A világ legnagyobb házibulijában 24 zenész játszott egy pástétom belsejéből

2016.01.19. 14:57

Emlékeztek? A középkorban még Franciaország volt a zenei világ központja. Aztán jöttek a belviszályok, meg a 100 éves háború Angliával, és már nem volt többé annyira jó hely a művészek számára. Megerősödött viszont a keleti szomszédja, amely örömmel pártolta őket. 

Ezt a különös helyet Burgundiának hívták. 

Akkoriban épp hercegség volt, mely eredetileg hivatalosan Franciaországhoz tartozott, gyakorlatilag vetélytársává nőtt. A mai Franciaország keleti és északi fele mellett magába foglalta Hollandiát, Belgiumot és Luxemburgot is. Fénykora az 1400-as évekre esett, amikor egymást követő négy uralkodója is mindent megtett azért, hogy hatalmasra növelje a birodalmát – és közben jól érezze magát.

A burgundi udvar iszonyúan extravagáns volt, az ott kialakult késő gótikus öltözködési divatot fél Európa utánozni próbálta. Az emberek aranyharangocskákat és csöngőket varrattak a ruhájukra és férfiak szürreálisan hosszú orrú cipőket hordtak.

A cipő orra olykor háromszor olyan hosszú volt, mint a láb maga,

különböző drótokkal erősítették meg, hogy valahogy álljon. Állítólag ebből a divatból származik a nagy lábon élni kifejezés.

De számtalan más menőség is hódított akkoriban, például az aszimmetrikus ruhák, amelyeknek jobb és bal oldala nem csak színében, de olykor szabásában is eltért. Burgundiában „találták fel” a válltömést, és itt terjedtek el először a gombsoros ruhadarabok – másképp nem lehetett volna felvenni a szűk, testhezálló cuccokat.

A nők leborotválták a homlokukon a hajukat, hogy jobban érvényesüljön a félméternél is hosszabb hennin

(tudjátok az az a kúp alakú fejdísz, amit minden királylány hord a mesefilmekben), melyről esetenként földig érő fátyol lógott. Az amúgy is hosszú uszályukra.

A fényűzéshez természetesen egy csomó társadalmi esemény is tartozott. A történelem egyik legnagyobb ilyen alkalma Jó Fülöp herceg Fácános bankettje volt 1454-ben Lille-ben. A bulin egy pástétom belsejében (!) 24 zenész játszott, és 

egy élőkép kedvéért behoztak egy élő elefántot is, aminek a tetején egy nőnek öltözött színész énekelt.

Szóval olyan lehetett az egész mint egy Fellini-film.

Amúgy az egész elvileg azért volt, hogy felesküdjenek egy kereszteshadjárat indítására Konstantinápoly felszabadítására, de az egészből persze nem lett semmi, csak a bulit tartották meg.

És hogy miért érdekes ez nekünk? Hát a zene miatt! Nincsen buli tánc és aláfestőzene nélkül, ráadásul itt azt is sejtjük, kik lehettek a zeneszerzők, akik emelték az esemény fényét.

Merthogy a burgundi udvar fényűzéséhez az is hozzátartozott, hogy Európa legjobb zenészeit gyűjtötték össze. Az itt dolgozó mesterek hozták létre azt a stílust, amit ma burgundi iskolának szokás nevezni. Ide soroljuk ma már Dunstable-t és angol kortársait is, hiszen nagy hatással voltak az itt kialakult stílusra. Ám az igazi nagymenő, aki hollywoodi filmre illő karriert futott be,

egy fattyú kóristafiú, aki pápák és királyok cimborájává küzdötte fel magát. Ő volt Guillaume Dufay.

Bár azt szokás mondani, hogy a zenei reneszánsz korszaka azért kezdődik 1400-tól, mert akkor született meg Dufay, valójában nem ismerjük a pontos dátumot. Egy Brüsszel melletti településről származik, apja alighanem egy pap volt. Törvénytelen gyermekként anyja, Marie Du Fayt nevét vette fel. Egy másik pap rokonuk, a cambraii kanonok viszont korán felismerte tehetségét, és képezte. Így került előbb a katedrális kórusába, majd később maga is pap lett, ahogy szinte minden tudós és zeneszerző abban a korban. 

Bejárta fél Európát:

  • szolgált Riminiben a nagy hatalmú Malatesták alatt,
  • Savoyában az udvari zenekar vezetője volt,
  • egy időre tagja lett az akkori világ legmenőbb együttesének, a Pápai Kórusnak,
  • Bolognában elvégezte az egyetemet és jogi baccalaureatus címet szerzett,
  • mellékesen az ő zenéjével avatták fel a firenzei dómot.

Utazásai után végleg visszatért szülőföldjére és a burgundiai udvar zeneszerzője lett. Térjünk hát vissza mi is a Fácános banketthez! Főleg, hogy mint minden valamire való fesztiválon itt sem csak egyetlen világsztár fellépő volt.

Hallgasunk Dufayt!

dufay lemezek.png

Munkásságának nagy részét - ahogy az a reneszánsz szerzőkkel már csak lenni szokott - egyházi művek (főleg misék és motetták) teszik ki, de szerencsére elég sok chansonja is fennmaradt. Könnyed dalok ezek, melyek sokban emlékeztetnek Machaut remekeire, de azoknál jóval könnyedebbek. Bennük van már az angol stílusú kecsesség. Olyan, mintha Dunstable-ék csak egy remek hangszert találtak volna fel, és Dufay az, aki végre remekműveket írt erre a hangszerre.

A sok lemez közül nekem legjobban az Ensemble Unicorn Dufay Chansons (1996) lemeze jött be (velük a minnesängerek kapcsán már találkoztunk). Egy-két szám ugyan kicsit túl van művészkedve, de nagyon lendületes, könnyen emészthető az egész. Valódi best of album, az összes dalt megtalálni róla más válogatásokon, legtöbbjük tényleg itt a legjobb. Mivel nagyjából az előadókon múlik, hogy a többszólamú dalokból hány szólamot helyettesítenek hangszerrel és ha igen milyennel, elég széles skálán mozognak az interpretációk. Itt lehet meghallgatni az egészet.

Ha valaki a teljesség igényével akar megismerkedni Dufay chansonjaival, akkor ott a Medieval Ensemble of London Dufay: Complete Secular Music (1981) 5 cédéből álló gyűjteménye, mely szerencsére szintén elérhető a Spotify-on. Kicsit modorosabb az előadásuk, de szerethető. Viszont 5 és negyed óra, szóval az embernek óhatatlan beugrik Siv Widerberg Bélyeg című verse ("Bélyeget gyűjtöttem. Papa hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget."). Vagyis egyelőre maradok az Unicorn-féle bestofnál.
Dufay (balra) és Binchois egy korabeli ábrázoláson. Az az érzésem, hogy a reneszánsz zeneszerzők fejfedőiről egyszer még külön posztot fogok írni
Dufay (balra) és Binchois egy korabeli ábrázoláson. Az az érzésem, hogy a reneszánsz zeneszerzők fejfedőiről egyszer még külön posztot fogok írni

A másik húzónév a holland Gilles Binchois. Az ő karrierje jobb pozícióból indult, apja hercegi tanácsos volt. Nem is papi pályával indított, hanem meglepő módon íjásznak állt, s előbb egy angol gróf szolgálatába katonáskodott, majd ő is a burgindiai udvarnál kötött ki. Élete második felében persze ő is pap lett, s mint kanonok szolgálta Jó Fülöpöt. Maga is tagja volt az udvari kórusnak, mely gyakran az ő műveit adta elő.

Hallgasunk Binchoist!

MI0001029784

Jóval kevesebb műve maradt fenn, mint Dufay-nek, az okosok szerint több közte az elkent, egyszerűbb darab, kevésbé népszerű is manapság. Pedig vannak, akik szerint nagyobb hatása volt a következő generációkra, akik sok művét feldolgozták. Világi műveiről a legjobb albumot a nevét viselő Ensemble Gilles Binchois készítette Gilles Binchois - Chansons címmel (1998). Mintha a gregorián egyszerűen hullámzó dallamosságát vinné át a szerelmes "könnyűzenébe". Slágerességben mindenképpen felveszi a versenyt nagynevű kortársával. Itt hallgathatjátok meg.

Na de mégis milyen zenék szólhattak címben emlegetett bulin? Egyesek arra tippelnek, hogy Dufay Konstantinápoly elestét sirató, szomorkás lamentatiója is erre az alkalomra íródott, s talán épp az elefántos élőkép alatt hangzott el. Bár erről nem maradt feljegyzés. Az azonban természetes, hogy bármennyire is nemes volt a cél, azért a CSR oltárán mégsem áldozhatták fel a bulit. A zenék többsége természetesen világi, tánczene volt.

A Fácános Bankett zenéje

Szerencsére többé-kevésbé fennmaradt a korabeli lineup, melynek alapján a már egy keretessel odébb emlegetett Ensemble Gilles Binchois össze is állított egy klassz lemezt az ott elhangzó számokból Le Banquet Du Voeu 1454 címmel (1992). Hogy tényleg így szólaltak-e meg a számok a bulin, azt kétlem (gyakorlatilag rekonstruálhatatlan), de az összeállítás mindenesetre szórakoztatóan könnyed és sokszínű lett.

A burgundi udvar és a korszak zenéjéről több válogatáslemez is készült, melyekben felbukkan Dufay és Binchois világi zenéje is. Nekem ezek közül az Amadis Ensemble Music and Chants from the time of Joan of Arc (1999) jött be. Szent Johanna is ekkoriban élt ugyanis: épp Jó Fülöp adta át az angoloknak, akik kivégezték. Az album ennek (és a talán nem legszerencsésebb névválasztás) ellenére egyáltalán nem borús hangulatú. Hallgassátok meg.

Persze nem ússzátok meg ennyivel! A két nagy burgundiai zeneszerzőre még visszatérünk, mégpedig jövő kedden, amikor a világ legöregebb, ma is aktív együtteseiről lesz szó, melyekhez képest a Rolling Stones még csak tipegő gyermekkorban van. Tartsatok velünk akkor is, kövessétek a Múltcore-t a Facebookon!