Bezárkóztunk, bontottunk pár sört, és sokat veszekedtünk

2016.05.17. 15:07

Három év után új hangzóanyaggal jelentkezik az idén ötéves Kamikaze Scotsmen. Első, kisfilmmel kísért EP-jük a 2012-es Prologue volt, amit egy évvel később az ARK című anyag követett. A zenekar aztán látszólag eltűnt, pedig a háttérben komoly munka folyt, amelynek eredménye a zenekar Modern Day Gardening című bemutatkozó nagylemeze lett. A rendkívül erősre sikerült albumot most az Indexen lehet először meghallgatni.

A munkát az általunk is kedvelt Balaton Method című zenés film indította be, a Kamikaze Scotsmen kifejezetten ehhez írta a most megjelent debütalbum két számát (These Hills és Das Land). A balatoni forgatás, illetve az új dalok aztán lendületet vittek a zenekar életébe: próbaterembe zárkóztak, ahol közel másfél éven keresztül kísérleteztek – új dalokkal, ötletekkel és megközelítésekkel.

"A Modern Day Gardening kitágítja a Scotsmen korábbi világát, a korábbiakhoz hasonló progrock dalok mellett először jelentek meg hátradőltebb alkotások. Összességében egyszerűbb, megfontoltabb, mélyebb, őszintébb. A tagok egyszerre nyugodtabb és nyugtalanítóbb világát tárja fel. A felhalmozott vázlatok kilenc nap alatt lettek véglegesítve és rögzítve Miskolczi Márton hangmérnök (Képzelt Város, The Hostages Went Home) és Zsuffa Aba segítségével, utóbbi később a zenekar teljes értékű tagjává vált" – mesélte az anyagról a zenekar.

Korábban a Recordernek sztoriztak arról, hogy a nyár végén összeköltöztek egy külvárosi házba, ahol "magunkra zártuk az ajtót, bemikrofonoztuk a dobot, bontottunk egy sört, sokat veszekedtünk, főztünk, bár borzalmas kaját, és felvettünk 18 dalt, amelyek közül végül 11 fog szerepelni a lemezen."

A zenekarról áprilisban még a brit Independent is írt, amikor a brightoni Poly-Math új lemezét és kedvenc dalait mutatta be náluk. A Kamikaze Scotsmen az új albumot élőben is eljátssza majd a Toldiban május 26-án, csütörtök este. A lemezt addig akár ingyen is le lehet tölteni a zenekar Bandcamp-oldaláról, de akár tetszőleges összeggel is támogathatjuk őket.

Ez itt pedig a zenekar szereplése a Balaton Methodban, amiről Rév Marcell tavaly mesélt is az Indexnek. "Ennek kétszer futottunk neki, először elmosta az eső. Ott voltunk, ott volt a kocsi, és ázott szét az egész. A pólóinkkal mertük ki a kocsiból a vizet a zuhogó esőben."

Ne maradjon le semmiről!