Unalmas állásban is írhatunk remekműveket

Ha elképzelünk egy világhírű zeneszerzőt, akkor vagy egy sztárra gondolunk, aki a leggazdagabb királyi udvarok kegyeltje, vagy egy szegényes kis szobában körmölő tüdőbajos éhenkórászra, akit majd csak száz év múlva fedez fel az utókor. Pedig rengeteg olyan zeneszerző volt, aki egészen polgári foglalkozással kereste kenyerét, hogy azután mellette remekműveket alkosson. Valószínűleg nem is gondolták az emberek, hogy a szőrmekereskedő, akitől bundát vettek, a vízvezeték-szerelő, aki bekötötte a vécétartályukat, vagy minisztériumi hivatalnok, aki rányomta a pecsétet a kérelmükre, amúgy zseniális miséket, operákat vagy balettzenéket komponál.

Zenetörténeti sorozatunkat ott fejeztük be múlt kedden, hogy a kis Palestrina nagyon tehetséges gyermekénekes volt, s egy bíboros magával vitte Rómába a kórusába. Ám kóristának lenni nem egy nyugdíjas állás: 16 éves kora körül mutálni kezdett, úgyhogy új megélhetés után kellett néznie. Élete során több szakmával is próbálkozott a zenélés mellett, úgyhogy itt a remek alkalom, hogy az ő példájából kiindulva végigvegyünk pár zeneszerzőt, akik a komponálás mellett rászorultak más jövedelemre is. Íme néhány foglalkozás ábécésorrendben:

Biztosítási ügynök

A kis Charles Ives zenei karrierje úgy kezdődött az 1800-as évek közepén mint egy Woody Allen film. Az apja egy katonazenekart vezetett, és a főtéren egész nap őket hallgatta – vagyis őket is egyszerre másokkal, mert a tér más pontjain más zenekarok tök mást játszottak. Állítólag ennek köszönhető, hogy később egészen formabontó, disszonáns zenéket írt. Ezzel leginkább csak halála után vált ismerté, de életben is sikeres volt – igaz, csak mint biztosítási ügynök. Előbb más biztosítócégeknél dolgozott, majd egy társával sajátot alapított, és sikerült ezt a szakmát is megreformálni új biztosítási konstrukciók kidolgozásával, na de ez már egy másik történet.

Borász

A reneszánsz mesternek, Palestrinának 30 éves korára már egész jól beindult a karrierje, hiszen a világ legmenőbb együttesében, a pápai kórusban énekelt. Ráadásul úgy került be, hogy kivételt tettek vele: oda elvileg csak nőtlen embereket vettek fel, ő pedig házas volt. Aztán amikor a szigorú IV. Pál került Róma élére, akkor kipenderítették és a lateráni bazilika karnagya lett. Itt viszont annyira szerény volt a költségvetés, hogy életrajzírói szerint kénytelen volt saját termelésű bort árulni, hogy ezzel egészítse ki a keresetét. Hogy ezt hol és hogyan csinálta azt nem tudom, pedig nagyon kíváncsi lennék rá.

Diplomata

A középkor és reneszánsz idején elég sok diplomata foglalkozott zeneszerzéssel, többükről esett már szó itt a zenetörténeti sorozatunkban is. Oswald von Wolkenstein például Zsigmond királyunk követeként járta be fél Európát (meg kicsit Afrikát is), de a legcsúnyábban talán Pozsonyban járt.

Katona

A zeneszerzők közt jó néhány profi katona akadt, elég csak Gilles Binchoisra gondolni, aki egy angol gróf íjásza volt, de említhetnénk Muszorgszkijt is, aki elvégezte a tiszti iskolát is. Philippe de Vitry nevét több helyre is könnyedén beírhatnánk, hiszen nem csak zeneszerző volt, hanem püspök, matematikus, költő, zeneesztéta és ő volt az is, aki a francia államtanács tagjaként előkészítette a megegyezést Avignonban a pápával. Na és mindemellett katona is volt, aki részt vett Aiguillon ostromában.

Kémiaprofesszor

Alexander Borogyin nem csak úgy mellékesen volt kémikus, hanem nagyon komoly szinten. Legalább annyira élt annak a hivatásának, mint a zenének, ráadásul a Szentpétervári Állami Egyetemen is tanított. Számos kutatás fűződik a nevéhez, na meg az aldolreakció felfedezése, amiről ugyan nem tudom mit jelent, de állítólag a mai napig használják a vegyiparban.

Király

Lássuk be, ennél jobb állás nincs, ha az ember a hobbijának akar hódolni. Egészen sok király komponált, a 12 legismertebbet össze is szedtük már, sőt egy zeneszerző királynőről is ejtettünk már szót. Mellettük feltétlenül meg kell említeni Peire Vidal, szélhámos trubadúrt, aki ugyan nem volt király, de elvett egy ciprusi görög lányt feleségül, és erre hivatkozva bejelentette igényét a bizánci trónra. Mint a trón várományosa aztán mindenkitől kisebb-nagyobb kölcsönöket vett fel, hogy hajóhadat gyűjtsön birodalma visszafoglalására, amit utána persze majd busásan visszafizet. Természetesen nem fizetett.

Hivatalnok

A magyar király udvarában is megfordult Willaert még időben otthagyta a jogi egyetemet, nem úgy mint szegény Pjotr Iljics Csajkovszkij. Az ő nehezen induló karrierjének és labilis lelkiállapotának valószínűleg nem tett jót, hogy előbb kijárta a jogi iskolát, majd éveken keresztül az orosz igazságügy-minisztériumban dolgozott titkárként. Az viszont bizonyára nagy hatással lehetett rá, hogy tolmácsként elkísérhetett egy mérnököt európai útjára és egy csomó új zenével ismerkedhetett meg. Az orosz zenészsors úgy tűnik, valahogy összefonódott a hivatalnoksággal, egy időben Muszorgszkij és Balakirev is megpróbálkozott vele.

Nyelvtanár

Egy zeneszerzőnek zenét tanítani eléggé magától értetődőnek tűnhet, és ez évszázadokon keresztül így is volt: aki egy templom kórusának élén állt, annak az ifjú növendékeket is tanítani kellett. Maga Johann Sebastian Bach is 25 éven keresztül volt lipcsei közalkalmazott, és az egyik legfőbb feladata a gyerekek énektanítása volt. Sőt az eredeti megállapodás szerint heti öt latinórát is kellett tartania, amit morcosan ugyan, de vállalt, aztán ezt idővel sikerült lepasszolni egy kollégájának.

Pap

Mivel a középkorban, de még a kora reneszánsz idején is szinte minden értelmiségi egyházi személy volt, természetes, hogy a zeneszerzők is mind azok voltak: püspökök, papok, szerzetesek, apácák. Később is előfordultak azért papzeneszerzők, a legismertebb Vivaldi, akit már a szülei is papi pályára szántak, és Liszt, aki 54 évesen lett apát. Palestrina is majdnem ennyi (55 éves) volt, amikor 1580-ban egész családja áldozatul esett a pestisnek. Ekkor elhatározta, hogy papnak áll. Nagyon tudatos ember volt, szinte semmit nem csinált véletlenül az életében: ha akkor felszentelik, alighanem egyből visszaveszik a Sixtus-kápolna együttesének élére, hiszen időközben messze földön híres sztár lett. Ám aztán jobb munkát talált!

Szőrmekereskedő

Már el is indította Palestrina a folyamatot, hogy pappá szenteljék, mikor a sors összehozta Virginia Dormolival, egy gazdag római szőrmekereskedő özvegyével. Mint egész életében mindig, kiszámolta, mivel járna jobban, és nő mellett döntött. Jól felszerelt szűcsműhely és kiépített klientúra: élete végéig a szőrmekereskedés lett az egyik legnagyobb reneszánsz zeneszerző másodállása. Tegyük hozzá, nem fényűzésből volt szüksége pénzre és nem is azért, mert nem akart volna többet dolgozni. Egyszerűen ki akarta adni minél több művét nyomtatásban, ami pedig akkoriban semmivel nem volt olcsóbb, mint a XX. századi lemezkiadás.

Tengerész

Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov tengerésztiszti iskolát végzett, sőt a három éven át tartó gyakorlatot is letudta. Ezalatt körbehajózta a Földet és közben megírta első szimfóniáját. Hivatalosan élete végéig tengerésztiszt maradt, egyenruhában oktatott zenét a Szentpétervári Konzervatóriumban is, sőt állítólag a kedvéért létrehoztak egy új munkakört: ő lett a tengerészet zenekarainak felügyelője.

Vízvezeték-szerelő, taxisofőr, költöztető

A kétkezi munkák legszélesebb skáláját alighanem Philip Glass nyomta végig a lista szereplő közül. A minimalista kortárs zeneszerző ráadásul kitartásból is elég szépen vizsgázott, mert mint egy interjúban elmondta, bár 39 éves korában már a Metropolitanben játszották az operáját, egészen 42 éves koráig rászorult a taxizásra.

(Fotók: Shutterstock // Illusztrációk: szarvas / Index)

Még több zenetörténeti érdekességre kíváncsi? Kövesse sorozatunkat a Facebookon!