtették el, de az orgona hangja is halkabbá vált, kevésbé zengett.

A helyét is sokáig kereste az orgona a templomban. Eleinte nem az oltárral szemben, hanem oldalhajókra épített kis erkélyekre kerültek. Az embernek belefacsarodik a szíve, amikor mondjuk San Giminanóban a dómban a román kori falfestményekbe belebarkácsolt kis reneszánsz orgonaerkélyt látja, de hát a közelmúlt művészetét soha nem becsülte az emberiség.

Ilyen oldalra helyezett orgonák amúgy elég sokáig épültek, Zircen például a szentélyben van egy barokk példány (fenn a karzaton meg egy 20. századi, szóval lehet válogatni, milyen stílushoz, mit szólaltassanak meg).

A gótikus és kora reneszánsz orgonák nem voltak bonyolult szerkezetek. Nem arra épültek, hogy villantsanak velük a zenészek, hanem hogy kísérjék a gyülekezetet. Aztán ahogy a misék is egyre inkább zeneművekké váltak és kicsit elszakadtak a liturgiától, úgy az orgona is megindult az önállósodás felé.

Ennek a csodálatos hangszernek a történetéről, felépítéséről és különleges példányairól önálló blogot lehetne írni, de most csak a legöregebbet szeretném bemutatni, hogy azután még számos alkalommal visszatérjünk rá kisebb-nagyobb posztokkal.

Svájc büszkesége

A közmegegyezés szerint világ legöregebb, ma is működő templomi orgonája Svájcban van, Sionban a Valère bazilikában. Nem nagyon emlegettük még ezt az országot zenetörténeti sorozatunkban, de a reneszánszban új területek indultak virágzásnak, a korábban központnak számító Franciaország peremén.

Bár bennünket a hangszer érdekel, érdemes egy pillantást vetni a gyönyörű erődtemplomra is, amelyben van:

Az orgona a nyugati falon van egy erkélyen. Egyszerűen bűbájos mennyire kicsi, akár egy mai falusi templom orgonájához képest is:

Nagyjából 1435-ben készülhetett, s bár az 1700-as években modernizálták, hogy barokk darabokat is lehessen rajta játszani, de szerencsére több eredeti sípja megmaradt. A jelenlegi rekonstrukcióban tökéletesen látszanak a szárnyas oltárhoz hasonlító szárnyak, és hogy a kialakításánál arra ügyeltek, hogy a sípsorok egy templom formáját adják ki.

Ezen kívül is megmaradt néhány templomi orgona az 1400-as évekből, de egyik sem ilyen látványosan őrzi eredeti alakját. Az egyik az előbbinél jóval szerényebb templomban van az északkelet-németországi Rysumban, igaz jóval nagyobb a svájci hangszernél. Eredetileg 1457-ben épült, s bár több átalakításon esett át ez is, jelenlegi formájában az 1513-as állapotot hozták vissza.

Gyönyörű, puritán szárnyak hajthatók rá itt is az orgonára:

Természetesen akárcsak a világ legrégebbi hangszerénél, itt is megy a harc, hogy vajon kié a világ legrégebbi templomi orgonája. Vannak, akik szerint ez az ostönneni Szent András templomban van, hiszen egyes elemei valószínűleg 1425 és 1431 között készültek:

De vannak még orgonák, ahol bár nem nagyon ismerni fel az eredeti formát, állítólag ott vannak bennük legalább néhány síp erejéig az 1400-as években készült elemek, például az észak-németországi Lübeckben (1467) vagy a hollandiai Martinikerkben (1481). Vagy itt ez az időközben körbebarokosított reneszánsz orgona a bolognai San Petronio Basilicában, melynek egyes elemei állítólag szintén a XV. századból származnak:

Most pedig egy rövid időre búcsút veszünk a templomoktól, hiszen zenetörténeti sorozatunkban jövő kedden a reneszánsz glamrock birodalomba látogatunk, a világ legnagyobb házibulijába! Tartsatok velünk akkor is, kövessétek a Múltcore-t Facebookon!

Tunéziai nyaralásra vágyik?

Sousse, Monastir, Djerba, Mahdia hihetetlen árakon! Foglaljon azonnal!

Akciós csomagok!

Kényeztetés, lazítás, szórakozás szép tájakon.