II. Lajos tényleg csak annyit tett, hogy belefulladt egy patakba?

Bár nem nagyon tanulunk róla, a reneszánsz nem tűnt el Mátyással, sőt!

2016.03.29. 16:07

Meghalt Mátyás, oda az igazság, oda az ország, oda a reneszánsz, jön a török, kész, vége, nincs itt semmi látnivaló, tessék kérem oszolni. Az iskolában úgy tanultuk, hogy az őt követő II. Ulászló egy pipogya kis senki volt, a főurak minden kérését teljesítette (állítólag innen a Dobzse László elnevezés), és annyira kiürült a kincstára, hogy kifőzdékből hozatott fel magának kaját a piacról (állítólag innen a lacikonyha elnevezés). Szegény II. Lajosról meg már ne is beszéljünk, neki az volt az egyetlen említésre méltó cselekedete, hogy meghalt a mohácsi csatában.

Hát, ennél azért árnyaltabb a kép...

Arról ugyan megoszlanak a vélemények, hogy milyen uralkodók voltak, de annyi bizonyos, hogy a két Jagelló-király alatt egyáltalán nem szakadt meg a reneszánsz kultúra Magyarországon.

Sőt, ami a zenei életet illeti, soha nem voltunk annyira közel az aktuális trendekhez, mint akkor. Egy nálunk dolgozó zenész később nem csak a velencei Szent Márk-székesegyházat tette fel a zenei térképre, de egyik feltalálója volt annak a stílusnak, amely később egész Európa popzenéje lett. És nem ő volt az egyetlen nagy sztár Budán.

Mindenről a nők tehetnek

A nagy világszínvonalú udvari zenélés mögött persze az állt sokak szerint, hogy nagy ívben tettek az ország dolgaira, és csak a mulatozáson járt a két király feje. De persze volt mögötte más is: három igen művelt királyné, akik szerették a jó zenét és értettek is hozzá.

Aragóniai Beatrix, nápolyi királylány a kor legnagyobb zenetudósának, Johannes Tinctorisnak volt a tanítványa. Amikor Mátyás felesége lett, olyan neveket hozatott Budára, mint Pietrobono (akinek Josquint is alkalmazó ferrarai Herkules herceg volt a korábbi gazdája), Johannes Stokem (akit később a legendás pápai kórus újjászervezésére csábítottak Rómába) vagy Jacques Barbireau (akivel David Monrowék reneszánsz Hollandiáról szóló remek válogatáslemezén is találkozhatunk). 

Beatrix még Mátyás oldalán
Beatrix még Mátyás oldalán

Már majdnem megszerezte Paul Hofhaimer orgonistát is, akit a kor egyik legjobb német szerzőjének tartanak, de ő Mátyás halála után inkább Miksát választotta.

Beatrix viszont maradt, hozzáment a következő királyhoz, II. Ulászlóhoz. Személye egyúttal garantálta a folytonosságot. Nem csak hogy itt maradtak olyan neves zenészek, mint mondjuk Pietrobono, de újabbak is érkeztek. Például Heinrich Finck, akit viszont a kor másik legjobb német szerzőjének tartanak, s aki Hofhaimerrel szemben valóban megfordult nálunk.

Candale-i Anna II. Ulászló következő felesége volt, aki Franciaországban kapott jó zenei nevelést. A feljegyzések szerint megtartotta Beatrix zenészeit, és maga is saját kórust tartott fenn. Bár korán belehalt Lajos születésébe, hatása sokáig megmaradt az udvarra.

Habsburg Mária II. Lajos felesége volt, aki viszont Innsbruckból hozta zenei műveltségét. Onnan, ahol korábban Heinrich Isaac is alkalmazásban állt (a város nevét dalba is foglalta), és ahol a maga korában hatalmasnak mondható, negyven tagú énekkar működött. Amikor 1522-ben házasságot kötött a magyar királlyal (aki amúgy állítólag maga is kitűnő lantos volt), Stoltzer Tamást a neves sziléziai muzsikust szerződtette, aki megalakította saját énekkarát.

A reformáció felé is nyitott zeneszerző állítólag nálunk találkozott először az olaszos zenével (ami azért jól jelzi Buda nyitottságát), és itt alkotott számos híres művet. Többek közt a zenetörténet első nem latin nyelvű polifon zsoltárfeldolgozásait. Sokáig azt hitték, hogy ő is Mohácsnál esett el a magyar sereggel, aminek az lehet az oka, hogy 

a sors fintoraként egy patakba fulladt 1526-ban, ugyanabban az évben, amikor gazdája a Csele-patakba.

Hallgassunk udvari zenét a Jagellók korából!

Szerencsénk van, mert akár csak Mátyás udvari zenéjénél, itt is egy remek tévéműsor és egy még remekebb album áll rendelkezésünkre. Ez utóbbi dupla, és ugyanúgy a Czidra László vezette Camerata Hungarica, és a Virágh László vezette Ars Renata muzsikál rajta. A duplaságot egyrészt annak köszönheti, hogy sokkal több zene maradt fenn ebből a korból, sokkal több szerzőtől, na meg hogy Music to Entertain the Kings of Hungary 1490 - 1526 című 1979-es lemez szélesebbet merített.

A nálunk is megfordult szerzők (Stoltzer, Finck) mellett felfért a lemezre például a már emlegetett Paul Hofhaimer, akit ugyan biztos ismertek nálunk, de hiába próbáltak idecsalni, nem sikerült; vagy a párizsi chanson nagyágyúja Claudin de Sermisy egyik slágere, gondolom Anna francia neveltetésére utalva. Bárhogy is, nagyon jó ismerkedős lemez, bár nekem az „első rész” (az 1978-as Máytásos) jobban tetszik. Persze már harminchét éve is nehéz lehetett dönteni, hogy minél hallgathatóbb, népszerű albumot csináljanak, vagy egy olyat amelyik minél többet bemutat az addig szinte ismeretlen zenei kincsből.

Itt a tracklist a lemez hátoldalán, de az egész duplalemezt megtaláljátok a Spotify-on vagy a YouTube-on is.

Akár Mátyás esetében, szerencsére erről a korszakról is készült egy epizód a Magyar Televízióban az Ars Musica – Képek a magyar zene történetéből sorozatban, elsősorban a lemezen is szereplő előadókkal. Csak ismételni tudnám magam, mik a hibái és mik azok amik miatt mégis nagyon szeretem: szuper jó, hogy elkészült ez a dupla kordokumentum és ma is meg lehet nézni a neten.

Remek zenék, akár háttérhallgatáshoz is.

A legnagyobb sztárról azonban nem esett még szó. Ő ugyanis pont akkor járt nálunk, amikor épp nem is volt királynéja Magyarországnak: Anna már halott volt, Mária még nem érkezett meg. Ő volt Adrian Willaert a világ egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, aki büszkén mondta magáról, hogy II. Lajos énekese, pedig valójában csak kölcsönben volt nála egy ideig. Róla majd legközelebb mesélek.

 További izgalmas zenetörténeti érdekességekért kövessétek a Múltcore-t a Facebookon!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!