Meghalt George Martin, a Beatles producere

2016.03.09. 14:28

Kilencven éves korában meghalt George Martin a beatles producere, akit mindenki az együttes ötödik tagjának tekintett. Halálhírét szerdán a 75 esztendős Ringo Starr tette közzé a Twitteren: "Isten áldja George Martint". Ezután David Cameron brit kormányfő szintén Twitteren reagált a gyászhírre, mint írta: Martin "a zene óriása" volt.

Öt évtizedes pályafutása alatt több mint 700 lemez producere volt, és ő jegyezte a Beatles együttes albumait is. Mások mellett a Gerry and the Pacemakers együttessel és Shirley Basseyvel is dolgozott.

„Kiegyensúlyozottsága és biztos szakmai tudása nélkül a Beatles egészen más lett volna. Engedte a zenekart kísérletezni, és hagyta, hogy megvalósítsák legvadabb és legkiérleltebb ötleteiket is” - írta a BBC.John Lennon és Paul McCartney számos alkalommal rábízta a számok hangszerelését, az ő ötlete volt a Yesterday vonósnégyese is. Maga is zenélt, zongorán és oboán játszott, a Misery zongoraszólóját például ő adta elő, írja az MTI.

Martin, az EMI-hoz tartozó Parlophone lemezkiadó vezetőjeként hallgatta meg a Beatles első demófelvételét 1962-ben, és ezt követően végig az együttessel maradt.

Martin számos Grammy-díjat kapott, az Egy nehéz nap éjszakája filmzenéjéért pedig Oscar-díjra jelölték.

Ne maradjon le semmiről!