30 éve jelent meg a Brockes-passió

Magyarország leghosszabb ideje aktív, korhű hangszereken játszó együttese, a Capella Savaria idén több jubileumot is ünnepel. Épp 35 éve működnek, és épp 30 éve vették fel azt a lemezüket, amely igazi áttörést jelentett nemcsak nekik, de sokak szerint az egész hazai régizene-mozgalomnak is.

Händel Brockes-passióját, mellyel 1986-ban elnyerték az Év hanglemeze díjat, március 23-án ismét műsorra tűzik a Müpában. Az együttes alapítója és akkori vezetője Németh Pál, illetve mai koncertmestere és művészeti vezetője, Kalló Zsolt mesélt a lemezről és a jövő heti koncertről.

„A darabválasztás és a nemzetközi előadógárda lehet a válasz” – feleli röviden Németh Pál, amikor arról kérdezem, mi lehet az 1986-os Brockes-passió sikerének titka. A fuvolista–karmester ma az általa alapított Savaria Barokk Zenekart irányítja, emellett a Budapesti Kamaraopera és a Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivál zenei vezetője, a felvételek idején pedig az akkor ötéves Capella Savaria élén állt.

Mint elmondta, a darabot Székely András zenetörténésszel, lemezfelvételeik rendezőjével, szerkesztőjével választották ki. Ahogy fogalmaz: „programjainkat közös agytornákkal szoktuk kialakítani”.

A később világszerte ismertté vált Nicholas McGegan karmesterrel akkor már jó néhány éve intenzív kapcsolatban álltak, hiszen Németh Pál a 70-es évek végén, a 80-as évek elején többször is szervezett Velemben és Szombathelyen régizenei ifjúsági tábort, amire sikerült meghívniuk tanítani. Ebből később együtt zenélés lett, lemezfelvételekkel, koncertekkel.

A Brockes-passió itthon az Év hanglemeze lett, és külföldön is jól fogadták. Németh Pál szerint azonban túlzás lenne azt mondani, hogy ez jelentette az együttesnek vagy a hazai régizenei mozgalomnak az áttörést.

„Akkoriban már évek óta koncerteztünk külföldön, rendszeresen megjelentek felvételeink, amik rendre pozitív visszhangot váltottak ki, nem gondolom, hogy ezzel a felvétellel léptünk volna ki a nemzetközi színtérre. A hazai régizenejátszás sem volt ismeretlen külföldön, hiszen a reneszánsz zenét megszólaltató kollégák már régebben is működtek. Az viszont igaz, hogy 1981-es indulásunkkor 

a Lajtán innen nem volt ilyen barokk zenekar, ez nagy visszhangot váltott ki azonnal Nyugaton,

többfelé sikerült eljutnunk személyesen is, nem kizárólag a felvételek révén. A Brockes-passió talán azért volt különleges, mert ilyen nagyszabású mű azelőtt nem volt a repertoáron” – emlékszik vissza Németh Pál.

„Egy nagyon jól sikerült CD, egy zseniális karmesterrel, mely ma is pontos, hiteles” – foglalja össze röviden Kalló Zsolt, miért is fontos ez az 1986-as felvétel. A Capella Savaria művészeti vezetője akkor még nem volt az együttes tagja, viszont neki is köszönhető egy jubileum: épp 25 éve csatlakozott a szombathelyi zenekarhoz.

Szerinte nehezen lehetne összevetni a harminc évvel ezelőtti felvételt a jövőheti koncerttel. Nem csak azért, mert az elmúlt évtizedekben a régizenejátszás is sokat változott, hanem mert alig néhányan zenélnek még most is az akkori felállásból. Más lesz a kórus, mások lesznek a szólisták és sok múlik majd Howard Arman vezényletén is, de persze „a mű ugyanaz marad, alapjaiban nem változtatható”.

Szerinte nem lehet cél, hogy folyton újat akarjanak mutatni:

nem kell ide semmi extra dolog. Ez olyan remekmű, ami megállja a helyét a Bach-passiók mellett, egyszerűen elő kell adni,

minél inkább úgy, ahogy azt a szerző elképzelte. A Capella Savariának ez amúgy is hitvallása: felkutatni és bemutatni azokat az „elkallódott”, méltatlanul elfeledett műveket, amelyeket nem játszanak mások.

– Persze ebben kockázat is van, hiszen a legnagyobb zeneszerzőnek is lehetnek kevésbé sikerült művei. Ám Bachhal, Händellel, Telemannal nem lehet mellényúlni: egy kezünkön megszámolható, hány olyan művük van, ami nem annyira jelentős.

Bár a Capella Savaria elsősorban barokk együttesként ismert, repertoárjukon klasszikus és kora romantikus szerzők is felbukkannak. Most épp egy Schubert-lemezt készítenek az 5. szimfóniával és a hegedűversennyel, McGegan vezényletével, akivel néhány éve ismét együtt dolgozik az együttes. Várhatóan még az idén megjelenik a lemez.

„Schubert az egyik kedvencem, de most hogy Händelt hallgatok, úgy érzem, ő a legjobb barátom” – mondja Kalló Zsolt. „Azt hiszem, ez a legszebb abban, hogy ennyiféle zenét játszunk korhűen: mindig azzal tudunk leginkább azonosulni, akinek a művében épp elmélyedünk.”

Ha érdekli a régizene, kövesse zenetörténeti sorozatunkat a Facebookon!