A szellemi inkvizíció sajátos formája

Kurtag tanitja Summerset
2016.02.20. 14:34
Rögtönzött mesterkurzussal, formabotontó családi videóval, lélegzetelállító négykezes felvétellel köszöntötte négyszáz vendég és egy rakás külföldi újságíró a kilencven éves Kurtág Györgyöt a Budapest Music Centerben. A Kurtág 90 sorozat keretében három helyszínen ünneplik a magyar zeneszerzőt: a BMC-ben, a Zeneakadémián és a Müpában is tartanak eseményeket, a Zeneakadémián rendezett reprezentatív, nagykövetekkel és politikusokkal megtűzdelt születésnapi nagykoncerten még egy tűzriadó is tiszteletét tette. Mi a BMC-s szakmai napon jártunk, ahol élőben láthattuk dolgozni Kurtágot, sőt, még néhány kérdésre is válaszolt.

Kurtág György kilencvenedik születésnapján a BMC színpadára lépett Hilary Summers, napjaink egyik legkeresettebb alt énekesnője, aki hangját és zeneiségét tekintve egyaránt rendkívüli személyiség. Döbbenetes szépségű, zengő beszédhangján néhány bevezető mondatot fűzött az elhangzó produkcióhoz, miszerint Kurtág készülő főművéből fogunk hallani egy részletet. A Samuel Beckett Végjáték (Fin du partie) című drámájából írott operáról van szó, nem mellesleg ez Kurtág első operája, amelynek bemutatóját többször elhalasztották már, s a legfrissebb információk szerint 2018-ban fogják bemutatni a Milánói Scalában. Kurtág több meghallgatást is tartott, de egyelőre Summers az egyetlen fix pont a szereposztásban. Ezúttal a darab prológusát készült elénekelni Arnaud Arbet zongorakíséretével. A dal elhangzása előtt Summers arra hívta fel a figyelmet, elsősorban talán a saját maga megnyugtatására, hogy a „maestro” az első sorban ül, és mivel a közös munka folyamatosan zajlik (maga az opera sincs még kész), elképzelhető, hogy Kurtág György a produkció után fűz néhány megjegyzést az elhangzottakhoz. Hát fűzött, így lehettünk részesei annak a folyamatnak, hogy élőben láthattuk, hogyan dolgozik egy zeneszerző. 

Kurtág György évtizedekig tanított kamarazenét a budapesti Zeneakadémián, s utána is mesterkurzusok sokaságát tartotta világszerte, úgyhogy lehetett sejteni, hogy Summers mitől tartott. A Kurtág-tanítványok egyébként általában elég hasonlóan írják le mesterük tanítási módszerét:

a szellemi inkvizíciónak erről a sajátos formájáról mint valamiféle megtisztító tűzpróbáról, a poklon keresztül a mennyországba vezető útról szoktak beszámolni, miután visszatérnek a mindennapi valóságba.

Levetítettek egy filmrészletet is Kurtág Judit filmrendező és fotóművész, a zeneszerző unokája készülő portréfilmjéből, amelyben maga Kurtág énekli a tételt, csak hogy Summers jobban érezze magát. Kurtág, miként az sejthető, egyáltalán nem énekel olyan szépen, mint Summers, csakhogy ennek semmi jelentősége: őszintén csodálom, hogy a lélegzetelállító drámaiságú szerzői előadás után Summersnek nem ment el a kedve egyszer s mindenkorra az előadóművészettől, s volt ereje és bátorsága felállni a pódiumra. 

Samuel Beckett: Körtánc (Imreh András fordítása)

a part mentén
a nap végén
lépésneszek
soká neszek
aztán elálldogálás
és semmi nesz
a part mentén
sokáig semmi nesz
aztán továbbállás
lépésneszek
soká neszek
a part mentén
a nap végén

Persze Summers általában is igen edzett énekesnő, ráadásul Kurtág-féle kiképzésben is részesült már többször, úgyhogy lenyűgöző profizmussal adta elő az opera prológusát, Beckett Roundelay című versének megzenésítését (a Holmi 2013. decemberi számában maga a vers, és a Kurtág-opera prológusának énekszólama is megjelent). A BMC-s ősbemutató méltán aratott hatalmas sikert, ám az énekesnő kérdésére, hogy a „maestró”-nak miként tetszett az előadás, Kurtág egy közel húszperces rögtönzött mesterkurzussal válaszolt.

Először az első sorból, a helyéről instruálta Summerst, majd amikor már nem bírt egy helyben maradni, felment a színpadra, leült a pianínóhoz s onnan folytatta. Nemcsak az volt lenyűgöző, amit mondott: hogy mikor, hol és miért siessen jobban Summers, mikor, hol és miért fogja vissza a tempót, hol énekeljen pianissimo puhasággal, hol legyen erőteljes, hol imitálja a kutyaugatást, hanem elsősorban az, ahogy mondta:

az a döbbenetes koncentráció, amelyben nem zavarta sem a színpadon őt körülvevő, géppuskamód kattogtató fotósok hada, sem a teremben helyet foglaló nagyszámú közönség.

Kurtág egyszerűen csak dolgozott.

És ennek nyomán megérthettük, akik jelen voltunk, hogy függetlenül a rendkívüli szellemi és érzelmi tehertételtől, amit Kurtág tanítása jelent, miért rajong érte mindenki, aki valaha munkakapcsolatba került vele. Például a világhírű angol csellista, Steven Isserlis, vagy a Berlini Filharmonikusok zeneigazgatója, Sir Simon Rattle, akik mindketten személyes köszöntőt küldtek Kurtágnak a 90. születésnapra, Isserlisé itt olvasható, Rattle-é itt látható, s mindketten Kurtág művek előadásával ünneplik a születésnapot: Isserlis Londonban, Rattle Berlinben). 

Az opera prológusának rögtönözött betanítása persze csak egy volt a BMC által három helyszínen, a BMC-ben, Zeneakadémián és a Müpában rendezett Kurtág 90 című egyhetes fesztivál számtalan eseménye közül, péntek este a Zeneakadémián a reprezentatív, születésnapi nagykoncerten még egy tűzriadó is tiszteletét tette. Csütörtökön Wilheim András zenetörténész, Kurtág kottáinak egyik szerkesztője mutatta be a „Kocsis Zoli hangjegyfüzete” című kottát, ez annak az 1974-ben megkezdett, és hosszú évekig folyamatosan bővülő füzetnek a hasonmás kiadása, amelyből először szólaltak meg a világon Kocsis Zoltán előadásában a híres Kurtág-sorozat, a Játékok egyes darabjai.

Díszes vendégsereg

A BMC-s születésnapi koncerten a fellépők között ott volt Gőz László, a BMC igazgatója, és a fesztivál megálmodója/főszervezője, nem mellesleg harsonaművész, aki egyéb fúvós hangszereken is játszott, Lukács Miklós, napjaink egyik legkáprázatosabb cimbalmosa, ifj. Kurtág György, az ünnepelt fia, maga is zeneszerző, nagy mestere a különböző hangkeltő elektronikus kütyüknek, aztán a Kiss Péter (zongora), Szabó Judit (cselló), Ittzés Gergely (fuvola) alkotta trió, két japán hegedűs Hiromi Kikuchi, és Ken Hakki (mindketten Kurtág-művek címzettjei), illetve az Amadinda Ütőegyüttes. Meg persze Hilary Summers. Nemcsak Kurtág-darabok hangzottak el, hanem fontos ifjabb pályatársak, így Eötvös Péter és Dukay Barnabás művei is, más pályatársak, akiknek a darabjai a fesztivál egyéb napjain szólaltak meg, Jeney Zoltán, vagy Vidovszky László, ott ültek a nézőtéren. Ahogy ott ült Kurtág számos közelebbi–távolabbi ismerőse, barátja, tisztelője, itthonról és külföldről. Utóbbiak közül feltétlenül megemlítendő a Milanói Scala intendánsa, Alexander Pereira, illetve napjaink egyik legrangosabb lemezkiadója, az ECM Recordsot alapító Manfred Eicher, aki teljes Kurtág-életmű kiadását tervezi. 

A koncertszámok között filmbejátszásokat vetítettek. Egy megrázóan szép videót, amit Kurtág György, és zongoraművész felesége, Márta a BMC-ben rögzített még karácsony előtt: annak a Bach-kantátának (BWV 106, Actus tragicus) a nyitótételét játsszák Kurtág négykezes átiratában, amely közös koncertjeiknek, s talán egész létezésüknek afféle szimbólumává vált. A videó, amely karácsonyi ajándékként készült a legszűkebb barátok számára, itt is megnézhető, ahogy a huszonkét éves Bach zenéje az idős Kurtág-házaspár kezében életre kel.

Egy másik filmrészletet is vetítettek: Kurtág Judit készülő filmjéből nyolc percet: a portréfilm, miként a nagypapa operája, 2010 óta készül, s gyakorlatilag az opera kompozíciós folyamatát dokumentálja. Eddig ötven órányi felvételt rögzített, a tervek szerint minden korábbi Kurtág-portrét és interjút felül fog írni, és nemcsak személyességben, mélységben, odaadásban, hanem képi világában is.

Egy nem-interjú részletei

Kurtág György nem szeret interjút adni, munkásságának jelentőségéhez képest elenyésző a vele készült beszélgetések száma. Ezért is számít hatalmas dolognak, hogy ezúttal rendkívül nyitottan és oldottan válaszolt a nemzetközi újságírók kérdéseire. 

A készülő operájával kapcsolatban elmondta, hogy számára alapélmény Beckett, akivel valamiféle személyazonosságot érez. James Joyce után fedezte fel a maga számára, és a Végjáték című drámát már 1957-ben, alig néhány hónappal az ősbemutató után látta Párizsban, mégpedig Beckett eredeti színrevitelében. Már akkor megvette könyv formájában, s most is ebből a példányból dolgozik. A műre és Beckettre egyébként jó barátja, és példaképe, a nála három évvel idősebb zeneszerző, Ligeti György hívta fel a figyelmét.

Miért nem írt korábban operát? Volt régen egy operaterve, Bornemisza Péter 16. századi magyar nyelvű Elektra-feldolgozását szerette volna operaszínpadra vinni, de visszatartotta valamiféle félelem.

Amikor fejbe vettem, hogy megkomponálom Bornemisza darabját, eldöntöttem, hogy addig nem kezdek hozzá a munkához, amíg meg nem tanulok ógörögül, mire az egyik ismerősöm azt kérdezte, hogy ennyire nem akarom megírni?
 

Ami konkrétan a Végjátékot illeti, számára rendkívül vonzó, hogy hagyományos értelemben vett cselekménye nincs a műnek, mégis az élet teljességét járja végig benne Beckett.

Amikor az operai előképekre terelődik a szó, Kurtág a műfaj történetének 17. századi kezdetét emlegeti, Monteverdit és Schützöt; úgy érzi, hogy itt valósult meg szöveg és zene kapcsolatának az az ideális állapota, amelyben a megzenésített szó nem elvesz a kimondott szó értékéből, hanem hozzátesz, ahol szöveg és zene tökéletes egyensúlyban áll egymással. Amikor későbbi mintákról kérdezik, Muszorgszkijt, illetve Debussy Pelléas et Mélisande-ját említi.

Miért nem maradt kint 1957-ben Párizsban, hangzik egy további kérdés, amelyre Márta válaszol szigorú tekintettel: hogy is maradhatott volna kint, miközben őket a kicsi babával (itt kezét a mellette ülő ifj. Kurtág György karjára teszi) nem engedték ki az országból, majd Kurtág György hozzáteszi, hogy gondolkodásában, zenéhez való viszonyában alapvető fordulatot jelentett a párizsi tartózkodás, és a Marienne Stein művészetpszichológussal közös terápiás munka, mivel ennek során jött rá arra, hogy számára az ideális élet az, amelyben semmi mással nem foglalkozik, mint a komponálással. Ha pedig az élete a komponálásról szól, akkor teljesen mindegy, hogy a dolgozószobán kívüli világ milyen.

Van-e közönsége a kortárs zenének Magyarországon, érkezik a következő kérdés, mire Kurtág válasza – némi fejingatás kíséretében –, hogy igen is, meg nem is. Emlékszik, amikor Ligeti először jött haza Magyarországra a nyolcvanas években, mekkora szenzációt jelentett, s milyen sokan voltak rá kíváncsiak. Aztán a kíváncsiság alábbhagyott.

Ha Monteverdi Poppeája kibírta, hogy háromszáz évig az igazak álmát aludja, majd az én műveim is ki fogják bírni.

A Kurtág-házaspár tavaly tavasszal tért vissza Magyarországra, s azóta a BMC vendégszobáiban élnek, adódik hát a kérdés, hogy jól érzik-e magukat Magyarországon. Kurtág György nem sokat gondolkozik a válaszon, elmosolyodik, és így szól: „Azt nem tudom, hogy a BMC Magyarország-e, de a BMC-ben csodálatosan érezzük magunkat.”

Mindeközben a Zeneakadémián (Pándi Balázs)

Nem fogok ódákat zengeni, mélyen Kurtág életművét analizálni, precízen, cizelláltan és a műfajt jellemzően esszé hosszúságban kifejteni. Mégpedig azért, mert ahhoz kevés vagyok. Kurtág azok közé a nagy kaliberű mesterek közé tartozik, akinek nem hallgatói, hanem követői vannak, akik szerzetesekként elkötelezik magukat a mesterük mellett egy életen át. Gazdag, változatos és megújuló munkássága azok közé a kimeríthetetlen források közé emeli, akikre rendre a zenetörténet legnagyobb alakjaiként szoktunk hivatkozni.



Bármekkora közhely nagy kaliberű zeneszerzők esetében ezt mondani, Kurtág zenéje mellett valóban képtelenség és felesleges megszólalni. Aki egy kicsit is nyitott szívvel és füllel hallgatja, kikapcsol, és nem tud másra gondolni, mint hogy itt most valami egészen kivételes dolognak vagyunk a tanúi. Ez az erős jelenlét nem arra vonatkozik, hogy Kurtág György és felesége Kurtág Márta is jelen volt, hanem pusztán a zenére, amit ugyan lehet, de nem kötelező analizálni, és ami a legdemokratikusabb dolog, ami létezik a földön, akár az olyan elementáris és mindenki számára elérhető madarak éneke, aminek a befogadásához semmivel se kell máshogy hozzá állni, mint Kurtág zenéjéhez.

Ha Kurtág zenéjét meg kellene különböztetnem azoktól a zeneszerzőktől, akiknek a munkásságát magam is ismerem, legfontosabb különbségként azt emelném ki, hogy Kurtág különleges képessége abban van, hogy a zene szépségét a legvegytisztább formájában képes megragadni és lefordítani. Annyira különleges élményt ad, hogy az sem tudja megszakítani, ha éppen beindul a tűzriadó, vagy valaki egy brontoszaurusz eleganciájával beleprüszköl az előadásba. 

Az egyetlen negatív gondolat, ami felmerült bennem, hogy rádöbbentem, hogy saját és környezetem. illetve generációm zenehallgatási szokásai mennyire nem engedik meg azt, hogy az ember befogadja az ennyire komplex, dinamikus, és részletgazdag zenéket. A gyér minőségű mp3 és a villamoson és metrón történő zenehallgatással Kurtág zenéjétől elvárni, hogy magával ragadjon, nagyjából annyira reális, mint egy telefon képernyőjén megjelenő Rothko festménytől, hogy beszippantson. Ennek a zenének meg kell adni az időt, a tisztelet és a figyelmet, amire hosszú idő után most volt először lehetőségem, hogy nem a számomra legpraktikusabb módon hallgattam zenét, hanem úgy, ahogy azt a zene maga megkívánja. Ebben a formában pedig kevés katartikusabb koncertélményre fogok visszaemlékezni.

Ne maradjon le semmiről!

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.