És akkor kik lépnek fel az Index ingyenbuliján?

stenk dal 2016 cover 1
2016.03.18. 11:05

Húsvétvasárnap véget ér a Stenk idei dalversenye, aminek örömére ismét összehoztunk egy bulit. A Kuplungban tartott gála során a döntősök koncerteket adnak, a szakmai zsűri szavazni fog, aztán eredményt hirdetünk, és együtt örülünk a győztesekkel. Mivel egyre közelebb az időpont, a következő napokban a fellépőket fogjuk majd – egyesével – bemutatni azoknak, akik esetleg még nem ismerik őket. Ez az első rész. 

Sallai Laci legújabb zenekara, a Felső Tízezer tavaly adta ki debütáló lemezét, a Normális életet, ami az online felületek mellett kizárólag kazettán jelent meg. A döntésről, illetve a formátumhoz fűződő vonzalmáról nekünk is mesélt a kazettareneszánszról szóló cikkünkben. "Ma már inkább dekorációnak veszik a hanghordozókat, a kazetta viszont jobban néz ki, mint a CD" – mondta akkor.az Indexnek.

A Felső Tízezer előtt Sallait elsősorban a Somersault Boy zenekar éléről, valamint a Szabó Benedek és a Galaxisokból lehetett ismerni (akik A teljesség felé című dalukkal szintén versenyben voltak), de megfordult már például a Pay My Milkben, a Zombie Girlfriendben (szintén egy Szabó Benedek-projekt) és a Broken Cupsban is, illetve egy ideig koncerteket is szervezett, sőt, a tavalyi Szigeten még minket is kihúzott a csávából, amikor beugrott helyettünk egy Future Islands-interjúra.

A Normális élet egyébként egy neccesebb időszak naplószerű, sokszor ironikus lenyomata: "felhívhatnám őt is, de abortusza volt / azóta nem hiszem, hogy kívánná a bort" – idézgetjük mi is olykor a szerkesztőségben. Az anyaghoz közben már két klip is készült, a második ráadásul nálunk debütált, és egyetlen hét alatt több mint tízezren nézték meg. Bár ehhez bizonyára Őzi, a magyar agár szereplése is sokat hozzátett, aki eredetileg csak egy pillanatra tűnt volna fel a videóban, aztán szerencsére másképp alakult, és mi is nyomban kikiáltottuk az új kedvenc magyar rocksztárunkká.

A Felső Tízezer nemrég egyébként egy hülyenevű kaliforniai dance-punk együttes, a !!! előzenekara volt az A38 Hajón, a tavasszal a Hiperkarmával játszanak majd Miskolcon és Debrecenben, és csupán egyetlen önálló koncertet adnak majd a GMK-ban. A dalversenyünk gáláján a Fran Palermo, a Dope Calypso, az I Am Soyuz és a Papaver Cousins társaságában játszanak majd a Király utcai Kuplungban. A zenekar egyébként a Hip-hip-hurrá című dalával jutott el a döntőig, amiről Panyi kolléga például csak annyit írt:

Annyira aranyos és rokonszenves minden részletében, hogy ha csak rajtam múlna, döntőig drukkolnám a srácokat.

Bizonyára ügyesen drukkolt ő is, valamint a közönség is, mert a Felső Tízezer is fellép a dalversenyünk záróbuliján, március 27-én, vasárnap este nyolctól a Kuplungban. Az eseménynek Facebook-oldala is van – csatlakozni ér, eljönni még inkább, belépő nincs.

Ne maradjon le semmiről!